Szentinelézek leszünk?

A neten szörfölők idegeit a napokban egy mobiltelefonnal készített felvétel borzolhatta. A négyes metrón utazott egy fiatal pár, akik a Közép-Európai Egyetem maradása érdekében rendezett tüntetésre igyekeztek. Transzparenseik felkeltették egy érzelmileg túlfűtött fiatalember figyelmét, aki odalépett hozzájuk, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazta őket, illetve édesanyjukat. 
E közjátékhoz látszólag semmi köze egy másik minapi hírnek, ami egy amerikai hittérítő tragédiájáról szól. India partjaihoz közel fekszik egy szigetcsoport, melynek kőkorszaki szinten élő lakói elutasítanak mindenfajta kapcsolatfelvételt a külvilággal, a földjükre merészkedő idegenekkel szemben pedig a végletekig ellenségesek. A szóban forgó szentineléz törzs tagjai végeztek az Isten igéjét hirdető ifjú pionírral is, aki hozzájuk látogatott.
A két eset között mégis összefüggést fedezhetünk fel. A magyar belpolitika legkésőbb 2002 óta kizárólag Orbán Viktor személyes karrierjéről szól, a regnáló miniszterelnök önnön politikai túlélésének rendel alá minden más szempontot. Szisztematikusan mutat fel újabb és újabb ellenségképeket, hívei érzelmeit felkorbácsolandó. Az Európát sújtó migrációs hullámot kihasználva Orbán immáron három esztendeje a magyarok történelmi okoknál fogva hihetetlenül erős territoriális ösztönére bazíroz. Ne szépítsük a dolgot: a négyes metrón kötekedő fiatalemberben ugyanaz az indulat munkál, amely az idegenekre támadó szentinelézekben. Hiszen az időközben távozásra kényszerített CEU-t a „bevándorláspártinak” titulált Soros György alapította, aki köztudottan a nyílt társadalom híve.
A négyes metrón történt, ominózus atrocitás persze csöppet sem elszigetelt eset; háromévnyi, fáradságos kormányzati aknamunka eredménye, mely a már korábban megteremtett kormánypárti médiafölény révén elhintette a társadalomban az idegengyűlöletet. Hogy az Orbán-kabinet által tudatosan vállalt izoláció nem csupán hazánknak árt, hanem hovatovább az Európai Unió politikai kohézióját is veszélyezteti, már Brüsszelben, illetve Strasbourgban is látják. Frans Timmermans, az EB első alelnöke és Judith Sargentini zöldpárti EP-képviselő idáig csupán azt tapasztalhatta meg, hogy a Kasszandráké hálátlan szerep. Előbbi Magyarország teljes elszigetelődésére figyelmeztet, utóbbi a Gruevszki-ügy, a CEU elüldözése és a kormánypárti médiaóriás létrejöttének ismeretében a Budapest elleni hetes cikkelyes eljárás felgyorsítását sürgeti. Az Európai Néppártban ülő politikai analfabéták azonban, nyilvánvalóan mandátumféltésből, nem igyekeznek rákényszeríteni Orbán Viktort a demokratikus normák betartására.
Létezik persze olyan forgatókönyv is, mely megvalósulása esetén kvázi az európai projekt végét jelentené. Amennyiben a közelgő EP-választásokon a fasisztoid és nacionalista pártok szignifikánsan megerősödnek, a föderalista törekvések elhalnak. A bezárkózó nemzetek ismét egymásnak feszülnek majd, a háborús veszély állandósul. 
Mindannyian szentinelézek leszünk.
2018.12.06 09:00
Frissítve: 2018.12.06 09:25

Ez a harc

Az Eurostat hivatalos adatai szerint az EU-ban (a lengyelekkel együtt) a magyarok dolgoznak a legtöbbet, az évente ledolgozott óráink száma megközelíti a 2000-et. Ha ezt az egyetlen mutatót összevetjük a várható élettartamokra, a főbb népegészségügyi mutatókra, meg a munkahelyi ártalmakra vonatkozó számokkal, semmiféle szofisztikált indoklás nem kell hozzá, hogy miért nonszensz a rabszolgatörvény: azért, mert már így is túl vagyunk dolgoztatva, aminek az egészségünk, a családunk, az életünk látja a kárát. A hangulat éppen azért volt paprikás a szombati budapesti tüntetésen, mert a jogfosztás ténye mindenki számára nyilvánvaló, aki a munkája ellenértékéből él. A kormány a jelenleginél is sokkal durvább kizsákmányolás lehetőségét kívánja törvénybe iktatni - ezen nincs mit árnyalni vagy szépítgetni: az Orbán-kabinet a multik és az offshore-oligarchák oldalára állt a magyar dolgozókkal szemben. (Az sem titok, hogy kik az offshore-oligarchák: a legnagyobb „magyar” foglalkoztatók, a Mészárosok és társaik mind offshore céghálók révén kerülik meg a közteherviselést.) Csekély vigaszul legfeljebb az szolgálhat, hogy bár a rendszerváltás óta mindegyik magyar kormány meglépte ugyanezt, mindegyik bele is bukott. Az Antall-Boross kormány a munkahelyfaló rablóprivatizációba, a Horn-kormány a Bokros-csomagba, az első Orbán-kormány (többek között) az ország újrafeudalizálását elindító „piszkos tizenkettő”-botrányba, az utána nyolc évig regnáló baloldal pedig abba, hogy a dolgozókkal fizettette meg a saját, még a világválság hatásain is túlnövő bénázása árát. Meredek állítás lenne azt mondani, hogy Orbánékat az ingyenmunka-törvény miatt söpri majd el a népharag, de a majdani távozásukban bizonyára szerepe lesz: ez a kabinet mostantól deklaráltan nem a magyar emberek, hanem a munkás-szipolyozó nagytőke kormánya.
2018.12.10 09:06

