Térdre, imához!

Ideje azért fohászkodni, hogy az ápolók maradjanak. Ez mindenkinek szól! A kormánynak, szakszervezeteknek és minden "megmondónak”, aki csak 1977 óta az országban létezik. Az, hogy a Fidesz kétségbeesetten kapkod, elsősorban saját maga érdekében, hogy az elmúlt évtizedek balfogásait rendbe hozza, már nem elég. A szakszervezeteknek, amely körbe állítólag az ápolók érdekeit védő Cser Ágnes és csapata is beletartozik, pedig szólok: késő, már leégett a ház!
Az elmúlt napokban "rabszolgatörvény" néven elhíresült, és a túlóraszabályozást egyelőre nem teljesen körvonalazott módon lazítani igyekvő szerencsétlen elképzeléssel a balga hitű kormány szeretné megoldani a munkaerőhiányt, és bevezetné a modernkori rabszolgaságot. Szomorú, de a jogszabályt nevére vevő két fideszes képviselőnek azonnal akadnának követői is a kórházigazgatók, ápolási igazgatók között. A munkáltatók száján akár már most kicsúszna a mondat a méltatlankodó szakdolgozó felé, ha sok a munka: „Fogd be a szád, törvény van rá! ” 
Mert ma az egészségügyben senki sem felfelé, hanem mindenki lefelé rúg. És a nyomorult, három gyerekét eltartó, naponta 40 kilométert utazó nővér azt kérdezi: mit tegyek? Eközben az eddig „bocsánat, hogy megszólalok” hangon beszélő szakszervezeti vezetők most azt gondolják, a túlóraszabályozásra vonatkozó tervezet jogilag súlyosan aggályos, akár uniós kötelezettségszegési eljárást is maga után vonhat. De a helyükben én nem számítanék az Unióra: bár a belépéshez tartozó akkreditációhoz szükséges volt a munkaügyi jogszabályok rendezése, ez most már semmire sem elég. Különösen nem az ápolók és a szakdolgozók megvédésére. 
De hát a „vak tyúk is talál szemet”, és valaki a jelek szerint felfedezte, hogy az ILO 149 számú, A betegápoló személyzet foglalkoztatásáról, munka- és életkörülményeiről szóló Egyezményét 1977 óta Magyarország egyetlen kormánya sem ratifikálta. Azt a dokumentumot, amely leszögezi, hogy „a betegápoló személyzet kifejezés a betegápolással, a gondozói szolgáltatások nyújtásával foglalkozó személyek minden kategóriájára kiterjed.” Ezt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet NORMALEX információs oldala tudatja „a naprakész egyezmények és jegyzőkönyvek” tárában.
Ezért aztán nem is értelmezhető Magyarországon, mit jelent a betegápoló személyzet fontos szerepe. Az sem tűnik föl különösebben, hogy „a betegápoló személyzet jelenlegi helyzete számos országban, ahol hiány mutatkozik képzett munkavállalókból, és ahol a foglalkoztatott személyzetet nem mindig a leghatékonyabb módon foglalkoztatják, akadályozza a hatékony egészségügyi szolgáltatások fejlődését”. A 25 ezer hiányzó ápoló a jelek szerint a kormánynak nem fontos. 
Fogalma sincs a hatalomnak, az érdekvédőnek, de a tagságnak sem, hogyan kellene értelmezni az egyesülési szabadsághoz, a kollektív tárgyaláshoz való jogot, vagy éppen a munkaidővel kapcsolatos érdekvédelmet, mindezt hogyan kéne alkalmazni a betegápolás speciális körülményeire, és hogyan érhető el, hogy az általános normákat kiegészítsék a betegápoló személyzettel összefüggő speciális normákkal.
Az Egyezményt aláíró tagállamoktól az ILO azt kívánja, hogy a betegápolói szolgálatok és a betegápoló személyzet vonatkozásában egy egészségügyi program és a rendelkezésre álló erőforrások segítségével a lakosság érdekében a szükséges minőségű beteggondozást biztosítsák. Magyarországon viszont nincs program, nincs erőforrás. Az Egyezmény aláírásának sürgetése, egyáltalán, a lakosság érdekének emlegetése süket fülekre talál.
Azt javasolja az Egyezmény, hogy a betegápolás területén ugyanolyan feltételeket kell teremteni, mint amilyen az érintett országban a többi munkavállalóra vonatkozik (munkaidő, túlóra szabályozás és díjazás, a megszokottól eltérő munkaidő, többműszakos munkavégzés, stb. tekintetében). Na ezt csak az intenzív és a sürgősségi osztályokon, a mentésben dolgozók kapják meg harc nélkül. Az ILO viszont úgy véli, hogy az orvosok, ápolók munkája legalább olyan fontos, mint a pilótáké. Fel kell vinni a gépet, le kell tenni biztonsággal. És ha ledolgozták a kötelező munkaidőt, tessék aludni, ebben nincs kivétel, hiszen emberek élete múlik rajta.
Az ILO azt kérte az aláíró országoktól, hogy a foglalkozás, az egészségügy és biztonság területén meglévő törvényeiket és rendelkezéseiket javítsák azáltal, hogy azokat a betegápolói munka természetéhez igazítják. Teremtsék meg ezzel a biztonságos ápolási környezetet. De a túlórákra vonatkozó fideszes egyéni törvénymódosító javaslat nem másnak gondolja az ápolókat és az Egyezményben megnevezetteket, mint ipari munkásnak. Futószalagon ellátott betegekkel dolgozó zombiknak. A szakszervezetek pedig még csak érveket sem keresnek az igazukhoz. Jól elvannak a befőttes üvegben.
Frissítve: 2018.11.30. 14:56

