takarékok;

2018-11-30 16:29:43

Nagybank lesz a takarékokból

Egyetlen, közösségi elven működő takarékszövetkezet marad.

2020-ig Takarékbank néven egyetlen univerzális nagybankká olvasztják össze a Takarék Csoport szövetkezetként és részvénytársasági bankként működő bankjait, egy-egy kivételével – írja a Portfolio. A portál szerint a tőzsdén forgó Takarék Jelzálogbank külön intézményként megtartja jelzálogbanki funkcióját, és nem vezetik ki a tőzsdéről.

A Takarék Csoport sajtótájékoztatóján Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese arról beszélt: a gazdasági növekedés, a digitális változások és a jogszabályi változások alapján akkor lesznek képesek hatékonyan versenyben maradni és a piaci részesedésüket növelni, ha a takarékszövetkezetek egyesítik erőiket, kihasználják a szinergiákat.

Sebestyén István, a Fókusz Takarék első embere elmondta: nemzetközi szakértő bevonásával, külföldi tapasztalatok felhasználásával készítették elő az új 5 éves stratégiai tervet.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója bejelentette: a Kinizsi Bank 2019. január végével megszünteti a tevékenységét, és a Takarék Csoport egyes tagjaira ruházza át állományait. A Takarék Kereskedelmi Bankkal (FHB Kereskedelmi Bank) is ezt teszik majd, ezek ketten fogják képezni a sajtóban (végül elvetett nevén) Alfa Bank projektként kiszivárgott bank alapját, de a Takarékbank nevet meg fogják tartani. A szövetkezeteket átmenetileg Omega néven egyesítik, majd a bankkal egybeolvasztják. A végén egyetlen, közösségi elven működő takarékszövetkezet marad.

Egerszegi Ádám, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese a stratégia megvalósításának részleteiről azt mondta, 

Vida József szerint az új univerzális bank fenntarthatóan 30 milliárd forintos éves nyereségre és 10 százalékos piaci részesedésre fog szert tenni. A végén megmaradó egyetlen szövetkezet közösségi bankként fog tovább működni.