Térdre, imához!

Ideje azért fohászkodni, hogy az ápolók maradjanak. Ez mindenkinek szól! A kormánynak, szakszervezeteknek és minden "megmondónak”, aki csak 1977 óta az országban létezik. Az, hogy a Fidesz kétségbeesetten kapkod, elsősorban saját maga érdekében, hogy az elmúlt évtizedek balfogásait rendbe hozza, már nem elég. A szakszervezeteknek, amely körbe állítólag az ápolók érdekeit védő Cser Ágnes és csapata is beletartozik, pedig szólok: késő, már leégett a ház!
Az elmúlt napokban "rabszolgatörvény" néven elhíresült, és a túlóraszabályozást egyelőre nem teljesen körvonalazott módon lazítani igyekvő szerencsétlen elképzeléssel a balga hitű kormány szeretné megoldani a munkaerőhiányt, és bevezetné a modernkori rabszolgaságot. Szomorú, de a jogszabályt nevére vevő két fideszes képviselőnek azonnal akadnának követői is a kórházigazgatók, ápolási igazgatók között. A munkáltatók száján akár már most kicsúszna a mondat a méltatlankodó szakdolgozó felé, ha sok a munka: „Fogd be a szád, törvény van rá! ” 
Mert ma az egészségügyben senki sem felfelé, hanem mindenki lefelé rúg. És a nyomorult, három gyerekét eltartó, naponta 40 kilométert utazó nővér azt kérdezi: mit tegyek? Eközben az eddig „bocsánat, hogy megszólalok” hangon beszélő szakszervezeti vezetők most azt gondolják, a túlóraszabályozásra vonatkozó tervezet jogilag súlyosan aggályos, akár uniós kötelezettségszegési eljárást is maga után vonhat. De a helyükben én nem számítanék az Unióra: bár a belépéshez tartozó akkreditációhoz szükséges volt a munkaügyi jogszabályok rendezése, ez most már semmire sem elég. Különösen nem az ápolók és a szakdolgozók megvédésére. 
De hát a „vak tyúk is talál szemet”, és valaki a jelek szerint felfedezte, hogy az ILO 149 számú, A betegápoló személyzet foglalkoztatásáról, munka- és életkörülményeiről szóló Egyezményét 1977 óta Magyarország egyetlen kormánya sem ratifikálta. Azt a dokumentumot, amely leszögezi, hogy „a betegápoló személyzet kifejezés a betegápolással, a gondozói szolgáltatások nyújtásával foglalkozó személyek minden kategóriájára kiterjed.” Ezt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet NORMALEX információs oldala tudatja „a naprakész egyezmények és jegyzőkönyvek” tárában.
Ezért aztán nem is értelmezhető Magyarországon, mit jelent a betegápoló személyzet fontos szerepe. Az sem tűnik föl különösebben, hogy „a betegápoló személyzet jelenlegi helyzete számos országban, ahol hiány mutatkozik képzett munkavállalókból, és ahol a foglalkoztatott személyzetet nem mindig a leghatékonyabb módon foglalkoztatják, akadályozza a hatékony egészségügyi szolgáltatások fejlődését”. A 25 ezer hiányzó ápoló a jelek szerint a kormánynak nem fontos. 
Fogalma sincs a hatalomnak, az érdekvédőnek, de a tagságnak sem, hogyan kellene értelmezni az egyesülési szabadsághoz, a kollektív tárgyaláshoz való jogot, vagy éppen a munkaidővel kapcsolatos érdekvédelmet, mindezt hogyan kéne alkalmazni a betegápolás speciális körülményeire, és hogyan érhető el, hogy az általános normákat kiegészítsék a betegápoló személyzettel összefüggő speciális normákkal.
Az Egyezményt aláíró tagállamoktól az ILO azt kívánja, hogy a betegápolói szolgálatok és a betegápoló személyzet vonatkozásában egy egészségügyi program és a rendelkezésre álló erőforrások segítségével a lakosság érdekében a szükséges minőségű beteggondozást biztosítsák. Magyarországon viszont nincs program, nincs erőforrás. Az Egyezmény aláírásának sürgetése, egyáltalán, a lakosság érdekének emlegetése süket fülekre talál.
Azt javasolja az Egyezmény, hogy a betegápolás területén ugyanolyan feltételeket kell teremteni, mint amilyen az érintett országban a többi munkavállalóra vonatkozik (munkaidő, túlóra szabályozás és díjazás, a megszokottól eltérő munkaidő, többműszakos munkavégzés, stb. tekintetében). Na ezt csak az intenzív és a sürgősségi osztályokon, a mentésben dolgozók kapják meg harc nélkül. Az ILO viszont úgy véli, hogy az orvosok, ápolók munkája legalább olyan fontos, mint a pilótáké. Fel kell vinni a gépet, le kell tenni biztonsággal. És ha ledolgozták a kötelező munkaidőt, tessék aludni, ebben nincs kivétel, hiszen emberek élete múlik rajta.
Az ILO azt kérte az aláíró országoktól, hogy a foglalkozás, az egészségügy és biztonság területén meglévő törvényeiket és rendelkezéseiket javítsák azáltal, hogy azokat a betegápolói munka természetéhez igazítják. Teremtsék meg ezzel a biztonságos ápolási környezetet. De a túlórákra vonatkozó fideszes egyéni törvénymódosító javaslat nem másnak gondolja az ápolókat és az Egyezményben megnevezetteket, mint ipari munkásnak. Futószalagon ellátott betegekkel dolgozó zombiknak. A szakszervezetek pedig még csak érveket sem keresnek az igazukhoz. Jól elvannak a befőttes üvegben.
2018.11.30 09:00
Frissítve: 2018.11.30 14:56

