dohánybolt;betöréssorozat;

2018-12-11 11:53:08

Sorra fosztották ki a dohányboltokat a szürke fóliák árnyában, fegyház lesz a történetük vége

Lopott rendszámú autóval jártak betörni a bűnszövetség tagjai, összehegesztett szögeket szórtak maguk mögött menekülés közben. 30 millió forintnyi dohányt vittek el, nem egészen egy év alatt.

Öt és hét év közötti fegyházbüntetésre ítélte a bíróság első fokon egy dohánybolti betöréssorozat elkövetőit a fővárosi főügyész tájékoztatása szerint. Ibolya Tibor közleményéből kiderül, 2014 szeptembere és 2015 februárja között Budapesten és Pest megyei településeken

A széfet, készpénzt, dohányárut vittek el, összesen több mint 45 millió forint kárt okoztak. Ebből csaknem 30 millió forint értékű volt a dohányáru, amelyet egy ötödik vádlottnak mint orgazdának adtak el, általában a kereskedelmi ár feléért.

A vádlottak 2014 őszén állapodtak meg abban, hogy betörésekkel szereznek pénzt és egyéb értékeket. Vettek egy autót is tervük végrehajtásához, amelyre különböző lopott rendszámokat szereltek fel, azzal mentek a helyszínekre.

Az autót egy gyömrői tanyán tárolták, ahol a betörések előtt találkoztak. Itt egy lakókocsiban átöltöztek terepszínű vagy sötét ruhába, csuklyát és maszkot, valamint kesztyűt húztak, majd szerszámokat vettek magukhoz. Összehegesztett szögek is voltak náluk, előfordult, hogy ezeket a bűncselekmény helyszínén szórták szét, hogy az üldözésüket megnehezítsék.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a négy férfi ellen több rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, ötödik társukat orgazdasággal vádolták. A bíróság a négy vádlottat 5 és 7 év közötti fegyházbüntetésre ítélte, egyúttal kizárta őket a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Orgazdasággal vádolt társuk 2 év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Az ítélet nem jogerős, a kerületi ügyészség súlyosításért fellebbezett.