Több jelölt, több sansz

A november közepi állapot szerint a fővárosi előválasztási kampányban versenyezni fog egymással az MSZP-PM pártszövetség két prominense (Karácsony, Horváth). Már megismerkedhettünk a harsány és szókimondó önjelölt médiaszemélyiséggel (Puzsér), és azt is olvastam, hogy egy igen apró politikai közösség (Liberálisok) is indítja az alelnökét a téli futamon. A DK és a Momentum még nem startolt, az LMP „lebegteti”, beáll-e Puzsér mögé, a Jobbik várhatóan nem vesz részt az összecsapáson. A Kétfarkú Kutyák pedig saját utat szoktak járni. 
Látva a felhozatalt, az az igény fogalmazódott meg bennem, hogy ne bízzuk kizárólag pártokra, pártocskákra az előzetes megméretést, ne engedjük, hogy januárban egy belterjes és unalmas háziverseny vegye kezdetét. Jelen helyzetben csupán háziversenyről beszélhetek, hiszen az MSZP-PM és a Liberálisok a 2018. áprilisi parlamenti választáson együttműködtek, most is politikai szövetségesként fognak egymással „küzdeni”. 
Elképzelésem egyszerű, és felkarolásával talán színesedhet a rivalizálás. Konkrét leszek. Javaslom, hogy a Budapesten működő vállalkozói szervezetek (a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a VOSZ Budapesti és Pest Megyei Regionális Szervezete, az Ipartestületek Budapesti Szövetsége stb.) közösen állítsanak csatasorba egy értelmes és az üzleti életben már bizonyított, sikeres fővárosi vállalkozót. Megyek tovább. A Magyar Mérnöki Kamara Budapesti és Pest Megyei Szervezete szintén képes lehet egy versenyképes jelölt megnevezésére. Nem árthat az 1,8 milliós Budapestnek, ha egy racionálisan gondolkodó műszaki értelmiségi is kifejthetné nyilvánosan a jövőről alkotott véleményét. De valószínűsítem, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai között ugyancsak fellelhető olyan tehetséges személy, aki tájékozott városunk ügyeiben és komoly gazdasági tapasztalatokkal rendelkezik. Várom a környezetvédők szervezett fellépését, hiszen nagyon vágyunk a friss levegőre és az élhető lakhelyre. Az sem lenne ördögtől való, ha a fővárosban dolgozók nevében a területen működő munkavállalói érdekképviseletek (értsd: szakszervezetek) szintén megpróbálnának egy szimpatikus, belevaló személyt becsempészni a közéletbe. A sor folytatható. 
A hagyományos pártjelöltek (+Puzsér) közötti előválasztás érdektelen lesz, a fővárosi polgárok rezignáltan fognak legyinteni: ezek már megint csak tét nélkül báboznak. Nem, nem vagyok előválasztás ellenes, csak attól félek, hogy unalomba fog fulladni az egész, és öt-tízezer pártszimpatizánson, valamint a Puzsér-fanokon kívül senki sem fog regisztrálni és voksolni. Az előválasztástól való elfordulás és közöny jóvátehetetlen károkat okozhat, és direkt módon negatív hatással lehet a májusi EP- és az őszi önkormányzati választásokra. 
A választói aktivitás megteremtéséért és megmentéséért kell kibővíteni a jelöltállító szervezetek körét, ezért szorgalmazom köztestületek, érdekképviseletek, hivatásrendi kamarák és civil szervezetek jelöltjeinek szerepvállalását. Nem gondolom, hogy boldog-boldogtalan indulhasson a „selejtezőn”. Minden bizonnyal megvan az a tapasztalati szám (támogatói aláírás), amelyhez normatív módon köthető az előválasztáson való részvétel. Az előbb felsorolt szervezeteknek ez nem lesz gond, mivel taglétszámuk meghaladja az ellenzéki pártokét. Még az is előfordulhat, hogy alkalmas „körön kívüli” jelölt felbukkanása esetén a pártok önmérsékletet tanúsítanak, és beállnak a nem pártjellegű társadalmi szervezetek által favorizált személy mögé. 
Ha az öt-hat pártjelölt kiegészülne öt-hat jól felkészült szakember-aspiránssal – és értelmes diskurzussal –, az dupla haszonnal járna. Egyrészt világosan kirajzolódna, hogy politikusokat vagy "külsősöket" akarnak-e a budapestiek főpolgármesternek, másrészt az új szereplők – még ha veszítenek is az előzetes versenyben – a későbbi győztes szakmai hátterét is biztosíthatnák. Egy sikeres üzletemberre, egy kiváló stratégára, egy gyakorlott jogászra minden csúcsvezetőnek szüksége van. Ez alól a főpolgármester sem kivétel.
2018.12.03 13:12
Frissítve: 2018.12.03 13:12

