Képzőművészek viszik hírünket a tengeren túlra

Publikálás dátuma
2018.12.05 11:30
Kiállítás a Lincoln Centerben
Fotó: /
Magyar képző- és fotóművészek mutatkoznak be Miamiban az amerikai közönség előtt a Hungary Emerging program utazókiállításának utolsó állomása keretében.
Egy közép- és kelet-európai művész számára különleges alkalom, ha alkotásai a tengeren túlra is elkerülhetnek. Bár az interneten keresztül már nyitva áll a világ, így virtuálisan külföldre is eljuthatunk, az, hogy teljes fizikai valójukban kikerülnek a képek, ráadásul egy értő csapat mutatja be őket fontos képzőművészeti helyszíneken, óriási lehetőség – emelte ki Horváth Lóczi Judit képzőművész a Magyar Foundation of North America szervezésében és az Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa vezető nemzetközi művészeti vására közreműködésével megvalósuló Hungary Emerging program utazókiállítása kapcsán, amelynek utolsó állomása a ma kezdődő Red Dot Miami Art Festivalon lesz.
A 2017-ben útjára indított kezdeményezés keretében mintegy kétszáz pályázóból választották ki azt a tíz nyertest, akik között fiatal és középgenerációs magyar művészek egyaránt szerepelnek. A pályázat jelentőségét és hatékonyságát többek közt az biztosítja, hogy a dominánsan amerikai szakmai szereplőkből álló héttagú zsűri alkalmas olyan alkotók és munkák kiválasztására, amelyek megfelelnek az amerikai közönség igényeinek – mondta lapunknak Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.   A kiállítási kompozíció összetétele több szempontból is reprezentatív – számolt be a részletekről Ledényi –, például a képzőművészeti anyag mellett a fotóművészet is látványos szerepet kap. Ez különösen fontos – tette hozzá –, hiszen a hazai vizuális művészet számára a nemzetközi színtéren a fotóművészet kitörési pontot jelenthet. – Az amerikai szervezők kifejezetten törekedtek arra, hogy ahol lehetséges, műtárgypiaci megjelenést is biztosítsanak az Amerikában turnézó anyagnak. A legutóbbi esetben, a New York-i Lincoln Centerben ugyan nem kereskedelmi jellegű bemutató jött létre, az itteni kiállítás különleges jelentőségét azonban az adta, hogy magyar művészeti válogatás volt látható a világ egyik legfontosabb művészeti központjában – hangsúlyozta. Az elmúlt évek tendenciái alapján egyre növekvő érdeklődés irányul Magyarország felé: részben művészeti forrásként is vonzóvá kezdünk válni, részben bizonyos művészeti tartalmak és korszakok is felértékelődni látszanak – mutatott rá Ledényi. „A hatvanas-hetvenes évek, a Kádár korszak művészete illetve az ebben az időszakban a régió kommunista országaiban megjelent neoavantgárd tendenciák iránti érdeklődés az utóbbi időben egyre több helyen, így például New York és London művészeti vásárain is megmutatkozott.” A siker és a fokozódó figyelem egyébként az Art Market Budapesten megjelenő nemzetközi látogatói és vásárlói volumenben is lemérhető – tette hozzá az igazgató.
