sajtó;

2018-12-07 08:39:00

Virágnyelv

Mindazok kedvéért, akik eddig még nem sejtették, hogy mi a közérdek, Orbán Viktor egy kormányrendeletben elmagyarázta. Most már tudjuk: az a közérdek, hogy a kormányfő és néhány bizalmi embere egy egészen rövid parancsnoki láncon keresztül kézivezérelhesse az állami pénzen eltartott pártmédiát. Virágnyelven amúgy a K.-Európai Médiaalapítvány legnagyobb „felajánlója”, az adakozókedvéről ismert Mészáros Lőrinc is elmondta ugyanezt: az a – közérdekű, tehát mindenfajta törvényes kontroll nélkül érvényesítendő – cél, hogy a szóban forgó sajtókonglomerátum „erősítse a konzervatív értékszemléleten alapuló írott és elektronikus sajtó véleményformáló szerepét”. 

Hogy miért pont a konzervatív, jobboldali eszmék terjesztése érdemelne ilyen különleges védelmet – és azok közül is kizárólag a Fidesznek kedves kiadványcsomag, azaz a kétségkívül jobboldali-konzervatív Heti Válasz és Magyar Nemzet például nem -, azt továbbra is sűrű homály fedi. A lényeg: Magyarország a jelek szerint olyan hely, ahol minden magyar adófizetőnek támogatnia kell az Orbán-hű véleményformáló sajtót, amelynek monopolszerepét semmilyen hivatal nem kérdőjelezheti meg. 

Mészárost még csak értjük, őt ezért fizeti a gazdája, nem is rosszul. Orbán Viktornak azonban az ELTE valahai joghallgatójaként alighanem abszolválnia kellett a jogi alaptan nevű tantárgyat, ahol a kormányrendelet nevű, alacsonyabb rendű jogszabálytípusról azt tanítják: törvénnyel nem lehet ellentétes, védi az alkotmányos rendet, biztosítja a törvények végrehajtását. A médiamamut mentesítése az alkotmány, valamint a média- és versenytörvény előírásai alól ugyanakkor konkrétan ellentétes az alkotmánnyal, meg a média- és a versenytörvénnyel. Itt tehát egy kormányrendelettel írták felül az alkotmányt. Ezt hívják (nem virágnyelven, hanem a jogban) alkotmánysértésnek.