Vérbeli zenészek

Publikálás dátuma
2018.12.11 09:44

Fotó: Lugosi Péter
A muzsikus szülői háttér számos zenész életrajzában felbukkan. Ahogy a Szent István konzervatórium is. Ez érvényes az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. által díjazott két friss Junior Prima Díjas csellistára és operaénekesre is.

Ahol az egész család muzsikál

 A zenetörténet ismert zenészdinasztiái meggyőzően bizonyítják, a gének szerepe nem elhanyagolható, ha a zenei tehetségről beszélünk – két évvel ezelőtt ekként harangozta be A gének koncertjét a Müpa. Bachtól Sosztakovicsig: az akkor 8 éves Dolfin Dániel, Dolfin Benedek (14) és Dolfin Balázs (19) csellista hangversenye Dolfin Benjámin (17) fagott művésszel nem egy szokásos, kedves gyerekprogramot mutatott be. A szülők, Dolfin Jácint és Viski Ágnes fuvolaművészek a mai napig örömmel emlékezhetnek – erre a koncertre is. Mind a négy gyermekük rendkívüli muzikalitást örökölt tőlük: a Szent István zeneiskola és szakgimnázium büszkeségtábláján a Dolfin fiúk neve gyakran szerepel. A Virtuózok zenei tehetségkutató révén Balázs neve lehet a legismertebb: ő tavaly kapott Junior Prima Díjat. A most 16 éves Dolfin Benedek rengeteg segítséget kap a bátyjától, akinek szorosan a nyomában jár. Ennek is köszönhető, hogy idén a Junior Prima Díjat ő is megkapta. Négyévesen kezdett el csellózni Antók Zsuzsanna tanárnőnél, kilencéves volt, amikor abszolút I. díjat nyert az olaszországi Salieri versenyen. De első lett az ausztriai Liezen nemzetközi csellóversenyén a Friss Antal Országos Csellóversenyenen két alkalommal is − legutóbb a verseny fődíját is megkapta − Padova és Legnago zenei versenyein az abszolút I. helyezést és a legígéretesebb tehetségnek járó különdíjat is elnyerte. És akkor még nem is soroltuk fel az országos kamarazenei versenyeken elért I. díjakat és különdíjakat. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozatára, Mező László osztályába 2015-ben nyert felvételt. Kamarazenét Csalogh Gábornál tanul – igaz, a szólóművészet irányába szeretne eljutni. Részt vett Perényi Miklós, Fenyő László, Máté Balázs, Jevgenyij Tonkha, Várdai István és Reiner Ginzel Több kurzusain, a főváros számos koncerttermében muzsikált, többször a Zuglói Filharmónia szólistájaként.  

Fontos magyarul énekelni

Pataki Bence az egyetlen operaénekes az idei Junior Prima Díjasok között. A basszus-bariton énekes múlt évben szerezte meg művésztanár diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen, korábban a Szegedi Tudományegyetemen diplomázott magánének szakon. 2016-ban ért el Eszéken első helyezést a Lav Mirski nemzetközi énekversenyen. A családban nem ő az egyetlen énekes: édesanyja a kiváló mezzoszoprán, Wiedemann Bernadett. Kisgyermekkora óta tanult zongorázni, gitározott is. Az Erkel általános iskola tanulójaként lett tagja a Magyar Állami Operaház gyermekkórusának, ahol még a legmagasabb szólamot énekelte. „Amikor méretileg túlnőttem a szólistákon, akkor sajnos ki kellett szállnom ebből történetből. A mutálás után jött meg a hangom, érettségi után már az ének kedvéért kezdtem el a Szent István Király konzervatóriumot. Hormai József énektanár és Szőke Katalin korrepetitor rengeteget segített a tanulásban és a technikai dolgokban” − mesélte. Az egyetemen mestere volt Csengery Adrienne, Oberfrank Péter, Pál Tamás, és Temesi Máriától. Marton Éva növendéke is volt: az egyéves posztgraduális képzésen nemcsak technikai, pszichológiai támogatást kapott, elsajátíthatta a színpadi kulisszatitkokat, praktikákat is. „Kezdetben nem az a legfontosabb, hogy minden hibát kijavíts, rengeteg, hanem az, hogy minél többet énekelj. Ha bírod a terhelést és megszerezted az alaphangodat, onnan jön az igazi tanulás, a játék a hangoddal” – mondta Pataki Bence. Ha van kedved, csináld, próbáld meg – mikor megfogalmazódott benne, hogy az énekesi pályát választja, az anyai tanács ennyi volt. „Se rábeszélni, se lebeszélni nem próbált, de a kezdetektől támogat. Ha valamilyen kérdésem van, tud nekem segíteni.” 2015-ben álltak először együtt színpadon a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásában, Az álarcosbálban, majd Erkel Ferenc operájában, az István királyban. A Magyar Rádió Márványtermében több közös estjük volt Virág Emese zongoraművésszel. A Co-Opera tagjaként az elmúlt évadban több színházban énekelte Rossini Sevillai borbélyában Basilio szerepét, jelenleg A Figaro házasságában énekli a címszerepet. Az előadás magyar nyelven folyik. „Nem árt, ha a közönség 100, de legalábbis 95 százalékosan érti, miről van szó a színpadon. Főleg ha vígoperáról van szó, ahol poénra van kihegyezve a szöveg” – véli Pataki Bence. „Egy olasz nyelvű opera élményt ad, de ahhoz, hogy egy fiatal közönség megszerethesse a műfajt, a magyar nyelvű operajátszás nagyban hozzájárulhat.”