A nemzetközi vásárokra való kijutás nagyon összetett felkészülési folyamatot igényel. Horváth Lóczi Judit szerint ahhoz, hogy valaki sikerrel járjon egy pályázaton, kell egy egységes koncepció, és szükség van arra, hogy az alkotó teljes hitelességgel tudja képviselni a saját anyagát. A művész hozzáfűzte, ehhez mindenképp szükséges néhány év tapasztalat és sok sikertelen pályázat; valamint elengedhetetlen az angol nyelvtudás is. A hazai művészeti támogatások kapcsán elmondta, meglehetősen kevés a lehetőség, és sokszor az is megosztja a képzőművészeti közeget, szabad-e ezekre a támogatásokra jelentkezni. Hozzátette, rendkívül problémásnak találja, hogy gyakran esik szó a politikai nézetekről a valódi művészeti kérdések helyett. Horváth Lóczi megemlítette azt is, mivel a magyar közeg nagyon kicsi és nagymértékben kapcsolatokra épül, érdemes az alkotóknak külföld felé is nyitni, mivel ott nem számít, hol végeztek, vagy ki volt a mesterük. Ugyanakkor hangsúlyozta, a nemzetközi vásárokon szinte lehetetlen a művészt képviselő galéria nélkül megjelenni; az egyéni út mindig rögösebb.   Az alkotó kiemelte, a hazai képzőművészeti oktatás viszont mindig nagyon jó színvonalú volt, a diákok olyan hagyományosnak tekintett tudást is megkapnak, amely külföldön már nem kötelező. „Azt gondolom, pontos technikai tudásra akkor is szükség van, ha valaki aztán hozzám hasonlóan az absztrakció felé fordul” – fűzte hozzá. A külföldi oktatás előnyét ellenben abban látja, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek az intermediális művészetekre, a pályázatírási technikákra, és az oktatási kurzusok is sokkal átjárhatóbbak. Ledényi Attila úgy vélekedik, a korábbi évtizedekhez képest ma már jelentősen könnyebb a nemzetközi piacra jutás a karrierjük elején járó hazai alkotók számára, kiépülőben van például egy a korábbinál fejlettebb és hatékonyabb kereskedelmi infrastruktúra is. – Az Art Market Budapest maga is számottevő lehetőségeket biztosít, miközben olyan kezdeményezések is segítenek, mint a közelmúltban elindult Budapest Art Mentor program, amely például képzési struktúrát nyújt, és éppúgy fejleszti a piacon való érvényesülést, mint a hatékonyabb fellépést és a szélesebb kapcsolatrendszer kiépítését. Az igazgató elmondta, mivel a magyarországi gazdaság stabilabb és erősebb a néhány évvel korábbihoz képest, a műtárgykereskedelmi képviselők száma és hatékonysága is jobb. Hozzátette egyúttal, fontos, hogy a hazai kereskedők is felismerjék, célszerű a külföld felé is fordulniuk, még ha az esetenként rizikóval is jár.

