Szentinelézek leszünk?

A neten szörfölők idegeit a napokban egy mobiltelefonnal készített felvétel borzolhatta. A négyes metrón utazott egy fiatal pár, akik a Közép-Európai Egyetem maradása érdekében rendezett tüntetésre igyekeztek. Transzparenseik felkeltették egy érzelmileg túlfűtött fiatalember figyelmét, aki odalépett hozzájuk, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazta őket, illetve édesanyjukat. 
E közjátékhoz látszólag semmi köze egy másik minapi hírnek, ami egy amerikai hittérítő tragédiájáról szól. India partjaihoz közel fekszik egy szigetcsoport, melynek kőkorszaki szinten élő lakói elutasítanak mindenfajta kapcsolatfelvételt a külvilággal, a földjükre merészkedő idegenekkel szemben pedig a végletekig ellenségesek. A szóban forgó szentineléz törzs tagjai végeztek az Isten igéjét hirdető ifjú pionírral is, aki hozzájuk látogatott.
A két eset között mégis összefüggést fedezhetünk fel. A magyar belpolitika legkésőbb 2002 óta kizárólag Orbán Viktor személyes karrierjéről szól, a regnáló miniszterelnök önnön politikai túlélésének rendel alá minden más szempontot. Szisztematikusan mutat fel újabb és újabb ellenségképeket, hívei érzelmeit felkorbácsolandó. Az Európát sújtó migrációs hullámot kihasználva Orbán immáron három esztendeje a magyarok történelmi okoknál fogva hihetetlenül erős territoriális ösztönére bazíroz. Ne szépítsük a dolgot: a négyes metrón kötekedő fiatalemberben ugyanaz az indulat munkál, amely az idegenekre támadó szentinelézekben. Hiszen az időközben távozásra kényszerített CEU-t a „bevándorláspártinak” titulált Soros György alapította, aki köztudottan a nyílt társadalom híve.
A négyes metrón történt, ominózus atrocitás persze csöppet sem elszigetelt eset; háromévnyi, fáradságos kormányzati aknamunka eredménye, mely a már korábban megteremtett kormánypárti médiafölény révén elhintette a társadalomban az idegengyűlöletet. Hogy az Orbán-kabinet által tudatosan vállalt izoláció nem csupán hazánknak árt, hanem hovatovább az Európai Unió politikai kohézióját is veszélyezteti, már Brüsszelben, illetve Strasbourgban is látják. Frans Timmermans, az EB első alelnöke és Judith Sargentini zöldpárti EP-képviselő idáig csupán azt tapasztalhatta meg, hogy a Kasszandráké hálátlan szerep. Előbbi Magyarország teljes elszigetelődésére figyelmeztet, utóbbi a Gruevszki-ügy, a CEU elüldözése és a kormánypárti médiaóriás létrejöttének ismeretében a Budapest elleni hetes cikkelyes eljárás felgyorsítását sürgeti. Az Európai Néppártban ülő politikai analfabéták azonban, nyilvánvalóan mandátumféltésből, nem igyekeznek rákényszeríteni Orbán Viktort a demokratikus normák betartására.
Létezik persze olyan forgatókönyv is, mely megvalósulása esetén kvázi az európai projekt végét jelentené. Amennyiben a közelgő EP-választásokon a fasisztoid és nacionalista pártok szignifikánsan megerősödnek, a föderalista törekvések elhalnak. A bezárkózó nemzetek ismét egymásnak feszülnek majd, a háborús veszély állandósul. 
Mindannyian szentinelézek leszünk.
2018.12.06 09:00
Frissítve: 2018.12.06 09:25

Könyörgök, csak az ajtóig!

Van az a közhellyé dermedt mondás, miszerint birka nép a magyar. Hogy hazánk lányainak és fiainak tompa eszét, végtelen türelmét, netán jól kommandírozható voltát (több száz jószág rebben irányba, ha a nyájat keríteni kezdi a csahos) csúfolja-e ez a szóösszetétel, az mindegy is.  
A birkaság mindegyik ismérve egy irányba mutat: a komótos kérődző szereti, sőt elvárja, hogy más döntsön helyette, és akkor sem tér ki a béketűrésből, ha túl szikes a legelő, túl sok bárányt ragadnak el a farkasok, túl gyakran sújt le a juhász botja. Akkor sem fordul szembe vagy próbál kitörni, ha túlnyírják, és a penge már nem a gyapjúba, hanem a húsba vág. Most a kabinet arra készül, hogy a húst is lefaragja a magyar robotosok csontjairól. Dolgozók százezreivel fizettetné meg elhibázott gazdaságpolitikája árát, amit arra alapított, hogyha egyetlen nagy összeszerelő üzemet csinál az országból, és a dolgozók éhbérért szorgoskodnak, akkor árad a külföldi tőke, és prosperálnak a hazai kis- és középvállalkozások, miközben megúszható a termelékenység javítása. Az összeszerelő üzemből azonban dobbantott mintegy félmillió munkás, és a munkaerőhiány azzal fenyeget, hogy nem jönnek, horribile dictu elmennek a nagy cégek. Jogot ad hát a kormány a munkáltatóknak, hogy túlnyírják a munkavállalókat, ha kell, kvázi hatnapos munkahetet vezessenek be. Amikor a kabinet utoljára nyúlt volna bele létformába és zsebbe (lásd netadó), akkor több tízezer ember áradt az utcákra. Most a szakszervezetek demonstrálnak, utakat zártak le, a parlamenti ellenzék érdemben obstruál. Az utcákat eddig mégiscsak pöttyözték az elégedetlenek csoportjai. Mert a magyar most is a mást várja, azt a bizonyosat, aki majd helyette. A többség azt hiszi, de legalábbis azt mondja, hogy a média tényfeltáró cikkeinek oroszlánrésze lehet a hatalom buktatásában. A többségnél deklaráltan nem értékválasztási tényező egy szavazáson a mutyi, a korrupció. Akkor mit tárjon fel hát a média? Az emberek többsége vallja, hogy a közösségi média fontos szerepet játszik egy kormánydöntésben. A balos Facebook-világ posztjai már sokszor elkenték a kabinet száját – persze csak ebben a zárt, saját valóságban. Restség, fásultság vagy töketlenség ez (mindenki válasszon hevülete szerint), de leginkább álszentség. A magyarok többsége ugyanis azt is vallja, hogy a hatalom megreccsentésében a parlamenten kívüli eszközöknek (sztrájkoknak, tüntetéseknek) jelentős szerepe van, illetve a rezsimet egy olyan mozgalom szoríthatja meg, ami egy parlamenten kívüli mozgalomból támad, és az utcán cseperedik, erősödik. Csakhogy ehhez fel kellene állni a fotelből, a hokedliről, és ki kellene menni a bejárati ajtón. Higgyék el, a többi már megy magától.
2018.12.15 10:10
Frissítve: 2018.12.15 10:34

