Karácsony Gergely;előválasztás;Puzsér Róbert;

2018-12-11 07:30:00

Puzsér feltételekkel beszáll az előválasztásba

Karácsony Gergely közölte, már egyeztet a független jelölttel, és bizakodik, hogy lesz megállapodás.

A tervek szerint alig több mint két hét múlva indulna a regisztráció a fővárosi előválasztásra, amelyen kiválasztanák a kormánypárti főpolgármester-jelölt, Tarlós István ellenzéki kihívóját. Az biztos, hogy a voksolást szervező MSZP Horváth Csabát indítja, a Párbeszédből pedig Karácsony Gergely áll rajthoz. Az LMP eddig mereven elutasította az ötletet, viszont miután hivatalosan is bejelentették, hogy támogatják Puzsér Róbertet, a helyzet megváltozhat.

– Nincs kifogásom az ellen, hogy Karácsony Gergely vagy akár Horváth Csaba legyőzzön egy tisztességes és korrekt előválasztáson – jelentette ki a Népszavának a független főpolgármester-jelölt, Puzsér Róbert, ám leszögezte, több feltétele is van.

– Regisztráljanak legalább 50 ezren. Tegyék lehetővé az online regisztrációt és szavazást is – sorolta a publicista. Puzsér – mint fogalmazott – elfogadja a XX. század nemzedékének jogát, hogy pecsétes papíron voksolna szívesen, de szeretné, ha a XXI. századi nemzedék igényeit is figyelembe vennék. Puzsér szeretné továbbá, hogy ne az MSZP és a DK irodáiban kelljen szavazni, a szervezést pedig egy független szervezetre bízná.

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere lapunknak azt mondta, egyeztetnek ebben a kérdésben a publicistával. „Bizakodom, hogy sikerül megállapodnunk a közös feltételekről” – mondta a Népszavának. A független főpolgármester-jelölt szintén optimista, hiszen szerinte Karácsony nyitottságot mutat, már csak az MSZP-nek kellene elfogadnia a feltételeket. – Ezek után én büszkén veszítenék Karácsony Gergellyel vagy Horváth Csabával szemben, mert azt érezném, sikerült egy demokratikus intézményt meghonosítani Magyarországon – fogalmazott Puzsér.

– Nem teljesíthetetlenek Puzsér Róbert feltételei – mondta a Népszavának Molnár Zsolt. Az MSZP budapesti elnöke azonban leszögezte: az elfogadhatatlan kockázat, ha a folyamat során nem lenne legalább egy személyes találkozó a választópolgár és a szavazatszámláló bizottság között. – A többi dologban viszont megvan a nyitottság, közel vagyunk ahhoz, hogy Puzsér Róbertnek is megfeleljenek a feltételek – fogalmazott az ellenzéki politikus.

A névjegyzékbe – mint megtudtuk – a két ünnep között decemberben és januárban lehet majd jelentkezni. Magát az előválasztást pedig január 28. és február 3. között bonyolítanák le. Az ígéretek szerint nem az MSZP tagjai fogják számolni a szavazatokat, erre a résztvevő pártok és civil mozgalmak aktivistáit kérik meg, valamint független kutató-intézeteket, szakértőket. Úgy tudjuk, hogy a jövő héten keresik meg hivatalosan is például a Political Capitalt, a Méltányosság politikaelemző központot, a Republikon Intézetet és a Publicust. Rajtuk kívül választási szakértőket is, többek között Majtényi Lászlót, vagy Tóth Zoltánt.