A kortárs művészetre meg kell érni

„Hazánkban a kortárs képzőművészet felé való irányultság nem olyan mértékű, mint tőlünk nyugatabbra” – vélekedik Horváth Lóczi Judit. A művész szerint ez elsősorban az oktatás hibája: kortárs művészetet alig tanítanak az iskolákban. Ráadásul az ilyen jellegű művészet megértéséhez szükséges előtanulmány is, valamint kell némi idő, amíg megérik rá az ember, hogy megértse például, mit jelenthet egy fekete négyzet fehér alapon – részletezte a képzőművész. Majd hozzátette: bár Malevics munkája már nagyon régi (több mint száz éve készült), mi Magyarországon még mindig nem értjük, és elzárkózunk tőle.. Ugyanakkor a művész beszámolt arról is, a kiállításlátogatók körében nyitottságot is érzékel: sokan elmondják az intuícióikat, asszociációikat. Viszont még mindig túl gyakran hallja, hogy valaki arról beszél, nem ért a képzőművészethez. „Holott ahhoz nem kell érteni, csupán hagyni kell, hogy hasson; és ha egy mű hat ránk, akkor az jó” – mondja tanácsként.

2018.12.05 11:30
Frissítve: 2018.12.05 11:30

A szolgálólány meséjének írója megelégelte, hogy Trumpék vegzálják az újságírókat

Publikálás dátuma
2018.12.15 09:30
Margaret Atwood
Fotó: AFP/ ANGELA WEISS
A nyolcvanéves kanadai írónő, Margaret Atwood arra szólította fel a különböző nemzetek íróit, köztük a magyarokat is, hogy saját hazájukban ne engedjék csorbulni a sajtószabadságot.
Az elmúlt évek Nobel-díj várományosa, Margaret Atwood egyre gyakrabban hallatja hangját közéleti ügyekben, legutóbb a #metoo-ügyek kapcsán nyilatkozott. A szolgálólány meséje című világsiker szerzője szerint a szexuális zaklatásokat nyilvánosan tárgyaló #metoo-akciók a hibás jogrendszerből adódnak. Mivel a szexuális zaklatási ügyek áldozatai a legtöbb esetben nem kapnak segítséget az intézményektől, ezért az internethez, a teljes nyilvánossághoz kezdtek fordulni. Ez nagyon hatékony eszköz ugyan, de mivel kilóg a jog által szabályozott térből, ezért Atwood szerint még komolyabb problémákhoz vezethet. „Ha túllépünk a jogrendszeren, mert nem hatékony, akkor mi jön helyette? Kinél lesz a hatalom? A szélsőségesek nyernek, és az ideológiájukból vallás lesz, és aki nem követi, azt eretneknek tartják. A regényírók különösen gyanúsak ilyenkor, mert emberekről írnak, és az emberek morálisan bizonytalanok. Az ideológiák célja pedig, hogy eltöröljék a bizonytalanságot.” Atwood szerint a demokrácia visszaszorulásával hasonló belső logika vezet a szólás- és sajtószabadság csorbulásához illetve szándékos csorbításához is. Az írók nemzetközi szervezetének, a Nemzetközi PEN Clubnak jelenlegi alelnökeként levélben fordult a napokban kollégáihoz, hogy felhívja figyelmüket a meggyilkolt vagy kivégzett újságírók életére. „Világszerte nő az erőszakkal elhallgattatott újságírók száma, ezért kerültek ők a Times magazin címlapjára, mint 2018 legfontosabb tanúi.” Atwood szerint semmi értelme azt hajtogatni, hogy „ez nálunk nem történhet meg”, hiszen a jelenség egyre szerteágazóbb, a Trump-adminisztráció listázza, le- és kihallgatja a médiában dolgozókat, és naponta akadályozza a munkájukat, ellehetetlenítve az igazsághoz és az információhoz hozzáférés alkotmányos jogát. Az író egyúttal felhívja a figyelmet a legújabb veszélyre is, a sajtóba vetett bizalmat szétziláló, központilag irányított hazugságok és álhírek (fake news) szaporodására. Atwood szerint ez éppen a demokráciadeficites országokra a legjellemzőbb. Nagyjából ezzel egy időben jelent meg a világsajtóban Michel Houellebecq francia író cikke, melyben leszögezi, hogy az amerikaiak ma már egészen biztosan nem adnák életüket a sajtószabadságért, és ez szerinte szorosan összefügg a jelenlegi vezetés módszereivel. Az író azt állítja, hogy eddig nem ismert Donald Trumpnál jobb amerikai elnököt.
Szerző
2018.12.15 09:30
Frissítve: 2018.12.15 09:30

Azért, mert kaptam támogatást, fogjam be a szám?