Kockajáték

A dél-karolinai kisváros, Charleston gettójában nyáresténként tereferélnek az asszonyok a Harcsa utcában, a férfiak kockajátékot űznek. A szerencsejátékosok hiszik, egy nagy dobással mindent megnyerhetnek, de akadnak olyanok is, akiknek álca a játék, inkább Sporting Life-ot, a kábítószerdílert várják. George Gershwin 1935-ös operája, a Porgy és Bess eredetileg ezzel az eleven képpel indul, és aztán egy olyan történetet mesél el slágerekben, hogy mű a XX. század egyik legjobb operájaként a Carmen magasságába emelkedik.
Gershwin darabja 1970-ben érkezett Budapestre, játszották az Erkelben és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, mindenütt nagy sikerrel. Majd 1983-ban a darab bemutatását ahhoz a kitételhez kötötték a szövegíró, Ira Gershwin végakarata szerint, hogy a szerepeket afroamerikaiak énekeljék. Az elvárás nem előzmény nélküli: George Gershwin sem rajongott az ötletért, hogy az egyik első hangosfilm, Az éneklő bolond sztárja, Al Jolson, aki feketére festett arccal játszott afroamerikait az 1920-as évek végén, bekerülhessen a darabba.
A Porgy és Bess tavaly négy előadás erejéig újra az Erkelben volt látható. A bemutató több szempontból is nagy dobásnak bizonyult, és nem hiányzott a fekete arcfesték Almási-Tóth András rendezéséből. A sikert beárnyékolta, hogy a magyar intézmény kitétel nélküli szerződést kötött az amerikai jogkezelővel, így mindenütt jeleznie kellett: az előadás ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel. 
A tervek szerint két hét múlva újra bemutatnák itt a darabot, ám egyelőre játszási engedély nincs. Hasonló helyzet nyilván nem példa nélküli, ám egy kiemelt nemzeti intézmény szempontjából ez hazárdjátéknak tűnik. Főként, hogy az Operaház főigazgatója a vitatható „all black cast” szabályt rasszistának titulálta, nem érezvén a szavak súlyát.
2019.03.23 09:22
Frissítve: 2019.03.23 16:11

A felfüggesztés hete

Azt állította Gulyás Gergely miniszter (az Európai Néppárt ülése előtti nyilatkozatában az MTI-nek), hogy a Fidesz csak akkor tud a Néppártban maradni, ha nem csupán a párt kizárására, hanem a felfüggesztésére sem kerül sor.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették, mégis maradt. A Néppárt honlapján ez a cím olvasható: Fidesz membership suspended after EPP Political Assembly (Felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppárt Politikai Gyűlése után). A többi süket duma süketeknek és vakoknak.
Azt állította Orbán Viktor (Brüsszelben, az Európai Néppárt döntése után), hogy "a magunk részéről… egyoldalúan mi felfüggesztjük jogaink gyakorlását.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen nincs és nem is volt. Ha lett volna, akkor a Fidesz egyoldalúan fogja magát, és egyoldalúan kivonul a Néppárt gyűléséről, mondván, hogy felfüggesztettem a tagságomat, viszontlátásra. Ehelyett megegyezett a felfüggesztésben és a vele járó szankciókban a néppárti elnökséggel, majd hozzájárult ahhoz, hogy a tagok ezt megszavazzák. Az eredmény: 190-3. Egyoldalúnak egyébként tényleg egyoldalú.
Azt állította Varga Judit, uniós kapcsolatokért felelős államtitkár (a kormánypárti Mandiner hírportálnak, arra válaszolva, miért is jön majd a néppárti bölcsek tanácsa Budapestre), hogy „évek óta dobálóznak kritikusaink azzal, hogy Magyarországon milyen problémák vannak az európai értékekkel, a bíróságok függetlenségével, az Alkotmánybírósággal, de senki sem jött el hozzánk, hogy valóban meggyőződhessen arról, mi is a helyzet pontosan.”
Ezzel szemben a tény az, hogy például a Velencei Bizottság szakértői rendszeresen jártak ide, és legutóbb például a közigazgatási bíróságok felállításával kapcsolatban adtak ki bíráló állásfoglalást. Az Európai Parlament pedig (több itteni helyzetfelmérés után) többször is határozatban ítélte el – legutóbb a néppárti képviselők többségének a szavazatával – a magyar kormányt a jogállami normák megsértése miatt. Szóval a Néppártnak már a könyökén jön ki Orbán. De még mindig nem megy ki.
Azt állította Orbán Viktor (brüsszeli sajtóértekezletén), hogy „jogállamiság tekintetében se Belgium, se Svédország, se Finnország, se Németország egy fikarcnyival sincs jobb helyzetben, mint Magyarország.”
Ezzel szemben a tény az, hogy egyik nevezett országban sincs a teljes hatalom néhány régi haver kezében, nincs gyakorlatilag leválthatatlan legfőbb ügyész, nem függ a bírósági kinevezések, előmenetelek rendje egyetlen kinevezett baráttól, nem került az Alkotmánybíróság teljes kormányzati fennhatóság alá, nincs totális kormányuralom az állami média fölött, és nem szerezte meg a kormány a magántulajdonban lévő média nagy részét is, nem jutnak a közbeszerzési megbízások Mészárosokhoz és Garancsikhoz, vagyis a kormányfő barátaihoz, nem fejezik le a tudományos életet és az ország egyik legjobb egyetemét, nem éheztetik a menedékkérőket, és nem fenyegetik az állampolgári jogok mellett kiálló civil szervezeteket. Csak úgy, egy szuszra. De volna még két-három szuszra való is.
2019.03.23 09:21
Frissítve: 2019.03.23 09:27