Az orbáni magzat

Nem véletlenül mondta július végén a romániai Tusványoson a miniszterelnök: „2010-ben felhatalmaztak minket, hogy lezárjuk az átmenet két zavaros évtizedét, 2014-ben arra kaptunk felhatalmazást, hogy ezt a rendszert stabilizáljuk, 2018-as kétharmados győzelmünk pedig felhatalmazás egy új korszak kiépítésére. Egy korszak több, mint a politikai rendszer, kulturális és szellemi közeg, hangulat, ízlésvilág, viselkedési mód… Kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert."
Akkor figyelmeztettünk: komolyan kell venni, amit mond, hiszen a magyar szupranacionalizmus nevében bejelentkezett Közép-Kelet-Európa vezetésére. Orbán a 2010-es parlamentáris - alkotmányos - puccs és a totális gazdasági hatalomátvétel után az övétől eltérő nemzeti identitás eltiprását jelentette be. Ezért tévedés a kultúrharcot csak a pénzért folytatott fideszes öngyomrozásnak betudni, és nem látni: a hatalomnak szüksége van valamiféle kovász-ideológiára, hogy a nemzetet kulturális értelemben is egységesen maga mögött tudja. Ám mindez messzebb mutat.
Nem csak a siserehad göcög. Megszólalnak a mamelukok "szellemi vezetői" is, mint a nemzet bölcsének bejelentkező Boross Péter volt belügyminiszter, kormányfő, aki a Magyar Hírlapnak adott múltheti interjújában azt mondja: „A mai baloldalt össze sem lehetne hasonlítani a szociáldemokrata Peyer Károllyal, aki örült a revíziónak. A mai baloldalban csak ellenérzés van mindennel szemben, amiben ott a nemzeti jelszó”. 
Nos, a szocdem Peyer, aki Bethlen Istvánnal 1921-ben keresztülvitte a vitatott, de a szociáldemokráciának a Tanácsköztársaság után mégis csak jogokat biztosító paktumot, ma – az Unióban - aligha tudna örülni a revíziónak, vagy tudna kötni bármilyen egyezséget, mert nem találna szellemi partnert hozzá a nacionalista Fideszben, amely kitagadja a "hazaáruló" baloldalt a nemzetből.
Még érdekesebb, amint Boross konkretizálja Orbán nyári homályát: „Kell egy olyan, kulturális életet meghatározó és arra erős befolyást gyakorló szervezet vagy intézmény, amely nem ad előnyt és pénzt olyanoknak, akik nem a magyar nemzeti ébredés ügyét szolgálják… kedvezőbb helyzetbe (kellene) hozni az egyetemi katedrák elosztásánál, a filmkészítésnél, a színházak élén és a szellemi szféra által érintett területeken azokat, akik méltók, akik képviselik azt az irányt, amelyet a politikai felfogásrend mára dominánssá tett Magyarországon, és ezt átvetítik a kultúra és a tudomány egész területére… ezt a kultúrharcot, ne féljünk kimondani, meg kell vívni."
Ha Boross nem fél, mi se féljünk kimondani: ez felhívás szellemi sorozatgyilkosságra. A hatalom minden erővel azon van, hogy valamiféle homogén jobboldali szellemi identitásban egyesítse a nemzetet, így felkészítve, hogy kellő emócióval támogassa az Orbán-korszak határokon túltekintő politikáját, az újraélesztett magyar szupremácia közép-európai  uralmát. Amely maga lenne a XXI. századi szörnyszülött Kelet és Nyugat között, már ha a megfáradt nemzet és a szunyókáló geopolitika nem fojtja meg még magzat korában.
2018.12.10 09:00
Frissítve: 2018.12.10 09:00