Publikálás dátuma
2018.12.15 08:00
KÉTABLAKOS FINANSZÍROZÁS - Tarr Béla és a filmszakma egykor nem ezért a filmkollégiumért harcolt
Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
December 20-án mutatják be a mozik Pálfi György új filmjét. Az Úr hangja kapcsán kisebb nyilatkozatháború dúlt a Filmalap és a rendező között.
– Az Úr hangja hosszú expozícióval indul: eltelik ötven perc, mire elkezd történetet mesélni. Ez azért nem mindennapos.
– Valóban, négy-öt különböző pontból indítjuk el újból és újból a történetet különböző stílusokban, mire eljutunk ahhoz a cselekményszálhoz, amelyhez jól lehet érzelmileg kötődni. De olyan sok film készül világszerte, amely lineárisan mesél el egy történetet! Én még mindig hiszek abban, hogy nem csak és kizárólag melodrámán keresztül lehet megszólítani a nézőket, de a látvány, a gondolat, a filozófia is tud hatást generálni. Ez egyébként nagyon hasonló ahhoz, ahogy Lem mesél, bár Az Úr hangja történetének esetében jócskán eltávolodtunk az irodalmi alapanyagtól: mondhatni, készítettünk egy folytatást Stanislaw Lem regényéhez, úgy, hogy azért annak tartalma is kiderül a filmből. A mű alapgondolatát tartottuk fontosnak: mit tudnánk kezdeni azzal, ha egyszer csak nem lenne többé néma az űr, megjelenne egy idegen civilizáció? Természetesen nem úgy, mint A világok harcában. Lem játszott a műfajokkal: ez a szerkesztési módszer is fontos volt a film dramaturgiája szempontjából. Itt sem egy hagyományos érzelmi töltetű, klasszikusan elmesélt drámai cselekmény bontakozik ki: míg az apa az űrrel foglalatoskodik, a fiának pont ő az az univerzum, amely kétéves korában megszűnt, amikor kilépett a család életéből. Az anya még a fényképekről is kivágta az alakját – számos ilyen családi album van szerte a világon.

– Mindenki más és mást gondol a sci-fi műfajáról: Az Úr hangja esetében mennyire állja meg a helyét a műfaji meghatározás?


– Amennyiben ezen a „tudományos-fantasztikus” meghatározást értjük, akkor teljességgel illik a filmre. Ha csak a stílusra gondolunk, akkor a sci-fi inkább csak hívószó. Hasonló esetben több műfajt szoktunk megjelölni, ahogy a szerzői filmeknél általában. Illik rá a sci-fin kívül a road-movie, a krimi, a kísérleti és a dráma is. A műfaji határokat szétfeszíteni a legizgalmasabb. Úgy, hogy a néző is lássa, szándékosan mozgatom ki abból a struktúrából, amelyet a hagyományos játékfilmek esetében megszokhatott.

– Nem gondolja, hogy túlságosan sokat vár el a nézőktől?
– Szerintem a néző okos. Olyan műveket célom készíteni, amelyeket magam is szívesen megnéznék a moziban, és hiányoznak a vászonról. Nézői csoportokra kell pozicionálni egy-egy készülő filmeket, de valójában senki nem lát be mások fejébe. Én is csak hinni tudok abban: ami nekem jó, az másnak is az lehet. Tisztában vagyok azzal, Az Úr hangja csak bizonyos rétegeket fog érdekelni. Azokat, akik szeretik Stanislaw Lemet és a lételméleti filozófiát, azokat, akik a tökéletesre csiszolt hollywoodi stílus mellett hajlandók elfogadni mást is. Na, ezekkel a feltételekkel kapásból elvesztettük a moziba járók nyolcvan százalékát!

– Optimista becslésnek tűnik.

– Nem hinném. Az Úr hangja nem annyira húzós, mint mondjuk a Final Cut, amely sokkal kísérletibb produkció volt, a nézőnek ott nagyon sok különböző film részletéből kellett összetennie magában a cselekményt. Az Úr hangja filmnyelvi szempontból sokkal óvatosabb kísérlet, viszont itt a történetmesélésbe nyúltunk bele, és ez jóval komplikáltabbá teszi a befogadást, mint amikor a történet lineáris, de a főszereplő arca változik másodpercenként. Ezt a filmet nem a nyitó hétvége nézőszáma alapján kell majd megítélni, hanem a fesztiválszereplések, a kritikák, illetve annak alapján, hogy évek múlva is beszélnek-e róla. Bár a Filmalap visszavonta a támogatását, nem mondott le arról, hogy filmre viszi a Toldit. Ha a jövőben erre mégis kapna milliárdokat, mennyire engedné meg magának a kísérletezést? A legjobb példa talán Guy Ritchie Sherlock Holmes-a. Én is megtartanám a klasszikus struktúrát és a közönségfilmes szabályokat, de nem mondanék le a játékosságról. A Toldi esetében nem tehetném meg, hogy kizárom a közönség nagy részét. Ott mindig is az volt a cél, hogy lehetőleg mindenkit megszólítsunk. Ez legalább akkora kihívás, mint szétzilálni a struktúrát. Ugyanakkor egy közönségfilmnél is a személyességet keresem. Egy kommersz film is akkor jó, ha abba a rendező bele tudja tenni a saját ízlését, gondolkodását, személyes vonzódását a mozi iránt. Tökéletes példa erre a Thor: Ragnarök, amelyben a rendező, Taika Waititi személyes ízlése dominált, így kiemelkedhetett a tucatfilmek közül. A Toldi is ilyen lesz, ha elkészül: egy progresszív alkotás, a saját stílus- és ritmusérzékemmel, amely tiszteli az irodalmi alapanyagot és a néző kedvében akar járni. Abban én nem hiszek, ha egy mély hangú színész felolvassa Arany János költeményét, amit a filmrendező szolgai módon „csak” illusztrál.

