A buldózer hete

Azt állította Rétvári Bence, az EMMI államtitkára (a parlamentben egy ellenzéki képviselővel vitatkozva a CEU elkergetéséről), hogy „magyar innovációk csak Soros-egyetemtől várhatók? Mondjon egyet! Egyet se tud mondani!”

Ezzel szemben a tény az, hogy de, igen, többet is tudunk mondani. A tekintélyes Science magazin például 2010-ben publikálta CEU-s kutatók áttörő vizsgálati eredményeit arról, hogy a csecsemők hogyan képesek követni mások tudását. A CEU-n dolgozik Barabási Albert László, a világ egyik legismertebb hálózatkutatója, akinek a nevéhez fűződik a komplex hálózatok (gráfok) fejlődésének egy modellje, a Barabási Albert-modell. Vagy ugyancsak CEU-s a klímaszakértő Ürge-Vorsatz Diána, akinek világszerte elismert kutatásai vannak az energiahatékonyság növeléséről, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről. Szóval volna miért beiratkoznia az államtitkárnak az eldózerolt CEU-ra. Sajnos már csak Bécsben.

Azt állította a Kormányzati Tájékoztatási Központ (közleményében), hogy a kormánynak az a rendelete, amellyel nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánította a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak ingyen felajánlott tévéket, rádiókat, újságokat és hírportálokat, azzal indokolható, hogy „közérdek fűződik Magyarországon a print és nyomtatott médiakultúra megmentéséhez és a helyi, különösen a megyei nyilvánosság fórumainak hosszú távú megmaradásához.”

Ezzel szemben a tény az, hogy az alapítványba nemcsak nyomtatott kiadványok kerültek, hanem ott van a Hír TV, az Echo TV, a Retro, valamint több más rádió, az internetes portálok közül az Origo, a 888, a Mandiner, vagy például a Hung-Ister nevű, film- és videó műsorgyártó cég is. Vagyis az indoklás hamis és nevetséges. De ha a Kormányzati Tájékoztatási Központban azt sem tudják, hogy a print és a nyomtatott média egy és ugyanaz, akkor nem csoda, hogy a tévét, a rádiót és az internetet is papíralapúnak és megmentendőnek minősítik. Lelkük rajta. Meg a köz pénze.

Azt állította a kormány közeli Nézőpont Intézet Nézőpontok blogja (médiapiaci elemzésében), hogy „a magyar médiapiacon – a közszolgálati médiumokat nem számolva – továbbra is balliberális, Magyarország kormányával szemben szinte kizárólagosan kritikus médiatermékek túlsúlya érvényesül.”

Ezzel szemben a tény az, hogy ez egészen meghökkentő méretű hazugság. A különböző médiatermékek besorolásánál ugyanis a tévék és a rádiók között nemcsak a közszolgálati adókat nem vették számításba, amelyekből pedig rengeteg van, és mind totális kormánypropagandát sugároz, de valahogy még az Inforádiót is kifelejtették a sorból, és például csak a Klubrádió hallgatottságát hasonlították össze a Karc FM-mel és a Gong-gal, hogy kimutassák az ellenzéki médiafölényt. Arról nem beszélve, hogy országszerte a zenei és a helyi rádiók százai a kormány híreit közlik, a helyi tévék pedig túlnyomórészt a fideszes önkormányzatok propagandaeszközei. Ahogy a Nézőpont is.