Kossuth tér, jelen időben

Összeült a „szakértő” társulat, a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB). Megérdemlik a testületi tagok, hogy nevüket közzétegyük, olyan jelentős ügyben vállaltak főszerepet. Szeretik a listákat, listázásokat, így nem kifogásolhatják, hogy ország-világ azonosítani tudja őket: Kövér László (elnök), Such György (Országgyűlési Hivatal), Halász János (a Fidesz frakcióvezető-helyettese), Szakály Sándor (történész) és Wachsler Tamás (programfelelős). 
Ezek az emberek dönthettek és döntöttek december 7-én a város szívében lévő álló Nagy Imre szobor sorsáról, amihez semmi közük, mivel azt Demján Sándor és barátai saját költségükön állíttatták 1996-ban. Vették a bátorságot, hogy hatvan évvel a miniszterelnök kivégzését követően meggyalázzák a mártír emlékét. Arra is vállalkoztak, hogy kijelöljék a műalkotás új helyét. Nagy Imrét egyszer már újratemették, most ismét megbolygatják nyugalmát. Szoboralakját a Vértanúk teréről elhurcolják és - hogy sokaknak nagyon fájjon a határozat -, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egykori főhadiszállásának tövében helyezik el. Tekintetét vajon merre fordítják? 
Kovács Béla (elhurcolt kisgazda politikus, később Nagy Imre minisztere) és a Forradalom Lángja után tehát az egykori miniszterelnöknek is költöznie kell a nemzet teréről, illetve annak közeléből.
Előzetes elhatározásommal ellentétben (barátaim hívására) ott voltam a december 8-i szakszervezeti tüntetésen. A demonstrálók félreérthetetlenül a közvélemény tudomására hozták, hogy nem fogadják el a cafetéria-szisztéma likvidálását, a Munka Törvénykönyve parlament előtt lévő módosítását („rabszolgatörvény) és azt, hogy a legkisebb havi munkabér tarifáit (minimális bér, garantált bérminimum) a Kormány önkényesen határozza meg. De – és az utcán kiabálók hangjából ezt éreztem ki – a legjobban azt utálják a protestálók, hogy a parlamenti nagyurak és a pöffeszkedő kormányzati tisztségviselők lenézik és semmibe veszik őket, nem számít a véleményük, holott róluk van szó. A fejük felett döntenek a sorsukról, súlyos munkavállalói érdekhátrányt okozva. A két felkészületlen törvény-előterjesztő (Kósa, Szatmáry) hetek óta hebeg-habog a médiában, nem érdemlik meg, de legyünk méltányosak velük is: a megismert szándék és normaszöveg-javaslat védhetetlen. Irányultságában elfogadhatatlan, szakmailag elégtelen. A tüntetést követően a résztvevők rövid időre megszállták az – egy nem túl fajsúlyos lengyel politikus látogatása miatt lezárt - Kossuth teret. Mondhatjuk úgy is, hogy rövid időre visszavették.
Ma már tudjuk, hogy Kovács Béla, a Forradalom Lángja és Nagy Imre nem megfelelő szomszédság Tisza István és id. Andrássy Gyula számára. Ezért az előbbieket el kellett, illetve el kell távolítani a környékről. A cél, hogy az idegenvezetők, történelemtanárok, de leginkább a felnövekvő generáció tagjai minél gyorsabban felejtsék el a tehetséges kisgazda politikust és a népe függetlenségéért életét adó Nagy Imrét. A Forradalom Lángja pedig ne lobogjon állandóan a Parlament közvetlen közelében, mert a végén a tiltakozó tömeg hirtelen feleszmél, és merész tett végrehajtására szánja el magát. 
A múltba tekintő kortárs rezsim által nem szívelt szobrok és szimbólumok eltávolítása tehát részben már megtörtént. Most a népet kell a nemzet teréről kiszorítani, hiszen a végén még azt gondolhatja a tüntető gyülekezet, hogy „Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel, A ház is a miénk, mert mi viseljük el...”  Tévedés. Ez a ház és ez a tér már régen másoké. De erről nem Andrássy Gyula vagy Tisza István tehet!
Frissítve: 2018.12.12. 10:34