– Azt nyilatkozta a HVG-nek, a Toldi-filmtervét beadja a most alakuló Filmkollégiumhoz, ami történelmi tárgyú tévés produkciókra jön létre. Tévéfilmnek vagy sorozatnak alakítja át a filmtervet?

– Még nem ismerem a feltételeket. De ha Westworld vagy a Kártyavár tévés kategória, akkor a Toldi is be fog férni a televíziós keretek közé. Ha a minőségi tévésorozatokról és filmekről beszélünk, ma már szinte nincs is különbség a kettő között. A Toldi jelen pillanatban nagyjátékfilm forgatókönyv formájában létezik, de viszonylag gyorsan át lehet írni sorozatnak, mert egy epikusabb sorozatstruktúrának is megfeleltethető. Ráadásul sokkal több érzelmi csúcspontja is van egy sorozatnak – a Toldi erre tökéletes alapanyag.

– A jobboldalon lassan minden magyar filmbe belekötnek így vagy úgy. Mit gondol, a Toldi-filmterv kompatibilis a nemzeti kulturkampffal?

– Fogalmam sincs, mert nem tudom pontosan, hogy mit jelent ez a kulturkampf. Ezt az egészet én azért nem tudom értelmezni, mert ahhoz tudnunk kéne arra a kérdésre a választ: mi a magyar? Vagy ezt onnan kell nézni, hogy ne kapjon olyan ember pénzt és lehetőséget, aki mást gondol, mint amit ők? De mi az, amit gondolni kell? Ha egyszer sikerülne meghatározni, mi a magyar, akkor tudnám magam viszonyítani a kulturkampf kérdéseihez. Ha például visszanyúlok egy korábbi időszak kulturkampfjához, akkor azt kell kérdeznem: azok a nyugatosok, akik akkoriban nem voltak eléggé magyarok, azok most eléggé magyarok? Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz?

– Egy másik fogalom, amit definiálni kéne: mi a történelmi alkotás?
– A mozgókép esetében ez a kosztümös film, amelyben megidéznek egy történelmi kort. De számos olyan film van, amely például akció- vagy horrorfilmes köntösben mutat meg komoly történelmi konfliktusokat. A történelmi film, mint fogalom csupán egy külsőséget takar, mert egy film története mindig a jelen nézője számára kell, hogy aktuális legyen. A történelem amúgyis a legnagyobb fikció.
– Állítják, az 1968-as Egri csillagok óta nem készült történelmi film Magyarországon.
– De hát készült. És állítom, hogy nem több bennük a fikció, mint az Egri csillagokban. Jumurdzsák létezett? Nem. Kis Vicáról és Gergőről van történelmi feljegyzés? Nincs. Szulejmánról és Dobó Istvánról vannak feljegyzések. Mit csinálnak az Egri csillagokban? Mellékszereplők. Dobó mond egy szép beszédet, de nem róla szól a történet. Az Egri csillagok egy kosztümös kalandfilm – történelmi háttérrel. Az ilyen művek többségére jellemző, hogy fikciós karaktereket mutatnak be, mert őket konfliktusba lehet keverni. Teszem hozzá: a Toldi is egy óriási fikció. Arany Jánosé. Ha elkészül a film, akkor az egy kosztümös magyar kalandfilm lesz.
– Árulja el, hogyan csinálja: sem Andy Vajna, sem a Filmalap vezetője, Havas Ágnes sem szeret túl sok interjút adni, de ha ön elmondja egy újság hasábjain, hogy nem támogatták eléggé, a Facebookon érkezik a személyre szabott válasz.
– Egy olyan országban szeretnék élni, ahol mindenki elmondhatná, mit gondol, hogy érzi magát, és nem ettől függne, hogy dolgozhat-e vagy sem. Most elkészült Az Úr hangja, ezért nagyon hálás is vagyok a Filmalapnak. De az elmúlt hét évben egynél lényegesen több filmet el tudtam volna készíteni.

