ügyészség;Polt Péter;

2018-12-06 09:00:00

Fake ellensúly

Három állítás. Először is: ha valaki lehallgatókészülékkel szerelné fel a magyar ügyészséget Polt Péter legfőbb ügyész irodájától az alagsorig, és egy éven át hallgatózna, jó eséllyel akkor sem csípne el semmi olyan suskust, ami az ügyekbe való, közvetlen politikai beavatkozásra utalna.  Másodszor: a magyar ügyészek túlnyomó többsége rendkívül magasan képzett, szakmáját hivatásnak tekintő ember.  Harmadszor: Polt ügyészsége mégis úgy fog bevonulni a történelembe, mint amely rendre, látványosan büntetlenül hagyta az elsősorban a Fideszhez köthető politikai elit súlyos bűncselekményeit, porig rombolva a polgárok jogegyenlőségbe és jogbiztonságba vetett hitét. 

És hogy lehet mindez egyszerre igaz? Úgy, hogy maffiaszerűen szervezett bűncselekményeket, így az állami hátterű korrupciót is demokratikus körülmények között irgalmatlanul nehéz bíróság előtt bebizonyítani. Anno az FBI-nak is egy évtizedébe került levadászni az USA legnagyobb bűnszervezetének a fejét, John Gottit. A „teflon don” néven tisztelt nehézfiú rendre győztesen hagyta el a bíróságokat, ezekben az ügyekben ugyanis rettentő vékony a határvonal felmentés és elítélés, kudarc és győzelem között. 

Korrupciós ügyekben nyomozóknak, ügyészeknek még szín demokratikus államokban is kőkeményen, egészségüket, magánéletüket, karrierjüket is kockáztatva kell dolgozniuk, hogy eredményt csikarjanak ki. És akkor most képzeljük el, amikor egy lepukkant irodában dolgozó magyar beosztott ügyész azt látja, hogy a főügyész egy VIP páholyban hetente együtt drukkol az előtte heverő ügyiratok szereplőivel. Esetleg hozzáolvassa, hogy a főügyész felesége milliókat kap fizetésként egy másik ügyirat lehetséges szereplőitől. Miközben azt a közösséget, hazát, amiért ő él és dolgozik, mindez különösebben nem is zavarja.

Nem kell itt semmilyen letelefonálás, főnöki ráhatás. Pontosan elég lesz annyi, hogy a nyomozó, ügyész „nem nyomja” meg annyira a kérdéses ügyet. Papíron minden törvényes, szabályos lesz. Csak a végeredmény egy gyalázat. A kérdés csak az, hogy ez pontosan kinek is a gyalázata.