Rabszolgasors

Mi azt javasoljuk, hogy aki többet akar dolgozni és keresni, az megtehesse, ne legyen ez előtt bürokratikus akadály – olvasható a Fidesz-frakció arcátlan cinizmussal megfogalmazott közleményében, amelyet a kormánypárt reprezentánsai által erőltetett rabszolgatörvény afféle kommunikációs előkészítésének szántak. Azon már meg sem lepődünk, hogy Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf képviselők az előzetes egyeztetéseket elkerülendő egyéni módosító indítványként nyújtották be javaslatukat, amely 400 órára emelné az egy évben elrendelhető túlórák számát, illetve háromszorosára növelné a munkaidőkeretet. (Annyit a szakszervezetek azóta elértek, hogy csak kollektív szerződésben lehet elérni a 250 órát meghaladó túlmunka-keret megváltoztatását.) 
A közlemény alaptézise nehezen cáfolható; ugyan ki ne akarna többet dolgozni több pénzért? Ám ha a szlogenek mögé pillantunk, rájövünk, hogy a szakszervezetek háta mögött a törvényhozáson átnyomni kívánt kormánypárti indítvány elfogadása esetén teljesen kiszolgáltatná a hazai dolgozót a munkaadójának. Az érdekképviseleti vezetők mostanra azt is kikétszerkettőzték, hogy a Fidesz szándékai szerint a munkavállalókat ezután jóval többet lehet majd dolgoztatni – kevesebb pénzért!
A Fidesz-frakció szóban forgó közleményére illik a shakespeare-i idézet: „őrült beszéd, de van benne rendszer.” Már-már közhelyszerűen hangzik, hogy hazánkat a jelenlegi kabinet egyetlen hatalmas összeszerelő-üzemmé tette, melynek magasan kvalifikált munkavállalókra nincs szüksége. Annál inkább az aktuális oktatáspolitika által diszfunkcionálissá tett közoktatásból, illetve lebutított szakképzésből kiáramló zombik tömegére, akik nulla érdekérvényesítő képesség birtokában gyakorlatilag rabszolgaként robotoltathatóak a multinacionális cégek üzemi gyártósorainál. Az Orbán-kabinet tisztában van azzal, hogy az ominózus nagyvállalatok épp úgy irtóznak az öntudatos munkavállalóktól, ahogyan a jelenlegi kormány sem szereti az önnön jogaikkal tisztában lévő, rezisztenciára hajlamos állampolgárokat. Ebben az értelemben a kiszolgáltatott dolgozókra vadászó külföldi nagyberuházók, valamint a tekintélyelvű politikai garnitúra érdekei hazánkban igenis egybeesnek.
A rabszolgatörvénnyel idecsábítani kívánt nagyberuházókra azonban nem csupán a munkaerő-piaci statisztikák kozmetikázása miatt van szüksége a hatalomnak. A külföldi, elsősorban német nyelvterületről érkező tőkének kardinális szerepe van abban, hogy a nyugat-európai kormányok mindeddig jórészt tétlenül nézték, miként építi le hazánkban Orbán Viktor a jogállamot. A nagymértékben nyitott magyar gazdaságba komoly összegeket invesztáló, külföldi cégvezetők nem restek hazájuk politikai elitjét nyomásgyakorlás révén passzivitásra ösztönözni, befektetett tőkéjük biztos megtérülése érdekében. Többek között ezért nem akarnak hallani például a német kereszténydemokraták vagy az osztrák ÖVP politikusai a Fidesz kizárásáról az Európai Néppárt frakciójából. Orbán taktikai játszmájának árát pedig a miniszterelnök által sokat emlegetett, „keményen dolgozó kisemberek” fizetik meg, akiket önös érdekből éppen ő taszít most rabszolgasorba.
2018.11.30 09:00
Frissítve: 2018.11.30 09:31

