Előre hozott kampánystart

A BKK Zrt. még az e-jegy botrány előtt kihirdette a 3-as metró „meghosszabbítására” kiírt közbeszerzési pályázat végeredményét. Tarlós István csak blöfföl, amikor egy évvel az önkormányzati választás előtt elindította ígéret-cunamiját - kommentált hamarjában az MSZP. A többi ellenzéki párt kissé pozitívabban ítélte meg az „ígéretes” fejlesztéséi terveket, bár fenntartásaikat is hangoztatták. 
A szóban forgó beruházás kézzel fogható jele annak, hogy a Fidesz szemében felértékelődött a 2019-es választások tétje. És biztosak lehetünk abban , hogy a kabinet mindent megtesz saját sikerének előmozdítása érdekében. Ideértve fővárost is, amelynek vezetését semmi szín alatt nem szeretné újra átengedni az ellenzéknek a Fidesz.  
A 2019-es választási startpisztoly viszont eldördült.... De akkor az ellenzék miért nem mozgósítja máris a hadra fogható táborát? Az előre hozott kampánystart ellenére ne vennék észre, hogy lassan körmükre ég mindkét jövő évi választás? 
Szó, ami szó, a Sargentini-jelentés vitája, és a néppárti leckéztetés Európa-szerte erodálta Orbán presztízsét. A Fidesz korábbi Brüsszel-ellenes kirohanásai, nemzeti konzultációkba ágyazott és uniós értékeket tagadó kampányüzenetei mélyen beégtek a közvéleménybe. A májusi EP választások küszöbén ez aligha tekinthető pozitív reklámnak. (Igaz, merőben másként is ítélik meg a Fidesz szerepét ma a bevándorlás-pártinak bélyegzett államok és a migráns-ellenes szekértábor.) 
Egy biztos, az uniós fenyítés hatálya alatt álló Orbán-kormány egy választási vereséget nemigen engedhet meg magának (és még kevésbé az országnak). Mert ha az EP választásokat elbukja, vagy csak saját várakozása alatt szerepel, az közvetlenül kihat az őszi helyhatósági választásokra is. Következésképp megrendítheti hatalmát.  
Persze konszolidált körülmények között egy kormányzópárt ezernyi legitim eszközzel, végtelen anyagi erőforrással rendelkezik, hogy „közérzetjavító” intézkedéseivel manipulálja, befolyásolja a választókat. Ugyanakkor jól felfogott érdeke az is, hogy időben semlegesítse a nemszeretem tényeket, a negatív híreket. Példának okáért a választásokig már aligha akaszthat saját nyakába újabb korrupciógyanús eseteket… Lám, az ELIOS-ügyben is példás gyorsasággal lezárták nyomozást. Egyébként is, a Mengyi Roland volt Fideszes képviselő bűnügyéből ismert „alkotmányos költségek” alaposan megterhelték a kormányzat erkölcsi mérlegét. Simonka György parlamenti szavazatára viszont a képviselő mentelmi jogának felfüggesztése ellenére is komolyan számít a kétharmad határán táncoló párt.
Azonban a további esélyeket latolgatva el kell ismerni: az Orbán bizalmát „kivásárló” főpolgármester hatalmas tartalékokkal rendelkezik a fővárosban. Sokat hozhat a konyhára, hogy - miként már említettük - beígérték az M3-as metró nyomvonalának meghosszabbítását is. Nem szólva arról, hogy a Fidesz - ha érdekei úgy diktálják - az ellenzék zavartalan felkészülést megtorpedózva, egy törvénymódosítás árán akár előre is hozhatja az önkormányzati választások időpontját. Alkalmasint őszről – májusra. Ez estben a bizalmi szavazással felérő európai parlamenti mellett, egy füst alatt májusban megejthető minkét választás. 
Az M3-as metróval, mondhatni, 19-re lapot húzott a Fidesz. Nyilván ismét ők akarják megszabni a választási ütközetek témáit, azok helyét és idejét, a feltételeket. Ám az előrehozott kampánystart okán ideje ébresztőt fújnia az fővárosi ellenzéknek is! Miért ne tarthatnának több vasat a tűzben azok, akiket a 3-as metró kampányszele megcsapott?
Frissítve: 2018.12.03. 13:14