Rabszolgatörvény 2.0

Ideje lenne egy kicsit magukba szállni a szakszervezeteknek! Most is addig számolgatták, hány túlórát lehet a dolgozók nyakába sózni egy évben, míg a Fidesz azt nem mondta: tényleg, mi is pont erre gondoltunk. Legyen 400 óra! 
És ez nem vicc. Két munkaügyekhez kiemelten értő fideszes politikus egy napsütéses őszi napon átlapozhatta a Népszava tavaly áprilisi számait, és rábukkant a Munka Törvénykönyve akkor tervezett módosítására. Kósa Lajos és Szatmári Kristóf (aki saját zöldségboltja egyetlen alkalmazottja után sem tudta kiszámolni az adókat) azt gondolta, megpróbálja megint letuszkolni az ellenzék és az érdekvédők torkán, hogy a túlórák elszámolásának időkeretét a mostani (és tavalyi) egy évről tolják ki háromra. A kutya nem emlékszik majd, hány túlórája volt, csak jól járhatnak a cégek. A VKKSZ szakszervezeti szövetség akkor kiszámolta, hogy az iparban dolgozókat akár évi 400 túlórára is lehetne kötelezni, s a két „munkaügyi szakértő” emberei most ezt a konkrét számot írták bele a szövegbe, szondázva a szakszervezeteket: na, ehhez mit szóltok?
A tiltakozás idén is ugyanakkora, mint tavaly, amikor a választás előtt a bizottság végül visszavonta a tervet. Most annyit tudtak elérni a szakszervezetek, hogy a vállalatoknak kollektív szerződésben kell rögzíteni a dolgozók képviselőivel a túlóra elszámolásának helyi feltételeit. Megint engedett a Fidesz, bár jövőre újra próbálkozhat, hisz nyoma sincs annak a 2015-ös ígéretének, hogy előzetes egyeztetéseken a teljes Munka Törvénykönyvét újraírják. 
Ráadásul idén nemcsak ezt az egy ajándékot akarta a kormány becsomagolni a munkahelyi karácsonyfák alá, hanem ott a cafetéria megvonása, a köztisztviselők és a rendvédelmi szervezetek nem hivatásos tagjaitól elvett öt nap szabadság, kötelező munkaidejük megnövelése is. Az illiberálisok láthatóan szeretnének túljutni a legfájdalmasabb munkaügyi intézkedéseken, hogy három év múlva, a következő választási kampányban elég legyen kiosztani néhány tábla Tibi csokit, ami a többséggel elfeledteti, hogy mennyit rontottak a helyzetükön.
A szakszervezetek tiltakoznak az utólagos egyeztetések és a munkás-, meg családgyilkos törvénytervezetek miatt; demonstrációkra készülnek; s ahol nem sikerül megállapodni a cégvezetéssel, ott helyi sztrájkokat fontolgatnak. A Magyar Szolidaritás Mozgalom radikálisabb fellépésre sarkallná őket, az ellenzék jó témát talált, hevesen szidhatja a kormányt, az meg hagyja magát. Megszokott forgatókönyv ez már. 
Történni azonban csak ott történik valami a dolgozók érdekében, ahol van erő. Az Audi Hungária Független Szakszervezet a győri gyár 12 ezer dolgozójából több mint 8 ezer tagot tudhat maga mögött. „Nein, danke” – ezzel a rövid üzenettel tették helyre tavaly a kormányt és a gyár vezetőit a „rabszolgatörvény” első változatának bejelentésekor. Most is azt mondják: „Nálunk nem lesz 36 hónapos munkaidőkeret!”. Nekik elhisszük, de mi lesz azokon a munkahelyeken, ahol se szervezettség, se szakszervezet? Tényleg lépni kellene.
Frissítve: 2018.11.29. 10:12