Utcaharc

Védekezik és támad a kormány, beveti az erőszak eszközeit, beveti a kommunikációs arzenáljának teljes kelléktárát. Védekezik, mondom, pedig dehogy védekezik; mintha ezekben az emberekben egy csöppnyi kétség sem lenne, hogy amit tesznek, az helyes-e. Lám, milyen puha kifejezéseket használok: azt kérdezem, hogy helyes-e, pedig régen túljutottunk azon, hogy értelemre és érzelmekre ható szavakat használjunk. 
Ott, ahol az ellenzéki, hangsúlyozottan parlamenti ellenállást puccsként akarják lefesteni, ott a hatalom azt üzeni a társadalomnak: a demokráciát érte támadás, az emberek szabadságára tör az ellenzék, és ezt csakis ők, a szabad Magyarország védelmezői képesek elhárítani.
Pedig pont az ellenkezője az igaz. Ma az utcán vannak az emberek. Jó, megengedem: a lakosságnak elenyésző kisebbsége vállalja a nyílt szembenállást, a többség még mindig – Csepeli György szép kifejezésével élve – az egyéni túlélési technikákra rendezkedett be. De vajon milyen demokrácia az, ahol – és most Antall Józsefet idézem – alá kell merülni, ha az emberek túlélni akarnak? 
Hogy meddig marad így, nem tudom. Az biztos, hogy Orbán Viktor nem fordul vissza, ma már az erő szavából sem ért. Maga mögött tudja a rendőrséget, szinte a teljes nyilvánosságot, ezért úgy hiszi, megvannak a módszerei, ha valaki mégsem ért a szép szóból.
A teljes kormányzati és képviselői kara felsorakozott mögötte, Gulyás Gergely a legrosszabb Németh Szilárdot idézi már. Ennek a rendszernek nincs önkontrollja, nem képes módosítani az irányon, a kormánykeréknél álló embert már fegyveresek védik. Elszállt belőlük a bizalom, de velük szemben sincs már. 
Felszámoltak mindent, ami a változás, változtatás lehetőségét biztosítaná. Haraszti Miklós úgy fogalmazott: jogászi diktatúra van Magyarországon. Lehet, hogy igaza van. De a jogászi diktatúra, ha nem képes érvényesülni, átcsaphat, sőt át is csap valódi diktatúrába. Ha már ott tartunk, hogy a miniszterelnököt a parlamentben testőrök védik, és azt merik hazudni, hogy megtámadták - fizikailag is - a kormányfőt, akkor ott már nem a jogászok uralkodására kalkulálnak.
A Fidesz, Orbán Viktor jogászai már mindent megtettek, amit meg lehetett és meg kellett tenniük, hogy kiépíthessék totális uralmukat. Megszálltak minden független intézményt, kiüresítettek minden hatalmi ágat, lényegében felszámolták – így, vagy úgy – az ellenzéket, maguk alá rendelték a sajtót Nyugodtan állíthatjuk: tönkretették a demokráciát. 
Ami, sajnálatos módon, azt is jelenti, hogy vele szemben már nem lehet ezekkel az eszközökkel harcolni. Illúzió azt hinni, parlamenti felszólalásokkal, még oly látványos, Házon belüli akciókkal, kerekasztal beszélgetésekkel, publicisztikákkal elérhető bármi. Nem, a Fidesz valóban elérte a látszat-demokrácia felső határát. 
Új szakaszba léptette az ellene folytatott harcot. Ha mással nem, azzal mindenképpen, hogy egyértelművé tette, nincs tovább demokratikus harcmodor sem. Az utcának kell szólnia, bármennyire nem szeretnénk is.
2018.12.15 08:44
Frissítve: 2018.12.15 08:47