közlekedés;BKK;

Pert nyert a BKK ellen a Közlekedő Tömeg Egyesület

Ki kell adniuk az éjszakai járatok több évnyi utasforgalmi adatait.

Jogerősen pert nyert a Közlekedő Tömeg Egyesület a Dabóczi Kálmán által vezetett BKK ellen: maradéktalanul ki kell, hogy adják az éjszakai járatok több évnyi utasforgalmi adatait – jelentette be közleményében az egyesület. 

„A Közlekedő Tömeg Egyesület 2017-ben megelégelte, hogy a szolgáltatások fejlesztésére hivatott BKK érdemi változtatást nem valósít meg a fontos és népszerű éjszakai szolgáltatásán, ezért úgy döntött, hogy fejlesztési javaslatot dolgoz ki az évek óta változatlan és egyre zsúfoltabb éjszakaibusz-hálózatra. Ennek megalapozásához kikértük a jelenlegi járatok utasszámait a BKK-tól”– idézték fel.

Azt írják, hogy a BKK jogszerűtlenül megtagadta a közérdekű adatok kiadását, így először az adatvédelmi hatósághoz fordultak. A NAIH a Közlekedő Tömeg Egyesületnek adott igazat, azonban a BKK továbbra is visszatartotta az adatokat.

„Más választásunk nem lévén, ekkor pert indítottunk a fővárosi közlekedésszervező ellen. A pert első fokon, és a jogerős ítélet szerint másodfokon is megnyertük, így az adatokat 15 napon belül át kell adniuk a Közlekedő Tömeg Egyesület részére”– olvasható a közleményben.