Kopók

Úgy érzem, már régóta ismerlek, olyan sokat olvastam rólad - pattan be a kormányfői kisbusz anyósülésére Chuck Norris, hogy aztán az amerikai akciófilmsztár szűk két percben asszisztáljon sofőrje propagandavideójában. Merthogy a kocsit maga Orbán Viktor vezeti, aki drága miniszterelnöki idejéből néhány fertályórányit a Texasi Kopóra áldozott. Aki cserében eljátszotta az unterman szerepét, lelkesen lapogatta a magát utcai harcosnak nevező vendéglátóját, és komoly képpel meghallgatta, hogy őt a liberálisok jobban utálják, mint az amerikai elnököt, Donald Trumpot. Orbán arról is beszélt: nem az elitből érkezett, a szülőfaluja pedig „semmi különös, de szép hely”. Ha legközelebb összefutnak, elviszi oda is, ígéri. 
Norris közben elégedetten hümmög, lelkesedik, ahogy a hátsó ülésen ülő szőke asszonya is, majd a baráti kvaterkázás végén a kisbusz bekanyarodik a TEK-hez, ahol a bemutató edzés után az amerikai színész elismerően bólogat: sok helyen járt már a világban, de ilyet még nem látott. 
A szerényen Kopók című, remek kis anyag a miniszterelnök Facebook-oldalán látható, és értékéből nem von le semmit, hogy Norris holnap vagy holnapután ugyanilyen lelkesen veregeti meg a következő aktuális vendéglátója vállát, hiszen színészként nem nagy ügy eljátszani a rajongót, még ha kissé bárgyú is a vigyor…
Az egyetlen probléma szerintem, hogy túl rövid a videó. Ha már kocsiba pattantak, igazán autókázhattak volna még egy keveset. És közben a sofőr beszélhetett volna az új túlóratörvényről, mellyel milliókat szolgáltat ki a munkáltatók kénye-kedvének, az elítélt macedón miniszterelnök haver befogadásáról – bár talán erről is olvasott Chuck… Vagy ha már úgyis a Hungária körúton jártak, pikkpakk átgurulhattak volna a Róbert Károlyra, s máris a Honvéd Kórháznál vannak, ahol Orbán Viktor megmutathatta volna a koraszülött osztályt, melyet éppen bezárnak, ugyanis nincs elegendő orvos. A Texasi Kopó pedig megint bólogathatott volna, ilyet másutt nem látott. 
Ez lett volna az egyetlen őszinte pillanat a filmben.
Szerző
Vas András
Frissítve: 2018.11.29. 10:14