A pálmalevélbetli

Mint ismeretes, az első Limpopo Történész Szimpoziont 2019 őszén tartották meg. Az esemény nemcsak magas színvonaláról maradt emlékezetes. A szakemberek lelkesen tivornyáztak esténként a parti csapszékekben, szelfik tömegét készítették vad vízilovakkal és egyebekben is számos jelét adták annak, hogy a múlt tudományos igényű feldolgozása nem egyenlő a rideg szakbarbársággal.

A „Johnny N’dvad szekció”, mely a neves államférfi váratlan, földcsuszamlásszerű bukásával foglalkozott (csak „sztochasztikus betli” néven emlegeti a történettudomány), szintén bővelkedett a tartalmas prezentációkban. Egy kolléga, aki alig látszott ki a pulpitus mögül, például arról beszélt: szakmai körökben közhely, hogy N’dvad rendszerének jellemző technikája volt a lakosság pálmalevél-agitkákkal történő, periodikus szekálása. A levelekben a kormány ilyen kérdéseket tett föl: „Szeretné Ön, ha esténként pálmaborral kínálnák?”, vagy „Egyetért-e Ön azzal, hogy férjének reggelre ne legyen szájszaga?”.

A postai küldeményeket a lakosság rendszerint azonnal összegyűrte, csak a megrögzött hívek küldték kötelességtudóan vissza. Az eredményt a kormány később diadalmas közleményekben kommentálta. Egy ízben azonban, mikor a kipostázott pálmalevélben azt kérdezték a lakosoktól, szeretnék-e, ha év elején ingyen moszkitóhálókat osztogatnának, a küldeményt a polgárok nem gyűrték össze, hanem váratlanul visszaküldték, ilyen kommentárokkal: „Dugd föl!”, meg „Inkább nővért kérünk a kórházakba!”. Egy asszony a FB-ra is föltöltötte válaszát, a posztot 97 ezren osztották meg.

A hivatalos szervek persze alapból megsemmisítettek minden kifogásolható tartalmú válaszlevelet, így a hivatalos közlemény N’dvad politikájának változatlan támogatását adta hírül. Ennek ellenére az ország atmoszférája megváltozott. Egyszerűen mintha tér nyílt volna a következő hónapokban bekövetkező fölfoghatatlan, villámsebes (egyszóval társadalmi mozgásokban megszokott) változásoknak.

Az apró történész mondanivalója iránt persze csak utólag támadt valódi érdeklődés. A pöttöm tudós addigra már rokonlátogatáson a Kalaháriban bolyongott, csak mobilján látta, hogy emelkedik az idézettsége. Ivóvizet kapart épp a sivatagi homok alól: e tevékenység arrafelé népszokás, amellett a túlélés egyetlen záloga, így csekély figyelmet fordíthatott a tudományos élet híreire.

Egyébként is tisztában volt vele, mi a tudomány menete.