– Pedig Enyedi Ildikó esetéből is kiderült: aki pénzt kap, attól elvárják, hogy ne legyen rendszerkritikus.
– Azért, mert kaptam támogatást, fogjam be a szám? De miért? Rosszabb rendező leszek attól, hogy néha más a véleményem? Párbeszédre törekszem. Szakmai kérdéseim vannak, amikre eddig mindig sértődés és hiúság volt a válasz a sajtón vagy a közösségi médián keresztül. Jó lenne egy fórum, ahol meg lehetne beszélni a valódi kérdéseket. Mert igenis fontosnak tartom, hogy a Filmalapnál ne nagyjából ugyanaz az öt ember döntsön a pályázatokról. Miért nem képviseltetheti magát az a szakma a döntőbizottságban, akikről a döntéseket hozzák? Pedig a rendszernek vannak nagy eredményei: például a hatoslottó által biztosított anyagi háttér. Ezt soha senki nem tudta megadni a filmszakmának. Kár, hogy mindez a szakma teljes polarizálásával és kiskorúvá tételével járt. Vajna egy amerikai stúdiórendszert valósított meg, csak éppenséggel pont ennek a feltételei nem léteznek Magyarországon: azaz nincs másik stúdió, nincs konkurencia, nincs valódi verseny.

–  Nem tartja abszurdnak, hogy Tarr Béla évekig harcolt eredménytelenül a filmgyártás kétablakos finanszírozási rendszeréért, erre most Rogán Antal ezt egy törvénymódosítással megoldotta?

– Azért azt tudjuk jól, hogy a Filmkollégium nem az a második ablak lesz, amiért Tarr Béla harcolt és amit a filmszakma szeretne! Valószínűleg ez sem a valódi versenyt fogja erősíteni. Ez is politikai erővel jött létre, egy fideszes belharc eredményeképp. Andy Vajna és a Filmalap döntéseit nem a politika határozza meg. Egyéni utat jár, senki sem tudja ráerőltetni az akaratát. Ez nyilván nem tetszik mindenkinek.

Névjegy

Pálfi György 1974-ben született Budapesten, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. Hukkle című első játékfilmjét több mint száz nemzetközi filmfesztivál hívta meg programjába és több rangos külföldi elismerés között elnyerte az Európai Filmakadémia Fassbinder-díját 2003-ban. Második játékfilmjét, a Taxidermiát a 37. Magyar Filmszemlén a fődíj mellett további öt díjjal jutalmazták 2006-ban. A film díjazott lett többek között Chicagóban, Tallinban, Cottbusban, Brüsszelben és a Sundance fesztiválon is. A Szabadesés című filmjéért 2014-ben a Karlovy Vary filmfesztiválon a zsűri különdíját, a legjobb rendező díját kapta meg. Az Úr hangja című filmjét első alkalommal a 31. Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon láthatta idén ősszel a közönség. A nagy presztízsű fesztivál versenyébe több mint egy évtized után először kapott meghívást magyar film.

2018.12.15 08:00
Frissítve: 2018.12.15 08:00