Ha a véletlen vezeti az ecsetet

Az irányított és az irányíthatatlan, az akaratlan és a szándékolt találkozik egymással Cseke Szilárd és Wolsky András alkotásain keresztül a Rugógyár Galériában.

A kiszámíthatatlanság és véletlenszerűség ritkán hordoz pozitív jelentést, ám Cseke Szilárd és Wolsky András festményeinek új jelentésrétegeket, különös meglepetéseket adott. A hazai kortárs képzőművészet két kiemelkedő alakja közös kiállítása a város egyik legújabb kiállítóterében, a Rugógyár Galériában nyílt meg. Mindkét művész a nonfiguratív, az ismétlődő struktúrákból építkező festészet képviselője, képeik a megalkotásuk módjában, megjelenésükben is határozottan eltérnek egymástól. Ugyanakkor a véletlen mindkettőjüknél kiemelt szereppel bír.

„Egyre inkább tudatosult bennem, nem is annyira az ábrázolás érdekel, inkább a képhordozó adott arányai. Azt vettem észre, hogy nem a saját belső dolgaimmal, foglalkozom, hanem a méretekkel, és a tőlem független tényezőkkel” – mesélt lapunknak a még egyetemi évei során kialakított alkotói folyamatról Wolsky András. A többek közt Rómában, Párizsban, Moszkvában és Bécsben is kiállító művész elmondta, tanulmányai során Maurer Dóra terelte erre az útra, látva, Wolsky művei akkor tudnak igazán kiteljesedni, ha az alkotó a lehető leginkább kivonja magát a készítésükből.

„A dobókocka nagyon jó véletlengenerátor. Megfigyeltem, a képeimen is öt-hat színt használok, ami jól egybecsengett a kockával. Hatféle szín, hatféle méret. Ezzel kezdődött egy hosszú út” – fűzte hozzá a művész, kiemelve, a sávok méretét, szélességét, elhelyezkedését is hasonló módszerekkel dönti el helyette a véletlen. Mivel az apró kis mozgások is számítanak, a kis módosítások is, így lényegében végtelen számú variáció létezik. Egész életre való munka – hangsúlyozta Wolsky.

Hasonlóképpen a véletlen jelenlétének alárendelt különféle technikákkal és módszerekkel dolgozik Cseke Szilárd, Munkácsy-díjas képzőművész is, akinek az úgynevezett process (folyamat) művészethez kapcsolható munkái láthatók a kiállításon. Ahogy Wolsky meghatározott szélességű falapokkal dolgozott munkái során, úgy Cseke is használt idegen anyagokat a képek elkészítésekor: könnyű fóliát, pingponglabdákat, befőttes gumigyűrűket. Ez utóbbiak három különféle folyamatot is jelentenek a nemzetközi színtéren is kiemelten jegyzett Cseke művészetében, aki a 2015-ös velencei biennálén képviselte hazánkat.

Az alkotó 2014-ben kezdett el fóliákkal dolgozni: a könnyű anyag olyan struktúrákkal is játszó „véletlent alakít ki, amire az emberi agy vagy kéz képtelen.” A pingponglabdára festékszóróval ráfújt mintázatok szintén hasonló módon hozzák létre a műalkotást. Az ötletesség,, az új iránti szüntelen érdeklődés a több ezer befőttes gumi felhasználásával készült képeken érhető tetten: a látogató csupán sok-sok szabálytalan kört lát, nem sejtve, mindezt a nagyáruházak befőzésre ösztönző hirdetései inspirálták. „Meggyőződésem, az alkotás intim párbeszéd az alkotó és a műtárgy között. Teszek egy gesztust, arra válaszol a kép, én megint teszek egy gesztust, és így lesz egy oda-vissza csatolás, amíg elkészül a műtárgy” – beszélt Cseke az alkotói módszerről. Egyúttal kiemelte: nincs igazán értelme rákérdezni, miért így vagy úgy alakul egy mű. „Így van. Megkérdőjelezhetetlen.”

Ahogy megkérdőjelezhetetlen a Rugógyár Galéria alsó és felső szintjén bemutatott, a szín- és formavilágát tekintve rendkívül változatos kiállítás jelentősége is. A játékosság, a felfedező kedv, a kíváncsiság mindkét alkotó több évtizedes munkásságában meghatározó, és ahogy festészeti technikáikban, úgy képeiken is a művészetnek való tökéletes alárendeltség tükröződik. És ez – legyen akár véletlen, akár szándékolt – lenyűgöző erővel hat a nézőre.