Emberkísérlet

A  Magyar Tudományos Akadémia most éppen Esztergomba megy. Ki ne emlékezne a város és választott polgármestere, Tétényi Éva vesszőfutására: a derék fideszesek persze csak a nem közülük valót akarták kifüstölni, de e buzgalomra ráment minden - nem égtek az utcai lámpák, nem jártak a buszok, nem vitték el a szemetet. Talán még fel is perzselték volna a várost, ha a polgárok nem emberelik meg magukat, és az első adandó alkalommal nem szavaznak fegyelmezetten a perspektivikusabb, kormánypárti jelöltre. 
Most ugyanez fog történni a tudós testülettel. Palkovics László miniszter eldöntötte, hogy a saját szája íze szerint szabja át az MTA kutatóintézeti hálózatát, és mert az Akadémia holmi kétszáz éves autonómiára hivatkozva tiltakozni, sőt beleszólást követelni merészel, egyszerűen vállat von, és nem ad pénzt. Ha Széchenyinek jó volt a gyertya, bizonyára ellesznek vele a mai atomfizikusok is. 
Természetesen lehetne releváns vitát folytatni arról, hogy vajon milyen intézményrendszer segítené legjobban a XXI. századi kutatás és fejlesztés céljait. Nem kőbe vésett evidencia, hogy az egyetemek szellemi erőközpontjai mellett intézményi izolációban kell működniük az - 1949-ben szovjet mintára létrehozott - akadémiai intézeteknek, így érdemes végiggondolni, ezen a területen hogyan lehet a legjobban felhasználni a költségvetési pénzt. Ilyesmiről azonban szokás szerint szó sincs: ahogy Parragh iparkamarai elnök a közoktatás ügyében, úgy a kutatás-fejlesztésben momentán Palkovics az ügyeletes megmondóember, így aztán amit ő elhatározott, annak úgy kell lennie, ha az ég a földdel összeér, akkor is. 
Márpedig Palkovics azt határozta el, hogy az intézethálózatot kiszervezi az MTA alól. A letámadást férfias hisztivel készítette elő - különösen emlékezetes az Akadémia elnökének bepanaszolása, hogy nem kereste őt fel hivatali helyiségeiben (egyébként de) -, majd megüzente, pénz mostantól nem lesz. És ezt bizton elhihetjük az amúgy akadémikus miniszternek, tehát aki ezután dolgozni akar, összepakolhatja a bőröndjét, vagy bánatosan átballaghat arra a kutatóhelyre, amelyre Palkovics rámutat. 
Még egyszer mondom, önmagában semmi felháborító nincs abban, ha egy kormány racionalizálni akarja a K+F források felhasználását. Itt azonban csak azt lehet tudni, mit nem akar a hatalom: az Akadémia autonómiáját, egy tőle független tudományos bázis létét. De közben a másik oldalon sem látszik más, csak a rombolás. Az egyetemeket - a kutatás alternatív bázisait - mára kiszikkasztotta az évtizedes pénzhiány, az új modell pedig, amelyet a Corvinus és az ELTE példáján demonstrálnak, több mint ijesztő. Az előbbit egyszerűen kilopták egy alapítványba, míg az utóbbi esetében majd végigkövethetjük, milyen hatással van az oktatásra a meghatározó tanárokkal szemben szabadjára engedett boszorkányüldözés. 
S ha már kutatás, vegyük észre: a CEU csak Petri-csésze volt. A Fidesz általa vizsgálta, mennyire érdekli az embereket, ha porrá zúzza az értelmiség autonómiáját. Most pedig megerősödve, higgadtan nyírja majd ki az utolsókat is, akik önállóan gondolkodnának.
2018.12.08 09:00
Frissítve: 2018.12.08 09:03

