Kiállt a plakáttörvény mellett az Alkotmánybíróság

Publikálás dátuma
2018.12.12. 11:40
Népszava illusztráció
Elutasították az 55 országgyűlési képviselő által benyújtott indítványt
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a településkép védelméről szóló úgynevezett plakáttörvény ellen 55 országgyűlési képviselő által benyújtott indítványt – tudatta a testület szerdán a honlapján. Az Ab az indítványozókkal ellentétben az MTI összefoglalója szerint azt emelte ki: nem állapítható meg a támadott szabályozás közjogi érvénytelensége, nem kétharmados tárgykörbe tartozik, világosan értelmezhető a piaci szereplők számára és nem ütközik a véleménynyilvánítás szabadságába sem. A kifogásolt rendelkezések a médiahirdetési felület értékesítőjére és a költségvetési törvényben nevesített, támogatásban részesülő reklámozóra vonatkoznak. A rendelkezések célja a plakátkampányok átláthatóvá tétele, és a nem átlátható árazási gyakorlatból fakadó korrupciós kockázat csökkentése. Az indítványozók egyrészt felvetették a rendelkezések közjogi érvénytelenségét azért, mert álláspontjuk szerint azokat a házszabályi rendelkezés megsértésével fogadták el. Ezzel kapcsolatban az Ab kiemelte: önmagában a házszabály valamely rendelkezésének megsértése nem okozza automatikusan a törvény közjogi érvénytelenségét. Az alaptörvény sérelme akkor állapítható meg, ha a törvényhozási eljárás a házszabály közvetlenül az alaptörvényből fakadó rendelkezéseit sérti. Mivel azonban a házszabályban nincs a törvényalkotási bizottság eljárására vonatkozó szabály az indítványozó által kifogásolt körben, így jelen ügyben a házszabály megsértése nem hathatott ki a jogszabály közjogi érvényességére. Az indítványozók a törvény megalkotásával kapcsolatban azt is kifogásolták, hogy bár a köztársasági elnök az eredetileg elfogadott törvényt visszaküldte az Országgyűlésnek, az Országgyűlés az eredetileg megküldött törvény szövegétől eltérő, új jogszabályt alkotott. Az Ab ugyanakkor rámutatott: a megfontolásra visszaküldött törvény újratárgyalása alaptörvényben foglalt kötelezettség. Mivel azonban a köztársasági elnök az eredetileg elfogadott törvényt azzal a kéréssel küldte vissza az Országgyűlésnek, hogy azt „teljes egészében tárgyalja újra”, nem ellentétes az alaptörvénnyel a visszaküldött törvény átfogó módosítása. Az indítványozók azt is kifogásolták, hogy az egyszerű többséggel elfogadott szabályozás több eleme az alaptörvény szerint a pártok gazdálkodásának sarkalatos törvényi szabályozási tárgykörébe tartozik, azaz elfogadásához kétharmados többség szükséges. Az Ab azonban ezzel kapcsolatban azt állapította meg, hogy a pártok gazdálkodásával közvetetten összefüggő szabályozásra a sarkalatosság követelményét nem lehet kiterjeszteni. Az Ab kitért arra is, hogy a kellő felkészülési idő vonatkozásában nem valósult meg a jogbiztonság sérelme, mivel a szabályozás nem tette lehetetlenné a jogszabályi rendelkezésekhez való alkalmazkodást. A normavilágosság kapcsán pedig az Ab azt emelte ki, hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezés nem tartalmaz olyan kifejezést, amely az érintett piaci szereplők számára értelmezhetetlen lenne. Az indítványozók felvetették az alaptörvényben biztosított véleménynyilvánítás szabadságának sérelmét is. Az Ab szerint azonban a szabályozás szükségességét a közpénzekkel való felelős gazdálkodás és ennek átláthatósága megfelelően indokolta. Továbbá a korlátozás nem aránytalan, mert a törvény az általában független felek között szokásos piaci árra mutató listaárat veszi alapul. Az indítványozók álláspontja szerint azzal, hogy a kormányhivatal jogosulttá válik a pártok által megkötött szerződések előzetes kontrolljára, illetve utólagos ellenőrzésére, egyúttal jogosulttá válik a pártok gazdálkodásának ellenőrzésére is. Az Ab ezzel szemben kiemelte: a párt gazdálkodása törvényességének ellenőrzésére az Állami Számvevőszék jogosult, a kormányhivatalok ellenőrzési tevékenysége csupán a médiahirdetési felületet értékesítő, illetve a reklámozó – adott esetben a párt – közötti szerződésben alkalmazott ár vizsgálatára vonatkozik. Mindezek alapján az Ab elutasította az indítványt. A határozathoz a 15 tagú testületből Pokol Béla fűzött különvéleményt. A határozat teljes szövege elérhető az Ab honlapján. A politikai reklámok kihelyezésének szigorítását célzó törvényt Áder János köztársasági elnök 2017 júniusában visszaküldte a parlamentnek, mely még abban a hónapban elfogadta a jelenlegi szabályozást. Ezután fordultak ellenzéki képviselők az Ab-hez. A törvény többek között kötelező listaáras plakáthely-beszerzést, a plakátkihelyezésről szóló szerződések nyilvánosságra hozását, illetve a szabályok megszegése esetén a plakátok eltávolítását és bírságot írt elő. 

Blokád alá vette az ellenzék a parlamenti pulpitust

Publikálás dátuma
2018.12.12. 10:30

Fotó: Molnár Ádám
Összellenzéki blokáddal próbálják megakadályozni, hogy elindulhasson a fideszes törvénygyár.
Közel 20 ellenzéki képviselő foglalta el szerdán reggel a parlamentben a házelnöki pulpitust, ezzel próbálják megakadályozni, hogy a kormánypárti kétharmad megszavazza a rabszolgatörvényt és a közigazgatási bíróságok felállítását.
Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője élőben is követi, ahogy többek között Szél Bernadett, Tóth Bertalan, Mellár Tamás, Vadai Ágnes blokkolja a pulpitus két oldalát és négy lépcsőjét. Hírek szerint a terembe készül az országgyűlési őrség is, hogy felszámolja a blokádot - a kormánypárti képviselők jelen vannak, Orbán Viktor némi késéssel érkezett meg.
Az ellenzék így már félórája blokkolja a parlamenti szavazást, miközben szelfiznek, élő közvetítést vagy éppen interjút adnak. A Jobbik a Pénzügyminisztérium előtt már bemutatott molinóval tiltakozik, még nem csatlakoztak a pulpitust elfoglaló csoporthoz.

Orbán: szeretném végezni a munkámat

Tordai Bence videóinterjút próbált készíteni a miniszterelnökkel, hogy miért akarják megszavazni a rabszolgatörvényt, mikor azt, a lakosság 85 százaléka (a valós szám 83  százalék) is ellenzi. „Szeretném végezni a munkámat” - válaszolt mosolyogva, de nem az eredeti kérdésre Orbán Viktor, akit Kocsis Máté próbált kimenteni szorultnak tűnő helyzetéből.
Szerző
Frissítve: 2018.12.12. 10:58