Tűzszünet halálos áldozatokkal

A tél beálltával egyre több gyötrődés vár azokra a tízezrekre, akik a kelet-ukrajnai tűzszüneti vonal mentén élnek, és ingázni kénytelenek.

A Kercsi-szorosnál a minap történt ukrán-orosz tengeri incidens nyomán Ukrajna egy részén hadiállapotot hirdettek, ami tovább nehezíti az évek óta tartó fegyveres konfliktusba belefásult emberek életét a Donbasz, vagyis a Donyec-medence térségében.

Az 57 országot összefogó EBESZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelő missziót működtet Ukrajnában. Küldetésének legismertebb aspektusa a tűzszünet-sértések napi regisztrálása, amit személyzettel ellátott helyszíni ellenőrző posztokon, rögzített térfigyelő kamerákkal, illetve drónokkal végeznek.

Tapasztalataik nagyjából abban foglalhatók össze, hogy az időnkénti tűzpárbajok, ágyúzások intenzitása hosszabb távon valamelyest hullámzik, és nem igazán mutat szoros összefüggést az ukrajnai konfliktushelyzet alakulásának szélesebb összefüggéseivel, a politikai körülmények pillanatnyi romlásával vagy javulásával. Az mindenesetre megállapítható, hogy időnként emberek szenvednek súlyos, adott esetben halálos sérülést a tűzszünet megsértése következtében, tehát a kelet-ukrajnai helyzet nem nevezhető „befagyott konfliktusnak”.

Az EBESZ-megfigyelők azonban nem csupán a szorosan vett harci cselekményeket kísérik figyelemmel, és számolják a leadott lövéseket, hanem arról is rendszeresen készítenek beszámolókat, hogy a konfliktus miként befolyásolja a polgári lakosság életét.

A megfigyelő misszió kijevi központjában nemrég külföldi újságíróknak tartott tájékoztatás során elhangzottak szerint három fő csoportba lehet sorolni a politikai-katonai szembenállás hatásait a civil társadalomra.

Az első a harci cselekmények közvetlen következménye. Kiterjedt területeket aknáztak alá, ahol időnként tragédiák történnek. Egy alkalommal például három gyermek halt meg, amikor a mezőn talált, éles gránáttal játszottak, és az felrobbant. Előfordul azonban néha az is, hogy civil lakóövezetekre tüzelnek, és az szed áldozatokat.

Ennél jóval többeket érint, hogy bizonyos alapvető infrastrukturális létesítményekre a tűzszüneti vonal mindkét oldalán élők rá lennének szorulva. Vonatozik ez a víz-, gáz-, áram-, illetve mobiltelefon-szolgáltatásra egyaránt. Borzalmasan szerencsétlen helyzet alakult ki például a Donyeck melletti hatalmas víztisztító létesítmény körül. A telep olyan útvonal mentén fekszik, ahonnan a legkézenfekvőbb lehetne támadást intézni a város ellen, tehát a környéken igen magas a katonai koncentráció. Ebben a környezetben óriási klórtartályokat kell megóvni a tüzérségi találattól, nehogy mérgesgázok kerüljenek a levegőbe.

A következmények harmadik fő csoportját az jelenti, hogy a tűzszüneti vonal mentén található ellenőrző pontokon hallatlan megpróbáltatásokat jelent az átjutás.

A kijevi kormány által nem ellenőrzött donyecki, illetve luhanszki „népköztársaság” területén több millióan laknak. Az ukrán kormányerők és az ellenük fellépett erők állásai között végig a tűzszüneti vonal mentén szürke zóna húzódik, amely néhol négy kilométer, néhol alig száz méter széles. A szürke zónában jórészt elnéptelenedett falvak találhatók, de van, akinek nem volt módja elköltözni, és ma is több tízezren laknak a senki földjén, ahol nincs semmi jogbiztonság. Az ottmaradottak közt sok az idős asszony.

A hivatalos kijevi szóhasználat szerint nem ellenőrzött területek és az ukrán hatóságok által uralt terület között novemberben mindössze öt átkelőhely volt nyitva, ebből a luhanszki térségben csupán egy, amelynél a szürke zónán gyalogszerrel áthaladóknak keskeny hídon kell végigmenniük. Az átkelőknél, amelyeknek a környékét sűrűn aláaknázták, a fegyveresek mindkét végponton külön-külön ellenőrzik az embereket, a várakozás nem ritkán hat-nyolc óra. A szürke zónán való áthaladás útvonalán nincs szervezett tömegközlekedés, nem áll rendelkezésre szinte semmilyen kiépített infrastruktúra, nem találni WC-t, nem lehet vízhez jutni, nyáron nincs árnyék a tűző nap elől, nem érhető el szükség esetén egészségügyi szolgáltatás. Az EBESZ emberei az átkelőknél szemtanúi voltak szívinfarktusos haláleseteknek.