Eszmék nélkül nem megy

Az elmúlt hónapok tüntetéssorozata, a sikeres Audi-sztrájk, a fővárosi előválasztás és a hasonló akciók új esélyt teremtettek a baloldali ellenzéknek. A rabszolgatörvény – azaz a dolgozók még keményebb kizsákmányolása a hazai és külföldi tőke által – a baloldali politizálás alapkérdéséről, a munka és a tőke viszonyáról szól. Ezért a törvény elleni tiltakozó mozgalom szükségszerűen baloldali jellegű. Még akkor is, ha a liberális tiltakozók általában a fideszes kormány bűneire, a jobbikosok a külföldi nagytőke mohóságára igyekeztek koncentrálni. A szakszervezetek pedig, miközben a legklasszikusabb baloldali elveket hangoztatták, szavakban igyekeztek elhatárolódni mindenféle párttól, így a politikai baloldaltól is. 
De a jég olvadása is apró repedésekkel kezdődik. A baloldali ellenzék eddig alapvetően a kormány politikáját támadta, a hazai nagytőke csak a fideszes oligarchák kapcsán került említésre, a külföldi befektetők pedig szent tehénnek számítottak. Így aki a túlóratörvény ellen és az autógyári sztrájk mellett kötelezte el magát, az átlépett egy politikai Rubicont. Amikor a mai baloldal vezetőiként Tóth Bertalan a bankok elfogadhatatlan extraprofitjáról, Karácsony Gergely pedig a „nagytőke hatalmának” megtöréséról beszél, akkor olyan területre lépnek, ahova eddig csak a baloldal partizánjai merészkedtek. Nem véletlen, hogy az ellenzéki erők egy része igyekszik visszarángatni őket abba a kényelmi zónába, amelyből csak a Fidesz korruptságát és a jogállam leépítését lehet támadni. 
A baloldalnak azt kell megértenie, hogy a Fidesz-kormány antidemokratikus döntései alapvetően nem Orbán Viktor hatalmi mániájából, hanem a rezsim lényegéből következnek. A Fidesz célja egy új hazai nagytőkés osztály kiépítése, amely a német nagytőke partnereként, annak védettségét élvezve zsákmányolja ki a magyar társadalmat. Amelyet amúgy csak megvezethető tömegnek és nem társadalomnak tekint, a gyakorlatban valósítva meg a neoliberalizmus hírhedt jelszavát, mely szerint „nincs olyan, hogy társadalom”. A mondat szerzőjének, Margaret Thatchernek ez a demokratikus hagyományok miatt csak részben sikerült Nagy-Britanniában. Sajnos Orbán Viktor esélyei kétségkívül jobbak erre. A baloldalnak csak akkor sikerül megállítania, ha megérti és megérteti minél többekkel, hogy a Fidesz célja a társadalom atomizálása és gazdasági eszközökkel történő kizsákmányolása. Amelynek tudatos eszköze az oktatás és az egészségügy privatizálása, a szegényebb milliók előtti lezárása.
A harminc évvel ezelőtti rendszerváltozás egyik tantétele az volt, hogy „megszűntek az ideológiák”, és nincs már értelme jobboldalról és baloldalról beszélni. Ezt az ostobaságot a baloldalon kívül természetesen senki sem hitte el, a liberális, az újkonzervatív és a nacionalista ideológia azóta is virágkorát éli. A magyar baloldal viszont feladta ideológiáját, szellemi karakterét és intézményeit, s a múltját is megtagadta. A saját eszméi feladása után lényegében átvette a liberalizmus ideológiáját, némi szociálpolitikai baloskodással. Ezzel egyébként nemcsak saját magának ártott, hanem a magyar liberalizmust is meggyengítette. Kétségkívül jobban kormányzott, mint ahogy azt a választók megítélték, de saját ideológia, egységes világszemlélet, szellemi és kulturális háttér nélkül hosszabb távon nem lehet egy országot vezetni.
A magyar társadalom többsége egyértelműen vesztese az elmúlt évtizedeknek. Egymillióval csökkent az ország népessége, idegen kézbe került a nemzeti kincs java, nőnek a társadalmi különbségek, leépülőben van a népegészségügy és a közoktatás. A bérek a kelet-európai átlag alá kerültek, és megjelent egy agresszívan pöffeszkedő, újgazdag réteg. Ezen a tendencián kormányzati reformokkal a mai ellenzék sem tudna érdemben változtatni. Valódi felemelkedést csak egy merőben másfajta gazdasági és társadalmi rendszer hozhat. El lehet vitatkozni azon, hogy elsősorban az újraelosztást kell radikálisan megváltoztatni, vagy hozzá kell nyúlni a tulajdonviszonyokhoz is. A szocialista baloldal mindenesetre csak akkor tudja hitelesen képviselni ezt a fordulatot, ha az alapkérdésben visszatér ideológiája lényegéhez, a tőke és a munka érdekellentétéhez. Amely ellentétre ma ráépülnek olyan problémák, mint a környezetszennyezés (amely a szegényebb osztályokat és országokat sújtja), a robotizáció és az adataink, egész személyiségünk kiszolgáltatottsága idegen erőknek és szervezeteknek. Az államszocialista rendszer dogmáihoz persze nem szabad visszatérni. De a harminc évvel ezelőtti, az ideológiák megszűnéséről és a liberális rendszer örök győzelméről szóló dogmától is ideje megszabadulni.
A szocialista baloldal ideológiája két alapra épülhet: a meglevő társadalmi-gazdasági kritikájára, s egy igazságosabb, egyenlőbb és környezetileg fenntartható jövő bemutatására.
2019.02.20 09:45
Frissítve: 2019.02.20 09:48