Operában utaznak

A tavalyi évadban debütált a Co-Opera társulat, amelyben kezdő énekesek és pályájuk csúcsán levő művészek együtt játszanak. A Figaro házassága Szentendrén debütált, december 14-től a debreceni Csokonai Színházban lesz látható.

Ha az élet jó helyre sodor

Tomasz Máté Milán csellóművész, a Zeneakadémia hallgatója 2017 novemberében nyerte meg a David Popper Nemzetközi Csellóversenyt. Szinte napra pontosan egy évvel később vehette át a Junior Prima Díjat. Nyolcévesen kezdett el csellózni, mikor a zeneiskolások többsége zongoristának készül. Miért esett erre a hangszerre a választása? Édesanyám tényleg azt szerette volna, hogy zongorázzak, a nagymamám miatt, aki még a háború után vett zongoraleckéket. Ám az iskolában tartottak egy hangszerbemutatót, és nagyon szimpatikus volt a csellótanárnő, Kárpáti Mónika. Miatta lettem csellista. Tizenegy éves voltam, amikor 2008-ban az ő biztatására elindultam a budapesti Banda Ede és az Országos Friss Antal gordonkaversenyen, amit megnyertem. Egész gyerekkoromat Zuglóban éltem le, kézenfekvő volt, hogy a konzervatóriumot is itt, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban folytatom. Agócs Mártánál tanultam csellózni, és nagy szerencsémre a többi tárgyat is kiváló tanárok oktatták. Mikor lehetett már sejteni, hogy a házi kamarazenélésnél többre hivatott? Nem volt olyan pillanat az életemben, hogy azt mondtam volna magamnak: igen, eldőlt, én a muzsikus pályát választom. Errefelé a sodort az élet, és a végén egyszer csak föleszméltem: itt vagyok! A Junior Prima Díj is megerősítése ennek? Az is, és óriási megtiszteltetés. Remélem, több fellépési lehetőséget is hoz. Játszott már a Fesztiválzenekarral is, gyakran muzsikál együtt Gulyás Márta zongoraművésszel. Mikor bekerültem a Zeneakadémiára, a kezdetektől ő is tanított nekem kamarazenét, most már negyedik éve tanulok nála. Van egy zenei fesztivál Pommersfeldenben, mint professzor tartott ott zenei kurzust, amikor tavaly megkérdezte: volna-e kedvem vele zenélni? Természetesen! Bach vagy Csajkovszkij? Minden zeneszerzőt másért lehet szeretni. Persze igaz, Bach fölötte áll mindennek, az ember szívének egyik legkedvesebb szerzője, de nem tudok rangsorokat felállítani. Kik a kedvenc csellistái? Casals, Tortelier, és a mesterem, Perényi Miklós. Ő a világ egyik legnagyobb csellóművésze, és ezt nem az elfogultság mondatja velem. Felvillantani egy mű sokféleségét, mesterkéltség, póz nélkül, minél kevesebb sallanggal, őszinte pátosszal játszani: többek között ezt tanítja nekem.

