úszás;Hosszú Katinka;Kapás Boglárka;

2018-12-12 13:14:53

Hosszú Katinka 200 méter pillangón is világbajnok

Kapás Boglárka napok óta hőemelkedéssel küszködik, és szerdán visszalépett 800 méter gyorson.

Hosszú Katinka 200 méter pillangón is megvédte címét a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A háromszoros olimpiai bajnok úgy került a fináléba, hogy az előfutamban az utolsó fordulót követően lépett el ellenfeleitől, és – ahogyan fogalmazott – könnyed úszással szerezte meg összesítésben a második időt és az azzal járó ötös pályát.

A döntőben jóval erősebben kezdett, féltávnál minimális előnnyel vezetett, de óriási csatát vívott a jól forduló Kelsi Dahliával. Az amerikai az utolsó fordulót is tökéletesen vette, s úgy tűnt, nem lehet megfogni, de a Hosszú az utolsó tíz méteren hatalmasat hajrázott, s jobb benyúlással nyert, 2:01.60 perccel, 13 századdal előzte meg Dahliát. Két évvel ezelőtt, a kanadai Windsorban 74 század választotta el a két úszót.

A harmadik helyen a japán Haszegava Szuzuka (2:04.04 p) végzett.

Hosszúnak ez volt pályafutása 15. rövidpályás világbajnoki címe.

Ezüst érem háton

Magyar idő szerint 13 óra 31 perctől a 100 méter hát fináléjában is medencébe ugrott Hosszú. A szám magyar címvédője és világcsúcstartója kiválóan kapta el a rajtot, az iramot azonban az első ötvenen a mellette úszó két amerikai diktálta. Akárcsak a 200 méter pillangó fináléjában, a magyar versenyző ezúttal is az utolsó 25 méteren ment hatalmasat, s az utolsó métereken már úgy tűnt, legyőzheti Olivia Smoligát.

Hosszú végül 56.26 másodperces idővel csapott célba, az amerikai azonban egy hajszállal korábban érintette a falat, s hét százados előnnyel győzött. A harmadik helyen holtversenyben a brit Georgia Davies és az ausztrál Minna Atherton (56.74-56.74) végzett.

A 29 éves Hosszú a harmadik érmét szerezte a kínai városban, a mai és a keddi 400 méter vegyesen szerzett arany után.

Kapás Boglárka visszalépett 800 méter gyorson

Kapás Boglárka szerdán visszalépett a leghosszabb távon való versenyzéstől. A szám háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmese napok óta hőemelkedéssel küszködik. A keddi nyitónapon még elvállalta a 200 méter gyorsot, ahol a 24. lett, és már akkor jelezte, rengeteg erejét felemésztette a betegség.

A 25 éves versenyző pénteken 400 méter gyorson lenne érdekelt, kérdés, hogy addigra milyen állapotban lesz.