Tüntető törvénykönyv

A rabszolgatörvény botrányos elfogadását követő ellenzéki tüntetéssorozat, de különösen az MTVA-székházban megejtett rendhagyó képviselői „fogadóórák” nyomán a Fidesz sem tagadhatja: a gyülekezési jog tüske a hatalom körme alatt.
Odáig a rendszerváltás utáni egyik kormányunk sem ment el, hogy - a két legerősebben védendő szabadságjog, a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozásával párhuzamosan - törvényi úton büntesse a magyar törvényhozás, a parlament teljes ellenzékét. Márpedig ma a Fidesz efféle „Tüntető törvénykönyv” gondolatát dédelgeti. Közpénzt, paripát fegyvert nem kímélve, ehhez épp legitim érveket, jogpolitikai indokot keres. Kistafírozott háttérintézménye, a Századvég sietett a segítségére. „Törvénymódosítási javaslatok: az országgyűlési törvény és az EP-képviselők jogállásáról szóló törvény kiegészítése magatartási kódexszel” fenyegető cím alatt közölt tanulmányuk politikai pamfletnek is megjárja. Hangütésére jellemző, hogy már elöljáróban „nem rendeltetésszerű képviselői joggyakorlást” emleget, hanem azt állítja, „nemzetbiztonsági védelem alá eső közintézményekbe hatoltak be országgyűlési képviselők”. Ugyanakkor meg sem említik, hogy épp az általuk górcső alá vett törvény mondja ki: „A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez és közintézményekhez belépésre jogosít”!
A pártos jogvélemény a főügyészség (független bíró által még nem látott!) álláspontjának keskeny nyomtávú szellemi vágányán halad. Felveti: a képviselők nemcsak rendzavarást vagy garázdaságot követnek el, de - alkalmasint - „kvázi külföldi ügynökként viselkednek”. Erre alapozva követelik a törvény kiegészítését: „A képviselői tevékenység soha nem irányulhat az állam egységének és rendjének megbontására”- szögezik le. Csakhogy az állam monolit egységének „megbontása”, a hagyományos államhatalmi ágak (a törvényhozó, a végrehajtó és bírói hatalom) elválasztása egyenesen jogállami követelmény. 
Önmagát tagadná meg a kormányzópárt, ha az EP-választás küszöbén nem verné el a port az ellenzék uniós képviselőin is. „Mint ismeretes (?) az úgynevezett Sargentini jelentést több magyar ellenzéki képviselő is megszavazta, amely aktussal a magyar emberek markáns többsége szerint elárulták hazájukat”– inszinuál a Századvég. Ám könnyedén átsiklik afölött, hogy az ominózus 7-es cikkelyt rögzítő Alapszerződést Magyarország az elsők közt ratifikálta.
Mindezek alapján egyértelmű, hogy a jogi formalizmust túlbecsülő, a törvényesség fontosságát viszont messze alábecsülő Orbán-kormány megcsappant társadalmi támogatása ellenére sem fog lemondani a kilátásba helyezett retorziókról. Ellenkezőleg! A Századvég a pártállami idők politikai elhárításának nyelvezetét és hangnemét idéző politikai verdiktje jelzi, merre is tart a kormány: „A 2018. december 12-e óta – kisebb megszakításokkal - fennálló demonstrációsorozatban számos ellenzéki és kormányellenes politikai csoportosulás vett részt, baloldali pártpoltikusoktól kezdve jobbikos huligánokon át egészen liberális anarchistákig és külföldi szélsőbaloldali aktivistákig.”
Ne legyen tehát illúziója senkinek: a jogállamtipró „Tüntető törvénykönyv” is annak rendje és módja szerint meg fog születni.
2019.02.20 09:44
Frissítve: 2019.02.20 09:47