Orbán Viktor és ezzel a Fidesz viszonyát az egyházakhoz remekül demonstrálja Prőhle Gergely példája: az irodalmi múzeum főigazgatói székéből való eltávolításában ugyanis még kormányzati források szerint sem csekély szerepet játszott, hogy ő az egyik vezetője a menekült-kérdésben a Fidesz gyűlöletbeszédével szembefordult evangélikus egyháznak. A napokban ismét a lutheránusok országos felügyelőjévé választott Prőhlét éppúgy egy sallerrel intézte el a miniszterelnök úr – áldassék a neve -, mint jobb pillanataiban az EP-képviselőktől a civileken át a trafikosokig bárkit és mindenkit. Az egyházak is betagozódtak Orbán rendszerébe – amely épp keresztény, értsd: illiberális korszakát éli –, olyannyira, hogy a stadiont és fociakadémiát gründoló katolikus püspöknek nem Ferenc, hanem Orbán a pápája.
Akik pedig nem álltak be a sorba, mint Iványi Gábor felekezete, elvesztették egyházi státuszukat is. Orbánék 32-re szűkítették a "bevett egyházak" számát, csak ők jogosultak 1 százalékos felajánlásra, az ő (szociális, oktatási stb.) intézményeik költségeit fedezi az állam. A többieknek coki – az egyház név se jár, csak a saller. Az egyházak közötti különbségtételt - utólag - beírták az alaptörvénybe: állam és egyházak „a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek”, erről pedig az Országgyűlés dönt. Az együttműködő, „bevett egyházaknak” az állam „sajátos jogosultságokat biztosít”. Vagyis minden egyház egyenlő, de vannak egyenlőbbek.
E sajátos privilégiumokat a kormány új tervezete sem számolja fel. A bírósági nyilvántartás és némi költségvetési automatizmus bevezetése a legelemibb alkotmányos feltétele az egyházak működésének. De a lényeg változatlan, a bevett, privilegizált egyházakról továbbra is a parlament dönt. Prőhle példája pedig azt mutatja, egy jó sallertől ezek az előjogok sem védenek meg.