Emberkísérlet

A  Magyar Tudományos Akadémia most éppen Esztergomba megy. Ki ne emlékezne a város és választott polgármestere, Tétényi Éva vesszőfutására: a derék fideszesek persze csak a nem közülük valót akarták kifüstölni, de e buzgalomra ráment minden - nem égtek az utcai lámpák, nem jártak a buszok, nem vitték el a szemetet. Talán még fel is perzselték volna a várost, ha a polgárok nem emberelik meg magukat, és az első adandó alkalommal nem szavaznak fegyelmezetten a perspektivikusabb, kormánypárti jelöltre. 
Most ugyanez fog történni a tudós testülettel. Palkovics László miniszter eldöntötte, hogy a saját szája íze szerint szabja át az MTA kutatóintézeti hálózatát, és mert az Akadémia holmi kétszáz éves autonómiára hivatkozva tiltakozni, sőt beleszólást követelni merészel, egyszerűen vállat von, és nem ad pénzt. Ha Széchenyinek jó volt a gyertya, bizonyára ellesznek vele a mai atomfizikusok is. 
Természetesen lehetne releváns vitát folytatni arról, hogy vajon milyen intézményrendszer segítené legjobban a XXI. századi kutatás és fejlesztés céljait. Nem kőbe vésett evidencia, hogy az egyetemek szellemi erőközpontjai mellett intézményi izolációban kell működniük az - 1949-ben szovjet mintára létrehozott - akadémiai intézeteknek, így érdemes végiggondolni, ezen a területen hogyan lehet a legjobban felhasználni a költségvetési pénzt. Ilyesmiről azonban szokás szerint szó sincs: ahogy Parragh iparkamarai elnök a közoktatás ügyében, úgy a kutatás-fejlesztésben momentán Palkovics az ügyeletes megmondóember, így aztán amit ő elhatározott, annak úgy kell lennie, ha az ég a földdel összeér, akkor is. 
Márpedig Palkovics azt határozta el, hogy az intézethálózatot kiszervezi az MTA alól. A letámadást férfias hisztivel készítette elő - különösen emlékezetes az Akadémia elnökének bepanaszolása, hogy nem kereste őt fel hivatali helyiségeiben (egyébként de) -, majd megüzente, pénz mostantól nem lesz. És ezt bizton elhihetjük az amúgy akadémikus miniszternek, tehát aki ezután dolgozni akar, összepakolhatja a bőröndjét, vagy bánatosan átballaghat arra a kutatóhelyre, amelyre Palkovics rámutat. 
Még egyszer mondom, önmagában semmi felháborító nincs abban, ha egy kormány racionalizálni akarja a K+F források felhasználását. Itt azonban csak azt lehet tudni, mit nem akar a hatalom: az Akadémia autonómiáját, egy tőle független tudományos bázis létét. De közben a másik oldalon sem látszik más, csak a rombolás. Az egyetemeket - a kutatás alternatív bázisait - mára kiszikkasztotta az évtizedes pénzhiány, az új modell pedig, amelyet a Corvinus és az ELTE példáján demonstrálnak, több mint ijesztő. Az előbbit egyszerűen kilopták egy alapítványba, míg az utóbbi esetében majd végigkövethetjük, milyen hatással van az oktatásra a meghatározó tanárokkal szemben szabadjára engedett boszorkányüldözés. 
S ha már kutatás, vegyük észre: a CEU csak Petri-csésze volt. A Fidesz általa vizsgálta, mennyire érdekli az embereket, ha porrá zúzza az értelmiség autonómiáját. Most pedig megerősödve, higgadtan nyírja majd ki az utolsókat is, akik önállóan gondolkodnának.
2018.12.08 09:00
Frissítve: 2018.12.08 09:03

Ünnepi csapda

A karácsony nem időpont vagy időszak, hanem lelkiállapot  - Calvin Coolidge-nak, az Egyesült Államok republikánus színekben politizáló, 30. elnökének szavait advent tájékán gyakran idézik. Róla, akit méltán neveztek kortársai "hallgatag Cal"-nek, igazán elmondható, hogy ritkán szólt, de akkor bölcset. Már a XX. század első negyedében - amikor még nem szaporodtak el gomba módra a vevőcsábításra termett üzletközpontok - felismerte, hogy egyrészt a szeretet ünnepének lényege a pénz, pénz és a pénz, másrészt, hogy az alapvetően érzelmi alapú  döntések felülírják a racionális cselekedeteket. 
Az adventi időszak "szentháromsága", a vevő, a kereskedő és a bankok gyakorta arra szövetkeznek, hogy mindössze néhány hét leforgása alatt úgy találjanak tömegesen egymásra, hogy ezeknek a - tumultustól függően - néha csak fél órákra korlátozódó találkáknak a következményei hosszú évekre befolyásolják majd a családi költségvetések egyensúlyát. 
A karácsonyi ajándékozás kultusza az egész keresztény világban általános, de a Magyarországon ilyenkor tapasztalható - gyakorta felelőtlen - eladósodás mértéke egyedülálló. A szeretet hitelből történő finanszírozása önmagában nem aggályos, de ha ez azt eredményezi, hogy éveken keresztül kell majd kikoplalni a következményeit, az már elgondolkodtató.
A számok nyelvén mindez azt jelenti, hogy a bankok fogyasztási hitelei felének az úgynevezett teljes hiteldíj-mutatója, amely a kölcsönfelvétel összes terhét tartalmazza, 2018 végén 39,9 százalékot ért el. Ami a törvényes mérték maximumának közelében van. Mivel az áruhitelek futamideje is egyre hosszabbodik - létezik már 7 éves konstrukció is -, lesz majd elegendő idő arra, hogy a családok végiggondolják, érdemes volt-e ekkora terhet a vállukra venni. Miközben évről évre sorjáznak majd az ismételt költekezésre buzdító újabb és újabb karácsonyok, családi ünnepek. 
A jegybank már évekkel ezelőtt rálépett az adósságfékre, amit októberben még szigorítottak is. A főpróbája éppen napjainkban zajlik.
2018.12.08 09:00
Frissítve: 2018.12.08 09:04