Második félidő

Új fejezet nyílt az ukrán-orosz konfliktusban azzal, hogy orosz hadihajók elfoglalták a Kercsi-szoroson áthaladni szándékozó ukrán vontatót és két hadihajót. Amolyan második félidő ez a 2014 óta tartó hibrid és proxy háborúban.  
Moszkva ez esetben nem állíthatja, hogy neki aztán semmi köze az egészhez. Donbász esetében ugyebár azt mondják, csupán szabadságukat töltő katonáik segítenek ott önkéntesen, de az ukrán hajókat az orosz haditengerészet támadta meg és foglalta el. Az egyre jobban elszigetelődő, szankcióktól sújtott Oroszország ezzel olyan kockázatot vállalt, amire nincs logikus magyarázat. Mit akar bizonyítani Putyin azon túl, hogy „megtesszük, mert megtehetjük”? 
A történet nem ezzel az incidenssel kezdődött. Az utóbbi időben mind Oroszország, mind Ukrajna látványosan növelte haditengerészeti jelenlétét az Azovi-tengeren, és mindkét ország feltartóztatta már a másik kereskedelmi hajóit. Az oroszok nem is először zárták le a Kercsi-szorost, és már korábban is blokád alá helyezték Ukrajna második legnagyobb kikötőjét, Mariupolt, komoly gazdasági károkat okozva ezzel a szomszédos országnak. De ami most zajlik, az valami egészen más: hadiállapotot hirdettek Ukrajnában, riadókészültségbe helyezték az ukrán haditengerészet teljes állományát. 
Az Azovi-tenger státusának katonai megoldása, külső felek beavatkozása nélkül, nyilván csak egyféle eredményt hozhat. Egy harmadik féllel, mint például a NATO vagy Ukrajna stratégiai szövetségese, az Egyesült Államok, úgyszintén nem kérdéses a végeredmény, és ezt biztosan nem akarja Putyin. 
Akkor hát mit akarhat? A jövő évi ukrán elnökválasztás diszkreditálását vagy  megakadályozását a hadiállapot révén? Netalán az ukrán belpolitikai elégedetlenség fokozódását a súlyos gazdasági, társadalmi gondokat orvosolni képtelen jelenlegi vezetés hatalmon tartásával? Ha ez utóbbi a célja, ugyanúgy melléfoghat, mint a donbászi háború szításával, hiszen egymaga többet tett az ukrán nemzettudat kialakulásáért, mint az összes eddigi kijevi kormány együttvéve.
Szerző
Gál Mária
Frissítve: 2018.11.27. 09:53