Több jelölt, több sansz

A november közepi állapot szerint a fővárosi előválasztási kampányban versenyezni fog egymással az MSZP-PM pártszövetség két prominense (Karácsony, Horváth). Már megismerkedhettünk a harsány és szókimondó önjelölt médiaszemélyiséggel (Puzsér), és azt is olvastam, hogy egy igen apró politikai közösség (Liberálisok) is indítja az alelnökét a téli futamon. A DK és a Momentum még nem startolt, az LMP „lebegteti”, beáll-e Puzsér mögé, a Jobbik várhatóan nem vesz részt az összecsapáson. A Kétfarkú Kutyák pedig saját utat szoktak járni. 
Látva a felhozatalt, az az igény fogalmazódott meg bennem, hogy ne bízzuk kizárólag pártokra, pártocskákra az előzetes megméretést, ne engedjük, hogy januárban egy belterjes és unalmas háziverseny vegye kezdetét. Jelen helyzetben csupán háziversenyről beszélhetek, hiszen az MSZP-PM és a Liberálisok a 2018. áprilisi parlamenti választáson együttműködtek, most is politikai szövetségesként fognak egymással „küzdeni”. 
Elképzelésem egyszerű, és felkarolásával talán színesedhet a rivalizálás. Konkrét leszek. Javaslom, hogy a Budapesten működő vállalkozói szervezetek (a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a VOSZ Budapesti és Pest Megyei Regionális Szervezete, az Ipartestületek Budapesti Szövetsége stb.) közösen állítsanak csatasorba egy értelmes és az üzleti életben már bizonyított, sikeres fővárosi vállalkozót. Megyek tovább. A Magyar Mérnöki Kamara Budapesti és Pest Megyei Szervezete szintén képes lehet egy versenyképes jelölt megnevezésére. Nem árthat az 1,8 milliós Budapestnek, ha egy racionálisan gondolkodó műszaki értelmiségi is kifejthetné nyilvánosan a jövőről alkotott véleményét. De valószínűsítem, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai között ugyancsak fellelhető olyan tehetséges személy, aki tájékozott városunk ügyeiben és komoly gazdasági tapasztalatokkal rendelkezik. Várom a környezetvédők szervezett fellépését, hiszen nagyon vágyunk a friss levegőre és az élhető lakhelyre. Az sem lenne ördögtől való, ha a fővárosban dolgozók nevében a területen működő munkavállalói érdekképviseletek (értsd: szakszervezetek) szintén megpróbálnának egy szimpatikus, belevaló személyt becsempészni a közéletbe. A sor folytatható. 
A hagyományos pártjelöltek (+Puzsér) közötti előválasztás érdektelen lesz, a fővárosi polgárok rezignáltan fognak legyinteni: ezek már megint csak tét nélkül báboznak. Nem, nem vagyok előválasztás ellenes, csak attól félek, hogy unalomba fog fulladni az egész, és öt-tízezer pártszimpatizánson, valamint a Puzsér-fanokon kívül senki sem fog regisztrálni és voksolni. Az előválasztástól való elfordulás és közöny jóvátehetetlen károkat okozhat, és direkt módon negatív hatással lehet a májusi EP- és az őszi önkormányzati választásokra. 
A választói aktivitás megteremtéséért és megmentéséért kell kibővíteni a jelöltállító szervezetek körét, ezért szorgalmazom köztestületek, érdekképviseletek, hivatásrendi kamarák és civil szervezetek jelöltjeinek szerepvállalását. Nem gondolom, hogy boldog-boldogtalan indulhasson a „selejtezőn”. Minden bizonnyal megvan az a tapasztalati szám (támogatói aláírás), amelyhez normatív módon köthető az előválasztáson való részvétel. Az előbb felsorolt szervezeteknek ez nem lesz gond, mivel taglétszámuk meghaladja az ellenzéki pártokét. Még az is előfordulhat, hogy alkalmas „körön kívüli” jelölt felbukkanása esetén a pártok önmérsékletet tanúsítanak, és beállnak a nem pártjellegű társadalmi szervezetek által favorizált személy mögé. 
Ha az öt-hat pártjelölt kiegészülne öt-hat jól felkészült szakember-aspiránssal – és értelmes diskurzussal –, az dupla haszonnal járna. Egyrészt világosan kirajzolódna, hogy politikusokat vagy "külsősöket" akarnak-e a budapestiek főpolgármesternek, másrészt az új szereplők – még ha veszítenek is az előzetes versenyben – a későbbi győztes szakmai hátterét is biztosíthatnák. Egy sikeres üzletemberre, egy kiváló stratégára, egy gyakorlott jogászra minden csúcsvezetőnek szüksége van. Ez alól a főpolgármester sem kivétel.