Trianon és Schmidt Mária

Azt kérte köszöntő levelében Kásler Miklós emberminiszter a Nemzeti Múzeumban Trianonról kezdődött kétnapos tudományos konferencia részvevőitől: segítsenek megérteni a történteket, mert Trianon tragédiája velünk él, s mert fontos a nemzeti összefogás, hiszen a Kárpát-medence csak akkor volt sikeres, ha béke és összefogás jellemezte. Legyen hát béke és összefogás, aminek alapja a 99 éve történtek kapcsán az lehetne: a magyar nemzet soha nem fogja ezt az igazságtalan békét elfogadni, de tudomásul kell vennie Trianont, mert azon változtatni nem lehet. S amikor megpróbálták, az csak a nemzet újabb tragédiájához vezetett. Egyetértve Kásler miniszterrel, azt gondoljuk, Trianon okainak, következményeinek feltárása, elemzése a történészek dolga. Az azonban nem segíti a nemzet tájékozódását, egységének megteremtését, ha akadnak történészek, akik erős kormányhátszéllel, a történelem olyan átértelmezésébe kezdenek, ami nem szolgál mást, csupán a jelenlegi hatalom ideológiájának megalapozását. Értjük, hogy mindez azért is fontos a kormányzatnak és szellemi holdudvarának, hogy „ellensúlyozza” a létező szocializmus negyven évének történelemszemléletét, de nem tudjuk elfogadni, a „tisztára sikálás” akaratát, hogy a nemzet történelmét saját kultúrharcuk megvívásának eszközévé silányítsák. Tegnap Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója előadásában – a történelem sajátos értelmezésével - azt mondta: „az első világháború Magyarország számára azáltal vált tragédiává, hogy az ország nem találta a megfelelő embert, akinek a vezetésével megvédhette volna magát. A régi elit elvesztette a háborút, az új elvesztette a békét”. Aztán a Horthy-kultusz ébresztésének nem titkolt szándékával kijelentette: „Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését, három gróf, Bethlen István és Teleki Pál miniszterelnök, valamint Klebelsberg Kuno kultuszminiszter pedig segített megmenteni az országot, megtartani a nemzetet. A megmaradáshoz szükség volt a két világháború közötti politikai elit jó teljesítményére.” Eltekintve attól az apróságtól, hogy ha ez az új politikai elit elvesztette a békét, akkor miben is áll a jó teljesítménye, újra el kell mondanunk: Horthy, habár a szövetségesek nem tekintették háborús bűnösnek, mint az ország kormányzója, legfőbb hatalma és méltósága, mérhetetlen felelősséget visel azért, hogy revíziós politikájával Magyarország sorsát a hitleri, náci Németországhoz kötötte. (Talán nem volt véletlen a német-ellenes Bethlen visszavonulása, Teleki öngyilkossága.) Horthy – és rendszere – felelős nemcsak a zsidó állampolgárok első jogfosztásáért Európában, több mint félmillió zsidó magyar állampolgár legyilkolásáért, hanem a Don-kanyarban odaveszett második magyar hadsereg katonáiért is. Bárhogy próbálja Schmidt Mária magyarázni, történészként a tényeket ismernie kell, tudhatja, hogy így csak az ellentéteket szítja, a nemzeti összefogást, a megnyugvást nem fogja segíteni a XXI. század Európájában. Értjük: a jobboldalnak szüksége van történelmi gyökerei megtalálására, hogy szellemi legitimitását erősítse. Nem a mi dolgunk tanácsokat adni ebben, de úgy gondoljuk, nem kellene követnie az előző rendszer módszertanát, hogy tetszése és érdekei szerint forgatja ki a történelmet.
2019.03.25 18:25

Európai törésvonalak

A magyar kormányfő tőle szokatlanul nyugodt beszédet mondott szombaton a budapesti nemzetközi migrációs konferencián. Nem tudni, higgadt érvelésében szerepet játszott-e a Fidesz néppárti  felfüggesztése, s hogy győzelmét ünneplendő szervezték-e meg előre a konferenciát, de visszafogott logikával kritizálta az Uniót, nem ócsárolta Brüsszelt. (A rádióban vasárnap aztán gyorsan "korrigált".) Talán, ha így kezdi, talán, ha nem veszik el saját propaganda-plakáterdejében, talán, ha előbb jut arra, hogy nem veti alá a „hosszú távon fenyegető demográfiai mutatókat” a „hirtelen teendőknek”, annak, hogy saját autoriter hatalmának megerősítésére használja fel a migrációt, akkor másképp alakul Brüsszel és a Fidesz viszonya is. 
Úgy tűnik, Orbán ráébredt, a menekültügy Unió-ellenes propagandája nem húzza ki az EP-választásokig, ami meghozná a jobboldal európai győzelmét, ő pedig elkerülhetné, hogy Európa a menekültkérdéssel palástolni kívánt valódi gonddal, a magyar demokrácia romjaival kezdjen foglalkozni. Az Európai Néppártnak – a Sargentini-jelentést megszavazó EP nyomában - kezdettől ezt kellett volna számon kérnie. Az európai értékeket, a parlamentarizmus lebontását. Mert Európát nem a menekültkérdés kezelése osztja meg, hanem az: akarunk-e nemzetállami polgárok mellett európai polgárok is lenni, vagy elhisszük az autoriter vezetők nemzetállami szuverenitást abszolutizáló meséit, s bezárkózunk a nemzetállami zárványokba, ahol magányos büszkeséggel nemcsak a jövendölt menekültáradattal szemben leszünk kiszolgáltatottak, de mély integráció nélkül életképtelennek is bizonyulnánk. 
Igaz: az Európai Néppárt a Fidesz tagságának felfüggesztésével érdek- és nem értékalapú döntést hozott, amit a közelgő EP-választások diktáltak. Az, hogy a Néppártnak minden szavazatra szüksége lehet, s az, hogy Manfred Weber a szocialisták, liberálisok, zöldek szavazatai nélkül nem lehet Európa következő bizottsági elnöke. 
Ha pedig így van, s a Néppárt nem merte kimondani, hogy a Fidesz politikájának nincs helye Európában, hanem az európai pártpolitika miatt továbbra is modus vivendit keres Budapesttel, akkor megismétli a konzervatívok XX. századi végzetes tévedését. Hogy jobban fél a baloldaltól, mint a jobboldali autoriterektől, akik viszont nem félnek látensen a szélsőjobb felé nyitni, miközben szidják azt. 
Frans Timmermans, az EP szociáldemokrata frakciójának elnöke és csúcsjelöltje a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt mondta: jelenleg nem hajlandó tárgyalni a Néppárttal az EU Bizottságának jövendő vezetéséről, mert azt látja, hogy az EPP-ben jobboldali alternatívát keresnek. „Mindaddig, amíg Weber nem mondja ki világosan, hogy nem működik együtt a szélsőjobbal, addig nincs miről beszélnem vele” – mondta.
Az Unió jövőjét meghatározó legfőbb törésvonal, amit a magyar kormányfő a menekültkérdéssel igyekezett elfedni: vagy győznek az európai demokratikus erők májusban, vagy úrrá lesz a kontinensen az autoriter jobboldal, és akkor Orbán minden most kikényszerített higgadt szavát elnyeli az archívumok sötétje.
2019.03.25 09:00
Frissítve: 2019.03.25 09:04