Szerző

Bartókot Bartókkal a Fesztiválzenekar estjén

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:06

Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar/Facebook
A Fesztiválzenekar estjén két Bartók is bemutatkozott. A parasztzene rajongó-feldolgozó és az egyéni világú zeneszerző közötti kapcsolódási pontok is világossá váltak.
Néhány éve Eötvös Péter úgy gondolta megoldani azt a problémát, hogy A kékszakállú herceg vára mellett a műsorban kell, hogy legyen valami, hogy komponált egy operát, amely szorosan kapcsolódik Bartók művéhez. A dolog azért nem olyan súlyos, hogy ilyen radikális módon lehessen csak megoldani. Mint a Fesztiválzenekar hangversenyének Várkonyi Tamás által írt, kivételesen hasznos információkat közlő műsorfüzetének egyik képmellékletéből – amelyen az ősbemutató plakátja látható – is tudható, az operaházi, 1918-as ősbemutatón A fából faragott királyfi követte az operát. Most pedig népzenei feldolgozásokat hallottunk előtte, az első részben.
Bartók maga – és ez is tudható a műsorfüzetből – jobban szerette, pontosabbnak tartotta a parasztzene kifejezést a népzenénél, de ez a lényegen nem változtat. Miután népdalok, néptáncok százait gyűjtötte össze ő és Kodály, ki kellett dolgozniuk azokat a műzenei formákat is, amelyek révén az általuk felbecsülhetetlen értékűnek tartott kincs eljuthat a zeneértő városi polgárokhoz. Ilyen volt például az a fajta zenekari feldolgozás, ami a Román népi táncok és a Magyar parasztdalok sajátja, gyakorlatilag egy az egyben hangzanak el a dallamok a kor zenekari stílusában meghangszerelve, és persze a bartóki zsenialitással megfejelve.

Olyan műsort már hallottam – az Óbudai Danubia Zenekar és a Muzsikás együttes játszott –, amelyben a Román népi táncokban szereplő dallamokat eredeti formában hegedű-brácsa-bőgő felállású népiegyüttes mutatta be a feldolgozott változat előtt. Akkor azonban azt kellett gondolnom – a dolog minden jó szándéka ellenére is –, hogy tévedés az eredeti bármilyen hűnek is tűnő másolatát ősforrásként bemutatni. A Fesztiválzenekar variációja annyival tetszett jobban, hogy a „népzenészek” a zenekar tagjai voltak, és utána beültek megfelelő helyükre a zenekarba Bartók művét is eljátszani. Már az eredetit megszólaltató játékukon is érezhető volt ez a fajta kettősség, a népzenész és a diplomás zeneművész – micsoda ellentmondás! – jótékony együttműködése, ami kiszabadította az elgondolást az előbb említett csapdából, adott egy ki csavart az egésznek.
A Magyar parasztdalok forrásainak megszólaltatójaként Sebestyén Márta magabiztosan hozta azokat a manírjait, amiket vagy szeretünk, vagy nem, de évtizedek óta sajátjai, azonban produkciójának nyilvánvalóan nem lehetett része az említett kétértelműség. Bartók csak feldolgozásaiban használt kifejezetten népzenét, azonban más – sokkal nagyobb számú és jelentősebb – alkotásait is rengeteg olyan megoldás szövi át, amelyekhez az ihletést onnan kapta. A zenekar Kékszakállú-játékában amely a részletek hatalmas gazdagságát tárta fel, ezekre is rácsodálkozhattunk. És most végre elmaradt az utóbbi évek Müpa-előadásait jellemző koncepció, a félszcenizálás. A nagyon nagy zenekar teljesen betöltötte a színpadot, nem az árokban ültek a zenészek, az énekesek jól láthatóan, hallhatóan az előtérben álltak, és nem volt feliratozás sem, figyelni csak kés kizárólag a zenére, a szereplőkre kellett, ami nem vált az előadás kárára. Alapként a zenekari szövet minden nüansza jól hallható volt, önmagában is szinte hiánytalanul illusztrálta a drámát.

