Cisz, disz, ZiSZ

Hatvanhárom júniusában Ihász Gábor bemutatkozott a labdarúgó NB I-ben: Pécsett szerepelt a Szentmihályi – Nagy Károly, Kárpáti, Rozsnyó, Fórizs – Bakos, Bárfy – Teveli, Kékesi, Pál I, Ihász II összetételű Vasasban.

(Azért Ihász II, mert Ihász I, azaz Kálmán már évek óta stabil tagja, sőt – addig – kétszeres bajnoka volt a piros-kék együttesnek. S a fivér azért hiányzott a mecseki meccsről, mert Illovszky Rudolf edző – Mészöllyel, Sárosival, Sassal, Berendyvel, Machossal, Pál II-vel együtt – pihentette őt a Közép-európai Kupa-döntő három nappal később következő visszavágójára.)

Ugyancsak hatvanháromban a Kék Csillag együttes Boots Randolph Csevegő szaxofonját játszotta a Ki mit tud?-on. Akkor még senki sem sejtette, hogy Ihász Gáborból nem lesz piros-kék csillag, mert az első osztályú bemutatkozásakor mindössze 16 éves játékosról csak három esztendővel később derült ki, hogy szívproblémái miatt nem futballozhat versenyszerűen. Viszont 1968-ra már megírta – S. Nagy István szövegére – a Kék Csillag abszolúte saját dalát, amely történetesen a kék csillagról szólt...

Aztán a válogatottal és a Vasassal sorozatosan Dél-Amerikába utazó, s ezért Senornak becézett Vinkovics Lajos masszőr oldalán gyúrta az angyalföldi keretet, közben pedig gitározni tanult azon a húros hangszeren, amelyet 220 koronáért vásárolt Csehszlovákiában, és továbbra is számokat komponált. Egy hetvenhármas kislemez A oldalán a Generál, a B-n Szűcs Judit énekelt Ihász-számot (A felhők felett mindig kék az ég, Majd megfordul a szél), hetvennégytől a szerző hivatásos előadóművésszé vált, hetvenötben pedig már sokan fújták Válaszolj nekem című dalát, amelyet maga vett kislemezre. Majd hetvenhétben, ha már a Vasas–FTC rangadók egyikén sem sikerült kifutnia, pedig kölyökként erről álmodott, országosan befutott a Metronóm-fesztiválon. Múlnak a gyermekévek című szerzeményével közönségdíjat nyert, pedig erős volt a mezőny, mert négy dal még az év decemberében is az élcsoporthoz tartozott a Magyar Ifjúság című hetilap slágerlistáján: harmadik volt a táncdal-seregszemlén különösen ható Piramis Égni kell című száma, ötödik Szűcs Judit diszkós Táncolj még-je, hatodik a Boldogan élj a Hungariától és hetedik a Hogyha egyszer a már új összetételű, a Szörényi testvéreket és Bródyt is nélkülöző Illéstől. A kritikusok ízlése nem találkozott a hallgatókéval, mert a bírálatok túlnyomó többsége ráhúzta a vizes lepedőt a Nemzeti Színházban rendezett, a döntőt követő két (!) gálaműsorban az LGT-t és az 1976-ban Eurovízió-fesztiválnyertes brit Brotherhood of Mant is felvonultató televíziós könnyűzenei vetélkedőre. Íme, egy a megannyi elmarasztalás közül: „A bemutatott számok hangulatából jórészt hiányzott a frissesség, a középszerűség uralta a mezőnyt.”

Ihász kedvét nem vették el a leértékelések: az énekes-szerző attól fogva majdnem úgy szállította a slágereket, ahogyan a gólokat gyártotta a telt házas SZÚR-okon a színészek csapatában. Néhány nótája – mint az Állj meg, kislány, az Elszáll a gondom vagy a szerzőtárs Heilig Gáborral együtt énekelt Te és én – máig él, ő maga azonban (súlyos betegség következtében) nagyon fiatalon, alig negyvenkét éves korában, 1989-ben meghalt.

Pedig imádott köztünk lenni, a földön – vagy inkább a föld felett – járni. Hetvenhétben nemcsak a cisz vagy a disz, hanem a ZiSZ is lekötötte, mert megvette Farkas Mihály szemleautóját, amely onnan kapta a nevét, hogy a Sztálinét viselő üzemben (Zavod imenyi Sztalina) gyártották. Ezen a kocsin szállították Ferihegyről a városba ötvennyolcban Nyikita Hruscsovot, majd hatvanegyben Jurij Gagarint. Utóbb Ihászé lett a szíriai magyar nagykövet Chevrolet Caprice-a, akárcsak egy Lincoln Continental. Ez utóbbi abban az értelemben is túltett a ZiSZ-en, hogy 25 litert fogyasztott száz kilométeren, míg a szovjet csoda csak 22-t.

„Bele, bele, bele, bele, belé!” – kiáltozta a dalnok a Vasas-meccseken, amikor már nem gyúrt, csak szurkolt. Nem hitte volna, milyen fájdalmasan hangzik majd tőle (már csak felvételről) hamarosan: „Kihalt a régi út, a megszokott helyen többé sosem találkozol velem...”