bizalmatlansági szavazás;Theresa May;

2018-12-12 22:22:38

Túlélte Theresa May a bizalmatlansági szavazást

Theresa May marad a konzervatívok vezetője, miután közép-európai idő szerint késő este túlélte a bizalmatlansági szavazást.

BBC összefoglalója szerint a brit miniszterelnök mellett 200-an, ellene 117-en szavaztak. Maynek 159 szavazatra volt szüksége ahhoz, hogy megőrizze pártelnöki és miniszterelnöki pozícióját.

Egészen az utolsó pillanatig úgy volt, hogy 315 konzervatív képviselő szavazhat, és így eredetileg 158 voksra lett volna szükség az egyértelmű eredményhez, de szerda este visszakapta szavazati jogát két olyan tory alsóházi képviselő is, akiket korábban fegyelmi ügyek miatt felfüggesztettek.

Az eredmény azt jelenti, hogy a Konzervatív Párton belül Theresa May ellen a következő tizenkét hónapban nem lehet újabb bizalmi szavazást kezdeményezni.

  

Az Euronews emlékeztet: Theresa May ellen saját párttársai kezdeményeztek bizalmatlansági eljárást. Megindításához 48 aláírás kellett, utolsóként Owen Paterson egykori környezetvédelmi miniszter döntött May ellen.

A Konzervatív Párt alsóházi frakciója azért indította meg az eljárást, mert elégedetlenek a kormányfő által letárgyalt Brexit-tervezettel, melyről eredetileg kedden szavazott volna a parlament, de a voksolást elhalasztották.

Az eredmény ismertetés után Theresa May a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt elmondott rövid nyilatkozatában, hálás az eredményért, "jelentősnek" nevezte ugyanakkor az ellene voksoló tory képviselők számát. Kijelentette azonban, hogy az ő érveikre is odafigyelt.

Közölte: csütörtökön részt vesz az Európai Unió csúcsértekezletén, ahol jogi és politikai biztosítékokat fog kérni azoknak az aggályoknak az elsimítására, amelyeket a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás kapcsán a képviselők felvetettek.