Bőnyi rendőrgyilkosság – Újabb szakvélemények elkészítéséről döntött a bíróság

Publikálás dátuma
2018.12.12. 15:47

Pszichológus és pszichiáter kirendelését is szükségesnek tartották. A tárgyalás 2019. február 20-án és 21-én folytatódik.
Újabb szakvélemények elkészítését rendelte el a bőnyi rendőrgyilkosság vádlottjának perében szerdán az első fokon eljáró Szombathelyi Törvényszék, amely szükségesnek tartotta pszichológus és pszichiáter szakértő kirendelését is. A 78 éves Győrkös Istvánt, aki a hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet alapítója, emberöléssel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolja az ügyészség. A per tárgyalása szerdán a vádlott felszólalásával, tanúk meghallgatásával és újabb bizonyítási indítványok előterjesztésével folytatódott. Győrkös István szerint az ellene felhozott vád – az ő gépkarabélyából származó lövedék oltotta ki 2016. október 26-án a bőnyi otthonában házkutatást végző rendőr őrnagy életét – egyedül az igazságügyi fegyverszakértő szakvéleményén alapul, az pedig alaptalan állításokat tartalmaz, „elfogult és koholt” bizonyítékokat hozott fel ellene, amelyeket más szakértői szakvélemények cáfoltak. A vádlott a tárgyaláson azt kérte a bíróságtól, hogy az indítson büntetőeljárást a hivatalosan felkért igazságügyi fegyverszakértő ellen. Tanúként hallgatták meg a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy munkatársát, akit a védelem a bőnyi ház nappalija kazettás üvegajtajának kitöréséről kérdeztek. Ezen az ajtón ugyanis eredetileg több lövésnyom volt látható, kitörése pedig nehezíti a szakértői bizonyítást. A tanú azt mondta: az üvegajtót a vádlott elfogása után törték ki, amikor a ház helyiségeit átvizsgálták. Hozzátette, a szakma szabályai szerint, a saját életük és testi épségük megóvása érdekében cselekedtek így, hiszen nem tudhatták, hogy a vádlottnak vannak-e még az épületben - esetleg szintén fegyveres - társai. A bíróság ezután meghallgatta a bűncselekmény napján a helyszínen tartózkodó rendőrnő és a segélyhívó központ közötti telefonbeszélgetés hangfelvételét. A felvételen hallható, amint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársa beszámolt a történtekről, mentőt és erősítést kért a helyszínre. A segélykérő diszpécsere akkor is a vonalban volt, amikor a vádlott felesége kiszaladt a házból, a felvételen hallható, amint a rendőrök arról faggatják, megsérült-e a kollégájuk.
„A fiatalember vérzik, akit a férjem lelőtt”

– hallható az asszony hangja a felvételen.

A feleséget – aki ott volt a szobában, ahol a tűzharc zajlott – nem hallgatták meg a perben, nem köteles tanúskodni a férje ellen. Az ügyész viszont a felvétel alapján a tárgyaláson megkérdezte a vádlottól, hogy mit szól felesége szavaihoz. Győrkös István erre azt válaszolta, hogy azoknak nincs jelentőségük az ügyben. A védelem ismét kérte, hogy helyszíni tárgyalást is tartsanak az ügyben, újabb szakértők, köztük egyesített fegyverszakértői és orvos szakértői szakvélemény elkészíttetését indítványozta. Az ügyész viszont nem tartott szükségesnek újabb bizonyítást, így a vádlotti és védői indítványok elutasítását kérte. A bíróság végül – a védelem kéréseinek részben helyt adva, részben azokat elutasítva – újabb egyesített szakértői szakvélemények elkészítését rendelte el, továbbá pszichológus és pszichiáter szakértő kirendeléséről is döntött. A tárgyalás 2019. február 20-án és 21-én folytatódik.
Szerző

Soha nem volt jogosítványa a férfinek, aki rommá törte egy bulin elalvó barátja autóját

Publikálás dátuma
2018.12.12. 14:53

Fotó: police.hu
A tiszalöki férfi csak kocsikázni akart, azonban hamar véget ért az utazás, mivel nekihajtott a vízelvezetőnek.
Egy őszi estén, október végén érkezett a bejelentés a rendőrségre: Polgáron egy beton-vízelvezetőnek ütközött egy személyautó, írja a police.hu. A sofőr és utasai a roncsot hátrahagyva távoztak a helyszínről.
A rendőrök azonosították és előállították a férfit, aki az autót vezette. A 31 éves sofőr kihallgatásán elmondta, hogy soha nem rendelkezett jogosítvánnyal. Az autót is úgy hozta el, hogy nem szólt a jármű tulajdonosának.
A gyanúsított egy születésnapi bulin kihasználta, hogy ismerőse elaludt és kivette a zsebéből az autókulcsot.

A férfi kocsikázni akart, de nem jutott messze, és máris nekihajtott a beton vízelvezetőnek.
Senki nem sérült meg. A  gyanúsítottal szemben járműönkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás, az ügy iratait megküldték a rendőrök az ügyészségnek.
Szerző

Fegyházra ítélték a békési tanárt, aki Londonba akarta szöktetni a tanítványát

Publikálás dátuma
2018.12.12. 12:14

Fotó: Shutterstock
Az elsőfokú döntést egy másik fiú molesztálása miatt hozták meg, kilenc évet kapott.
Szexuális erőszakért kilenc évre a legszigorúbb fegyházbüntetést kapta az a békési tanár, aki tavaly egy tanítványát akarta Londonba szöktetni – írja a Blikk. A lap szerint az elsőfokú ítéletet egy másik fiú molesztálása miatt szabták ki. A Békési Járásbíróság közlése szerint „Sz. Z. vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint gyermekpornográfia bűntettében, ezért 9 év, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte”. Emellett végleg eltiltották minden olyan tevékenységtől, amely tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalokkal kapcsolatos. Sz. Z. és védője felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbezett. A lap felidézi, hogy a békési tanár eddig ismert bűne az volt, hogy 11 éves tanítványát Londonba akarta szöktetni. Bár a pedagógus elváltoztatta a kisfiú külsejét, sőt, hamis papírokat is szerzett Egyiptomból, a Liszt Ferenc repülőtéren lebuktak. 1 év 8 hónap börtönt kapott, két évre felfüggesztve, mivel a fiú önszántából, nagyszülei házának szúnyoghálóját kivágva szökött el vele. Békésen szóbeszéd keringett arról, hogy nem a szöktetni akart fiú volt az egyetlen áldozat, mivel más gyerekek is aludtak a tanárnál, aki azzal terelte el a szülők gyanakvását, hogy gyermekük kimagasló tehetség, ezért segíti őket. A tanárt most egy másik, tízéves kisfiú zaklatása miatt ítélték el.
Szerző