Az öt ellenőrző ponton naponta összesen mintegy 40 ezren kelnek át mégis. Kisebb részben olyanok, akiknek a túlsó oldalon van a munkahelyük vagy az oktatási intézmény, ahova járnak. Túlnyomó többségük azonban idős, nehezen mozgó ember az ukrán kormány által nem ellenőrzött területekről, aki csak akkor jut hozzá igencsak szerény, többnyire mindössze havi kétezer hrivnya körüli nyugdíjához - ami az árfolyamhullámzás függvényében mintegy 22-24 ezer forintnak felel meg –, ha személyesen átmegy érte, hiszen a nem ellenőrzött területeken semmilyen ukrán állami intézmény nem működik.

A választóvonal azt is nagyon megnehezíti, hogy a donyecki és luhanszki térségben lakók hozzájussanak a szükséges hivatalos okmányokhoz. Vonatkozik ez egyfelől a különböző szintű iskolai végzettséget igazoló bizonyítványokra, diplomákra. A két „népköztársaság” által kibocsátott okmányokat Ukrajnában nem tekintik érvényesnek. A végzettséget tanúsító papírokat automatikusan az orosz hatóságok sem ismerik el, de kérelemre, meglehetősen nehézkes bürokratikus tortúra árán orosz elismerő irathoz hozzájuthatnak e területek lakói. A szokványos személyi jellegű iratfajták közül egyedül a halotti bizonyítványok tekintetében tudtak megállapodni, és ezek hitelességét kölcsönösen elismerik.

A nem ellenőrzött területek lakosainak jogi értelemben, elvben nem tilos ugyan az ukrán hatóságoknál kérvényezniük a szükséges okmányokat, de az ellenőrző pontokon való átkelés említett nehézségei, a jogi tanácsadáshoz való hozzájutás szinte lehetetlen volta, a tájékozatlanság és a pénzhiány sokakat a gyakorlatban mégis megakadályoz abban, hogy alapvető papírokhoz jussanak. Ma már több ezerre becsülhető azoknak a száma, akik 2014, vagyis a harcok kirobbanása és a tűzszüneti vonal létrejötte óta születtek, vagy töltötték be 14., illetve 16. életévüket, és az ehhez kapcsolódó, szükséges személyi okmányokkal nem rendelkeznek, így lényegében hontalannak számítanak.

Az EBESZ ellenőreinek nincs könnyű dolguk a helyi hatóságokkal, sokszor nem engedik be őket bizonyos helyekre, így nehéz meggyőződniük arról, mennyire érvényesülnek a jogállamisági követelmények az ukrán kormányerők által nem ellenőrzött területeken, ahol egyébként látszólag számos szükséges kellék adott: rendőrnek látszó egyenruhások bűnözőnek mondott embereket tartóztatnak le, őket bíróságnak látszó épületekben magukat bíráknak mondó emberek elítélik, majd börtönnek látszó intézményekbe zárják őket – csak éppen az egész mögött nincs ott elismert módon a jogszerűség háttere.

A Nyugat és az oroszok között folyik a vita, hogy milyen ENSZ-jelenlétet kellene teremteni a térségben. A Nyugat kéksisakos békefenntartó erőkkel szeretné szavatolni, hogy a felek teljesítsék vállalt kötelezettségeiket, Moszkva szerint viszont az ENSZ-katonáknak csak az EBESZ-megfigyelőket kellene védelmezniük. Ez a mandátum olyan mértékű leszűkítését jelentené, ami teljesen értelmetlenné tenné az egész küldetést. Az EBESZ megfigyelői ugyanis – mint egyik vezető tisztségviselőjük külföldi újságíróknak Kijevben elmondta – addig érzik magukat biztonságban, amíg nem védik őket fegyverek, és amíg e ténynek mindkét szemben álló fél tudatában van. „Mindenki felismeri az autónkat, és tudják, hogy nincs puskánk. Ez a mi legfontosabb biztonsági garanciánk.”