Vizin Viktória egészen kiváló Judit volt, hősnő a szó valódi értelmében, aki énekesnő mivoltában is az est hősévé tudott válni. A mély hangjait tekintve kissé korlátosabb Cser Krisztián éppen megfelelő társa volt, az ötödik ajtó kinyitásakor nagyon is meggyőző erővel tudott megszólalni, a zenekari háttér hangtömege előtt: „Lásd ez az én birodalmam…”. De nem csak a Kékszakállú, Bartók birodalma is feltárult ezen az estén.
Infó: Bartók Román népi táncok Magyar népdalok Bartók Magyar parasztdalok Bartók A kékszakállú herceg vára Sebestyén Márta ének Kádár István, Szabó András, Fejérvári Zsolt népi hangszerek Vizin Viktória mezzoszoprán Cser Krisztián basszus Budapesti Fesztiválzenekar, karmester: Fischer Iván Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. március 21.

Másfél óra Mahler egy perc unalom nélkül

Egy héten belül két nagy Mahler-szimfóniát hallhattunk a Müpában, két magyar zenekartól, két magyar karmester vezényletével, nagyon jó előadásokban. Nem akármilyen teljesítményeknek voltunk tanúi.
Három olyan zenekarunk biztosan van – a Fesztiválzenekart is ide értve –, amely bizonyítottan magas színvonalú Mahler-előadásokra képes, ez akár nem mindennapinak is mondható egyetlen város esetében. De nem is a számháború a lényeg, hanem ami mögötte van: a hangszeres – például zongorista, hegedűs, csellós – és énekes szólistákat is beleértve országunknak olyan elit zenészcsapata van, amire joggal lehetünk büszkék. Most a Magyar Rádió művészeti együttesei bizonyítottak Vajda Gergely vezényletével.
Mahler maga mondta, hogy műveiben mindig van valami triviális, de a Harmadik szimfóniában túlmegy minden határon. Ugyanakkor mindig találhatunk nála földöntúlian szép részleteket (minden további jelző nélkül), a nagyjából százperces műben gyakran váltogatják egymást hol a harsányan szóló részletek – nyolc kürt fortissimójával kezdődik a mű –, hol pedig – főleg a vonósok által megszólaltatott –, nyugalmat sugárzó részleteket, mint a hatodik tétel kezdetén. És lehetnek ezek a szólamok tudatosan vállaltan földhözragadtak, lehetnek éteri tisztaságúak és persze kétértelműek, kétélűek is. Ez a sűrű változatosság is lehet az oka, amiért sokan idegenkedhetnek a Mahler zenéjétől. De nem a mi dolgunk, hogy Mahler titkait most itt megfejtsük, jobb, ha azt a zenészekre, karmesterekre bízzuk.
A Rádiózenekar és Vajda Gergely mindenesetre mindent megtett, hogy olyan előadását nyújtsa a műnek, amelyben minden részlet a maga jelentőségének megfelelően szólaljon meg. Említettük a kürtöket, beleértve a többi rézfúvóst is, ha kellett nagyon félelmetesek voltak, említettük a vonósokat, akik végig nagyon szépen, egységes hangzással szóltak, az itt sokszor különösen fontos ütősök is meghatározó jelentőségüknek megfelelően peregtek, dobbantottak, csaptak le, és a fafúvósok is remekeltek, és az elsők között köszönhette meg a tapsot a színpad elejére kijőve a harmadik tétel kitűnő szólótrombitása. Wiedemann Bernadett a nietzschei szöveg mélységeire rámutatón énekelt, a felnőtt kórus női kara és a gyerekek szépen, üdén dalolták a Csodakürt-dal naivabb, de bizakodóbb sorait. A szimfónia rendkívül összetett mű, három évig írta Mahler – aki jobbára csak a színháztól megszabadulva a nyári szünetekben tudott dolgozni – a hattételes alkotást, amelyben Nietzsche, és a Fiú csodakürtje gyűjtemény szövegei is felhangzanak. Rendkívüli feladat tehát előadása, annak idején is csak hat évvel megírása után került sor bemutatására 1092-ben.
Vajda Gergely, aki jelenleg amerikai zenekarokkal dolgozik, de volt már a Rádiózenekar élén is, megtalálta a hangot zenészeivel. A szimfónia külsőségeinek megszólaltatása mellett, ami alapfeladatnak sem semmiség, több mint másfél órán keresztül sikerült fenntartania a feszültséget, bemutatnia azt a gondolati gazdagságot, ami Mahler szimfóniájában jelen van, és amit igen, nehéz is lehet követni, de ilyen, az út minden szépségét, különlegességét feltáró kalauzolás ellett érdemes.
Témák
zene
Frissítve: 2019.03.22 12:00