Marad a hideg, napközben is fagypont körül lesz a hőmérséklet

Publikálás dátuma
2018.11.28 16:06
illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Helyenként hószállingózás is előfordulhat csütörtökön, néhol pedig megélénkül a szél.
Szárazabb, hidegebb léghullámok érkeznek térségünk fölé, csütörtökön -8 fokig is csökkenhet a hőmérséklet – derük ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Holnap délkelet felől tovább növekszik a felhőzet: délkeleten többnyire erősen, északkeleten és délnyugaton gyengén, máshol változóan felhős idő várható. Helyenként hószállingózás is lehet, és néhol megélénkül a keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -8 fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +2 fok között alakul.
Péntek éjszaka főként a középső országrészben alacsonyszintű rétegfelhőzet képződhet, amely napközben szakadozik, csökken. A Dunántúlon nyugat felől növekszik a magas- és középszintű felhőzet. Csapadék nem valószínű, de a délkeleti, keleti szél északnyugaton helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -10 fok között alakul, északkeleten lesz leghidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és -3 fok között várható.
Szombaton a Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, keletebbre változóan felhős időre számíthatunk. A Dunántúlon – főként annak nyugati részén – szórványosan hószállingózás, kisebb havazás lehet, és mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon -2 és -6, máshol -5 és -12 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig +2 és -3 fok között alakul.
Vasárnap szakadozott felhőzetre számíthatunk erősen és gyengébben felhős időszakokkal. Késő délutántól, estétől elsősorban északnyugaton helyenként gyenge vegyes halmazállapotú csapadék valószínű, néhol ónos csapadék sem kizárt. A délkeleti szél északnyugaton néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között várható, északkeleten lesz hidegebb.
2018.11.28 16:06
Frissítve: 2018.11.28 16:16

Tíz hónapos vágányzárra készül a MÁV a Budapest-Hatvan vonalon

Publikálás dátuma
2019.01.18 20:44
Illusztráció
Fotó: / Kállai Márton
Február 4-én megy el az utolsó vonat a budapesti Keletiből egyenesen Hatvanra, aztán a legközelebbi talán majd decemberben.
Február 4-től várhatóan december végéig nem járnak a vonatok Pécel és Aszód között a Budapest-Hatvan vasútvonal felújítása miatt - közölte a MÁV. A tíz hónapos vágányzár ideje alatt mindkét sínpárt elbontják és újjáépítik, illetve Péceltől Turáig elkezdődik az állomások és megállóhelyek teljes átépítése is.
Idén négy állomás és mintegy 22 kilométernyi vonalszakasz teljes átépítése történik meg. A Budapest-Hatvan vonalszakasz felújítása tavaly tavasszal kezdődött, és a tervek szerint 2020-ig tart. Az uniós és hazai forrásból finanszírozott beruházás idején a munkálatokhoz igazodva több fázisban változik a vonatok közlekedése. Jelenleg egy vágányon, de menetrend-módosítással fenntartható a vonatközlekedés.

Pótlóbuszok járnak majd

A munka első ütemében, május 12-ig az S80-as személyvonatok csak Budapest-Keleti pályaudvar és Pécel, illetve Aszód és Hatvan között közlekednek.  Pécel és Aszód között S80-as és G80-as jelzéssel pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az S80-as pótlóbuszok minden állomáson és megállóhelyen megállnak, míg a G80-as járatok csak Bag, Dózsa György út 8. autóbusz-megállóhelyen állnak meg.
A Pécel-Hatvan szakaszon gyors pótlóbuszok közlekednek, és biztosítják a csatlakozást a MÁV-HÉV járataira - melyeken a vasúti jegyeket és bérleteket is elfogadják. Aszódot a lényegesen hosszabb közúti eljutási idő miatt a gyors pótlóbuszok nem érintik, ezért az eljutást Aszód és Hatvan között személyvonatok, a főváros felől pedig Pécelről pótlóbuszok biztosítják.
A Keleti pályaudvar és Hatvan között a miskolci, a kassai, a nyíregyházi és a debreceni InterCityk helyett IC-pótlóbuszok szállítják az utasokat. Közölték továbbá, hogy a hatvani vonal vágányzári menetrendje miatt február 4-től március 31-ig az Aszód-Balassagyarmat vonalon több vonat menetrendje módosul. Április 1-től május 12-ig Aszód és Galgamácsa között nem közlekednek a vonatok, helyettük vonatpótló buszok viszik az utasokat.
2019.01.18 20:44

Márki-Zay: önkormányzati cég számláit zárolta a NAV, veszélyben a bérek és a közétkeztetés

Publikálás dátuma
2019.01.18 20:22

Fotó: / Vajda József
A polgármester reméli, a Fidesz nem csinál Hódmezővásárhelyből Esztergomot: rendkívüli közgyűlést hívott össze, ám a kormánypárti szavazatokra is szükség lesz a helyzet rendezéséhez.
"Gyermekeink sportja után most az étkeztetésük és a HMSZ dolgozóinak bérfizetése forog kockán" - írja közösségi oldalán Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. Mint írja, a héten inkasszózta a NAV a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. (HMSZ) számláit, amivel veszélybe került a szolgáltatások működése és a dolgozók bérének kifizetése. Honlapja alapján rengeteg egyéb mellett a városi közétkeztetésért, a hulladékkezelésért és a parkolásért is felel a cég. A polgármestert az ügyvezetés úgy tájékoztatta, a jelen fizetésképtelenség oka a külső partnerek tartozása.
"Bár a fideszes képviselők eddig nem voltak együttműködőek, őszintén reméljük, hogy ezúttal megszavazzák a benyújtandó üzleti és reorganizációs tervet, valamint a pénzügyi védelmet, amivel a közétkeztetés és a dolgozók bérének kifizetése biztosítható"
- fogalmazott Márki-Zay. A városi szolgáltató működését biztosító üzleti tervet a közgyűlés fideszes többsége korábban nem fogadta el, így jelenleg az egyetlen gyors megoldás a pénzügyi védelem alá helyezés, részletezi a polgármester. Pénteken arra szólította fel a cég vezetését, hogy azonnal tegye meg a szükséges lépéseket a bérek és a beszállítók számláinak kifizetését lehetővé tevő eljárás elindítására. Ezzel párhuzamosan rendkívüli közgyűlést is összehívott jövő csütörtökre. Hozzáteszi még:
"bízunk benne, hogy a Fidesz nem teremt szándékosan Esztergomhoz hasonló helyzetet az októberi választásokig hátralévő alig 9 hónapban, önös politikai bosszúból ellehetetlenítve a gyermekétkeztetést, a közterületek karbantartását, a sportlétesítmények működtetését és a szemétszállítást is".
2019.01.18 20:22
Frissítve: 2019.01.18 20:34