Varrógép

Az utca háborús övezet benyomását kelti, barikádszerű bútor- és szemétkupacok mindenfelé. Néhol oldalazva kell közlekednem a kutyával, olyan keskeny a járható sáv a járdán. A falak mellett sebtében kikapkodott székeken az őrök figyelik a territóriumot, ha illetéktelen behatoló közelít, akcióba lendülnek. A lomtalanítás nem a gyengék sportja. Előttem kicsivel egy láthatóan újonnan kipakolt, s ezért még nem széthordott halom, a tetején valami piros műanyag. Mögülem ugrik elő egy fiatal, jól öltözött srác, felkapja a műanyagdarabot, és a babakocsit toló felesége felé lóbálja:
- Hinta nem kell? Semmi baja.
A nő rosszallóan legyint, láthatóan esze ágában sincs guberálni. Szándékomban épp nekem sem áll, de megpillantok egy furcsa, íves kis ládikát a bútorhalom mellett, a földön. Az utcalámpák fényében nehéz megállapítani, mi az, és hát az ívek, azok akár valami nagyon jót is jelenthetnek, úgyhogy önkéntelenül is odalépek szemügyre venni.
- Mi az? - kérdezi a jólöltözött srác a kupac túloldaláról. - Varrógép. - Régi? - Nem tudom, de nem hiszem. Elektromos. - Honnan tudod? - Itt kilóg egy vezeték a dobozából, látod? - Kell? – érdeklődik tovább, de közben már emelgeti is a dobozt. - Nem, köszi. - Jó nehéz! Hallod, réz van benne? - Nem hiszem. De hát látnom kéne.
A srác a földre ejti és szétveri a fadobozt, a talpa nyomán előbukkan a masina. Ekkorra már az egész család odasereglik körénk. A srác és egy idősebb nő, talán a nagyanyja, egyszerre kiált fel, úgy bámulva rám, mintha valami súlyos orákulum hagyta volna el a számat, ami azonmód be is igazolódott:
- Tényleg varrógép! Megmondta!
Indulnék, hideg van, Puszi már rángatja a pórázat, de a fiú egyre izgatottabban folytatja:
- Hallod, ne menj már! Nézd már meg! Ez sokat ér? - Nem. Szovjet. - Az mit jelent? - Hogy nem antik. Hatvanas évek. - De régi? - Mondom, hogy szovjet gyártmány a hatvanas évekből. - És az régi?
Dermedten állok, fogalmam sincs, hogyan és mit válaszolhatnék valakinek, aki láthatóan halálosan komolyan feltette ezt a kérdést. Rövid gondolkodási idő után végül csupán nyomatékosítom: a varrógép (és abba bele se menjünk, hogy ripityára törte a ládikát) eredeti formájában nem értékes. A fiú nem akarja elengedni az illúziót, a cél meg szentesíti az eszközt.
- Réz van benne? – néz rám reménykedve. - Nem hinném. Legfeljebb a fogaskerekek lehetnek fémből – csóválom a fejem. - De hát nehéz! - Az lehet, de ez sajnos nem fém. - A fekete se? - A fekete se. Az szerintem bakelit, vagy valami ahhoz hasonló. - Mi? – Úgy néz rám, mintha valami ismeretlen nyelven beszélnék. - Bakelit. - Az mi? - Műanyag. - De hát nehéz!
Csüggedten álldogál a doboz romjai fölött, mintha tönkretettem volna az üzleti terveit.
- Sajnos nem fém – mondom együttérzőn, aztán továbbindulok a kutyával.
Szerző
Csepelyi Adrienn
Frissítve: 2018.11.27. 09:50

Privilégiumok

Orbán Viktor és ezzel a Fidesz viszonyát az egyházakhoz remekül demonstrálja Prőhle Gergely példája: az irodalmi múzeum főigazgatói székéből való eltávolításában ugyanis még kormányzati források szerint sem csekély szerepet játszott, hogy ő az egyik vezetője a menekült-kérdésben a Fidesz gyűlöletbeszédével szembefordult evangélikus egyháznak. A napokban ismét a lutheránusok országos felügyelőjévé választott Prőhlét éppúgy egy sallerrel intézte el a miniszterelnök úr – áldassék a neve -, mint jobb pillanataiban az EP-képviselőktől a civileken át a trafikosokig bárkit és mindenkit. Az egyházak is betagozódtak Orbán rendszerébe – amely épp keresztény, értsd: illiberális korszakát éli –, olyannyira, hogy a stadiont és fociakadémiát gründoló katolikus püspöknek nem Ferenc, hanem Orbán a pápája. 
Akik pedig nem álltak be a sorba, mint Iványi Gábor felekezete, elvesztették egyházi státuszukat is. Orbánék 32-re szűkítették a "bevett egyházak" számát, csak ők jogosultak 1 százalékos felajánlásra, az ő (szociális, oktatási stb.) intézményeik költségeit fedezi az állam. A többieknek coki – az egyház név se jár, csak a saller. Az egyházak közötti különbségtételt - utólag - beírták az alaptörvénybe: állam és egyházak „a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek”, erről pedig az Országgyűlés dönt. Az együttműködő, „bevett egyházaknak” az állam „sajátos jogosultságokat biztosít”. Vagyis minden egyház egyenlő, de vannak egyenlőbbek.  
E sajátos privilégiumokat a kormány új tervezete sem számolja fel. A bírósági nyilvántartás és némi költségvetési automatizmus bevezetése a legelemibb alkotmányos feltétele az egyházak működésének. De a lényeg változatlan, a bevett, privilegizált egyházakról továbbra is a parlament dönt. Prőhle példája pedig azt mutatja, egy jó sallertől ezek az előjogok sem védenek meg.
Szerző
Simon Zoltán
Frissítve: 2018.11.27. 09:51