Egy sikerre ítélt ügy

Amikor Londonban a kilencvenes évek közepén szóba került egy Raoul Wallenberg-szobor felállítása, a britek nagyon lelkesek voltak, és ragaszkodtak hozzá, hogy a költségeket közadakozásból teremtsék elő. Az akkori főpolgármester, Sir Roger Cork járt az élen, felajánlott egy telket a zsinagóga és a svéd nagykövetség között. 
Az ügy eleve sikerre volt ítélve, mert a britek imádnak adakozni: a főpolgármester bejelentése után valóban így is történt, bár én tudtam róla, hogy a főváros és a királynő kasszája is készenlétben áll, legfeljebb nem beszéltek róla. London a londoniaké, ez volt a jelszó, mindenki örült, hogy a város gazdagodik egy ilyen szoborral. De jelentkeztek tervezők, szállítók, újságírók, takarítók és karbantartó vállalatok, iskolák, magyar és svéd állampolgárok, mindenki a hagyományoknak megfelelően őszinte elhivatottsággal és lelkesen kezdte el a munkát. Én magam számos középiskolában tartottam előadást a történelmi háttérről, a nagykövetség pedig rengeteg érdeklődőtől kapott levelet, és ezrével jelentkeztek olyanok, akik az avatáson szerettek volna részt venni. 
Egy zsűri kijelölte a szobrászt, Philip Jacksont, a szervezőbizottság tagjai, az érintett országok diplomatái, londoni hivatalnokok, a Palota emberei, biztonsági és rendőrségi vezetők pedig rendkívüli gyakorisággal találkoztak, hogy az előkészületeket megtárgyalják. Az avató előtti napok feszültek voltak, szoros menetrend szerint dolgoztunk, számtalanszor egyeztettük a vezetők programját, érkezési és elutazási időpontjukat, a csatlakozó delegációk tagjainak étkezési szokásait, az újságírók és a fotósok mozgását, nem is beszélve az ilyenkor mindig felbukkanó okoskodók és aggályoskodók kezeléséről. 
Az avatásra 1996. február 21-én került sor a Erzsébet királynő, Weizman izraeli elnök, Kofi Annan akkori ENSZ-főtitkár, Göncz Árpád köztársasági elnök és a svéd miniszterelnök részvételével, mi pedig délután már a repülőtéren vettünk búcsút a magyar államfőtől. Kedves búcsúszavak, egy-két dicséret, és végre beszívhattuk a távozó delegáció gépének édes kerozinillatát. 
Az avatást követő estén a londoni főrabbi vacsorát adott a rezidenciáján, amire mi is meghívást kaptunk. Fiatal, magas, jókedvű férfi volt a főrabbi, aki felesége és két lánya társaságában fogadta a vendégeket. Megnéztük a szobor makettjét, ittunk egy pohárka italt a fogadóteremben, majd átmentünk az ebédlőbe, a huszonnégy személyes, gyönyörűen terített ovális asztalhoz. A kóser lazac után a főrabbi pohárköszöntőt mondott. Olyan szívszorítóan beszélt a hatmillió európai zsidó szenvedéseiről, hogy a feleségemet, Marit egy pillanat alatt elfogta a zokogás. Nem tudta visszatartani a könnyeit, ki is ment, hogy ne zavarja a többieket. 
A főrabbi felesége azonnal utánasietett, a szalonban átkarolta a vállát, leültek egy kanapéra.
- Biztosan te is elveszítetted a rokonaidat - mondta neki. 
- Még csak nem is vagyok zsidó – felelte Mari a könnyein át.
De hát számít az ilyesmi?
Szerző
Odze György