Futóverseny

A 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséről beszél, de valójában egy olimpia megrendezésére gondolhat Orbán Viktor. Legközelebb a 2032-es nyári olimpia jöhet szóba, s addigra szinte minden beruházás el is készülhet. 
Az úszó vb-re hivatalosan 43 milliárd forintért épített objektum és a Népstadion helyén alig 140 milliárdos költséggel készülgető Puskás Stadion mellett lesz nekünk ugyancsak világversenyekre alkalmas atlétikai komplexumunk is, hogy a kormányfő sport komplexusát kielégíthesse a nemzet. Épül még egy 12 ezres befogadóképességű állítólagos diákcentrum (lásd még: olimpiai falu), valamint lesz bicikli és evezős pálya. Magyarán néhány éven belül, az infrastruktúra további százmilliárdos korszerűsítésével együtt, alkalmassá válhat Budapest egy olimpia megrendezésére.
A kormány ugyan már elnyerte az atlétikai vb rendezési jogát, de hogy ez nekünk, adófizetőknek mennyibe fog fájni, a mai napig nem közölte. A szakemberek becslése szerint a Csepel-sziget északi szegletében építendő 40 ezer férőhelyes atlétikai központ költsége meghaladhatja majd a 100 milliárd forintot, s ehhez jön a 3200 versenyző, a szakszemélyzet, az utazás, a szállás díja, amit a nemzetközi szövetség 31,5 milliárdra prognosztizált. A vb után ugyan visszabontanák a lelátót, így „csak” 15 ezren férnének be az új stadionba, de még ez is túlméretezettnek tűnik a hazai atlétikai versenyek látogatottságát ismerve.
Orbán szerint tehát újabb, több mint százmilliárdos költséggel járó nemzetközi sporteseményre van szüksége az országnak. Közben lassan elemeire hullik az egészségügy, és a XXI. század kihívásainak egyre kevésbé megfelelő köz- szak- és felsőoktatás gyengíti a versenyképességünket.
A miniszterelnök nagyokat álmodik, mi pedig egyre inkább gúzsba kötve futhatunk a pénzünk után.
Szerző
Bihari Tamás
Frissítve: 2018.12.11. 09:25

Karácsony előtt

Az állomás épületét mintha szó szerint megtöltené az évszaktól teljesen szokatlan napsütés. A fűtés is megy, a nap is melegít – olyan álmosító az egész, hogy nehéz eldönteni, a jegypénztáros az erős fény miatt hunyorog, vagy azért, mert mindjárt elalszik.
- A 11:34-es budapesti vonatra kérnénk szépen két jegyet.
A nőnek még mindig csak félig van nyitva a szeme, olyan fejjel kérdezgeti a menetjegyeink pontos paramétereit, mint egy napozás közben megzavart macska. Lassú mozdulatokkal adja ki a papírokat és veszi el a bankkártyámat. Nem ásít, de mintha az egész létezése egy nagy ásítás volna.
- Lehet, hogy késve indul majd a vonat, ezt még nem tudjuk. Gázolás történt. Valaki megint kifeküdt a vonat elé. 
Egyszerre jajdulunk fel az üvegkalitkán kívül, ő odabent változatlanul hunyorogva bólogat a legkisebb érzelmi megrendülés nélkül. 
- Állandóan ez van.
- Mármint, hogy késnek a vonatok? – kérdezem, bár ha őszinte akarok lenni önmagamhoz, sejtem a helyes választ, csak próbálom kicsit kevésbé szürreális irányba terelni ezt a lehetetlen párbeszédet.
- Hogy öngyilkosok lesznek – mondta szenvtelenül a macska odabent. Nem tudjuk, mit lehet erre mondani, hülye fejjel állunk. 
- És tessék mondani, ez ennek a vonalnak a sajátossága? – érdeklődik Orsi.
- Nem. Ez ennek az országnak a sajátossága.
Muszáj röhögnünk, és ezzel egy időben azonnal elnézést is kérnünk, a kacagásunk ide-oda pattog az állomásépület meleg levegőjében, aztán visszacsapódik az arcunkba. Hát nincs egy szemernyi emberség se bennünk? A nőnek az üvegfalon túl nem változik a hunyorgása, gondolom, őt már se az öngyilkosok, se a magunkfajták nem bírják meghatni. Közönyösen folytatja, immár kérdeznünk se kell. 
- Hetente kétszer, háromszor van késés emiatt. A múltkor épp befejezték a helyszínelést, mire két méterrel arrébb valaki megint ráfeküdt sínekre.
- De biztos, hogy ez mind öngyilkosság? – kérdezi Orsi némi reménnyel a hangjában, mintha a végeredmény szempontjából bármit is számítana a szándék.
- Nem. Lehet, hogy néha van baleset is. De hát azt ki tudja utólag megmondani a maradványokból?
Megborzongunk. Egyszer leszállítottak az utolsó vonatról egy öngyilkosság miatt, két kutyával voltam, úgy terelgettek bennünket egy tőből kiszakadt comb és néhány felismerhetetlen húscafat között. Nagyon ritkán éreztem olyan sűrűnek és nehezen áthatolhatónak az időt, mint abban a néhány percben. Láttam a személyi igazolványát. Azt mondták a rendőrök, innen lehetett tudni, hogy szándékos volt: kirakta az igazolványt, hogy könnyű legyen azonosítani.
- A lelkiismeretesebbje legalább megvárja az utolsó vonatot, hogy ne okozzon fennakadást – mondja a nő. Nem kezdem el magyarázni, hogy milyen érzés az utolsó vonaton ülni. Már egész kicsire hunyorította össze a szemét, úgy folytatja. 
– És még csak most jön a karácsony. Ilyenkor aztán még több van. És biztos, hogy mindegyik öngyilkos.
Frissítve: 2018.12.11. 09:25