Varrógép

Az utca háborús övezet benyomását kelti, barikádszerű bútor- és szemétkupacok mindenfelé. Néhol oldalazva kell közlekednem a kutyával, olyan keskeny a járható sáv a járdán. A falak mellett sebtében kikapkodott székeken az őrök figyelik a territóriumot, ha illetéktelen behatoló közelít, akcióba lendülnek. A lomtalanítás nem a gyengék sportja. Előttem kicsivel egy láthatóan újonnan kipakolt, s ezért még nem széthordott halom, a tetején valami piros műanyag. Mögülem ugrik elő egy fiatal, jól öltözött srác, felkapja a műanyagdarabot, és a babakocsit toló felesége felé lóbálja:

- Hinta nem kell? Semmi baja.

A nő rosszallóan legyint, láthatóan esze ágában sincs guberálni. Szándékomban épp nekem sem áll, de megpillantok egy furcsa, íves kis ládikát a bútorhalom mellett, a földön. Az utcalámpák fényében nehéz megállapítani, mi az, és hát az ívek, azok akár valami nagyon jót is jelenthetnek, úgyhogy önkéntelenül is odalépek szemügyre venni.

- Mi az? - kérdezi a jólöltözött srác a kupac túloldaláról.

- Varrógép.

- Régi?

- Nem tudom, de nem hiszem. Elektromos.

- Honnan tudod?

- Itt kilóg egy vezeték a dobozából, látod?

- Kell? – érdeklődik tovább, de közben már emelgeti is a dobozt.

- Nem, köszi.

- Jó nehéz! Hallod, réz van benne?

- Nem hiszem. De hát látnom kéne.

A srác a földre ejti és szétveri a fadobozt, a talpa nyomán előbukkan a masina. Ekkorra már az egész család odasereglik körénk. A srác és egy idősebb nő, talán a nagyanyja, egyszerre kiált fel, úgy bámulva rám, mintha valami súlyos orákulum hagyta volna el a számat, ami azonmód be is igazolódott:

- Tényleg varrógép! Megmondta!

Indulnék, hideg van, Puszi már rángatja a pórázat, de a fiú egyre izgatottabban folytatja:

- Hallod, ne menj már! Nézd már meg! Ez sokat ér?

- Nem. Szovjet.

- Az mit jelent?

- Hogy nem antik. Hatvanas évek.

- De régi?

- Mondom, hogy szovjet gyártmány a hatvanas évekből.

- És az régi?

Dermedten állok, fogalmam sincs, hogyan és mit válaszolhatnék valakinek, aki láthatóan halálosan komolyan feltette ezt a kérdést. Rövid gondolkodási idő után végül csupán nyomatékosítom: a varrógép (és abba bele se menjünk, hogy ripityára törte a ládikát) eredeti formájában nem értékes. A fiú nem akarja elengedni az illúziót, a cél meg szentesíti az eszközt.

- Réz van benne? – néz rám reménykedve.

- Nem hinném. Legfeljebb a fogaskerekek lehetnek fémből – csóválom a fejem.

- De hát nehéz!

- Az lehet, de ez sajnos nem fém.

- A fekete se?

- A fekete se. Az szerintem bakelit, vagy valami ahhoz hasonló.

- Mi? – Úgy néz rám, mintha valami ismeretlen nyelven beszélnék.

- Bakelit.

- Az mi?

- Műanyag.

- De hát nehéz!

Csüggedten álldogál a doboz romjai fölött, mintha tönkretettem volna az üzleti terveit.

- Sajnos nem fém – mondom együttérzőn, aztán továbbindulok a kutyával.