Vigyázat, lopják a történelmet!

Publikálás dátuma
2018.12.16 09:15
BONTÁS ELŐTT - Károlyi Mihály szobra helyén ma Tisza Istváné áll
Fotó: Népszava
Még javában tart az egyik emlékezetpolitikai csörte, már jön is a következő. A sor pedig, legalábbis jó ideje ilyen érzésünk lehet, végeláthatatlanul folytatódik. Újrahasznosított történelem címmel a Deák Ferenc Kör a múlt értelmezéséről szervezett pódiumbeszélgetést a Villányi úti konferencia-központban. Avagy, ahogyan a fórum moderátora, Dési János újságíró kérdezte: mennyiben fontos a mában a múlt?

Duális magyar identitás

Kell valamilyen magyarázat arra, és ebben semmifajta magyar specifikum nincs, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk itt a földön. Erre szolgál a kollektív, nemzeti identitás – kezdte bemelegítésként tágabb összefüggésekkel Csepeli György szociálpszichológus. Válsághelyzetben az identitáskérdés mindig kiéleződik. Ráadásul – mondta – most nemcsak magyar, hanem európai és globális válság is van.
Lehet, hogy Magyarországon a viharos XX. század miatt élesebbek az emlékezetpolitikai konfliktusok – jegyezte meg a fiatal nemzedékhez tartozó történész, Csunderlik Péter. Egyébiránt őt nem érheti az a vád, hogy megfelelési kényszerből vagy karriervágyból a jobboldali kurzus elvárásaihoz igazodna. Tavaly megjelent könyvében a Galilei Kör, az 1908 és 1919 között létező „híres-hírhedt szabadgondolkodó, ateista-materialista diákegyesület” történetét dolgozta fel. A rendszerváltáskor ennek a szervezetnek az emléktábláját kalapáccsal verték le a VI. kerületi Anker közben.
Gyurgyák János, az önmagát konzervatívként meghatározó történész a „mély magyar betegségből” fakadó szoborviták elkerülésére különös javaslattal élt. A legjobb az lenne, ha minden történelmi szereplőnek egyúttal az ellenfelét is megalkotnák, és fejjel lefelé hozzáillesztenék. Tisza Istvánhoz például Károlyi Mihályt. Ha pedig bekövetkezik az éppen aktuális kormányváltás, akkor egyszerűen csak megfordítják a szobrot.
A viccet félretéve, Gyurgyák elmondta, hogy olyan finomra hangolt rendszert kellene kialakítani, amely egyszerre tartja fenn a közös egységet és biztosítja a pluralitást. Nehéz feladat. A magyar identitás mindig is duális szerkezetű volt, a széthúzás Koppány óta jelen van – csatlakozott Csepeli György.
A Deák Ferenc Kör az MSZP szellemi műhelye, így aztán nem okozott meglepetést, hogy szocialista politikusok is megjelentek az eseményen: a főszervező Lendvai Ildikó mellett Hiller István, Mesterházy Attila vagy Molnár Gyula. A közönség összetétele nem kerülte el Gyurgyák János figyelmét, aki úgy látta jónak, ha a fideszes hatalom bírálatán túl a teremben ülők felé is célzott üzeneteket küld.
A baloldalt is súlyos felelősség terheli – közölte. Gyurgyák biztosra veszi, hogy a különféle emlékezetpolitikai és történelemkutató intézetek, amelyek úgy szaporodnak, mint az amőba, semmit nem fognak megoldani. Függetlenül attól, hogy melyik kormány égisze alatt jöttek létre. Az ilyen intézetek nem csökkentik, hanem felerősítik a szembenállást. A helyük a Magyar Tudományos Akadémián, vagy – egy másik lehetséges modellt követve – az egyetemeken lenne.
A szimbolikus politizálás mindig akkor erősödik, amikor a tényleges politizálás háttérbe szorul. Az emlékezetpolitika a politika foglyává vált, helyzetéből éppen ezért csak a politika lenne képes kiszabadítani. Amire viszont – fűzte hozzá Gyurgyák – a magyarországi közállapotok ismeretében kevés a remény.
Csunderlik Péternek erről eszébe jutott A halál 50 órája. A filmben szereplő főnáci számára nem a győzelem a fontos, hanem az egyenruha viselése, az állandó harc. Azok is a folytonos küzdelemben érdekeltek, akik megegyezésre törekvés helyett rendre ellentéteket akarnak szítani.
Ahogyan a Népszavának nyáron adott interjújában tette, Csepeli György ezúttal is szóba hozta a mai napig feldolgozatlan két nagy tragédiánkat, Trianont és a holokausztot. Gyurgyák szerint van még egy: 1956. Ez a három történelmi esemény az, amin nem tudunk túllépni. A beszélgetés elvarratlan szálaként azonban nem derült ki, hogy az ötvenhatos forradalmat milyen megfontolásból sorolta a máig ható össznépi traumák közé.

A címervitával kezdődött?

Az emlékezetpolitikai lavinát – vette vissza a mikrofont Csepeli György – az indította el, hogy a rendszerváltáskor megalakuló Országgyűlés jobboldali többsége a Kossuth-címer helyett a szentkoronás változat mellett döntött. Csunderlik Péter kételyekkel fogadta, hogy az országcímer ennyire befolyásolná az állampolgárok gondolkodását, de Csepeli tartotta magát állításához.
A szociálpszichológus felidézte, hogy 1977-ben, amikor az Egyesült Államok visszaszolgáltatta a magyar koronázási jelvényeket, részt vett egy felmérés készítésében. A vizsgálat során több koronát mutattak a válaszadóknak. A Szent Korona évtizedeken át tabunak számított, a magyarok 35-40 százaléka ennek ellenére felismerte. A körülményekhez képest ez nagyon magas arány volt, ami Csepeli szerint alátámasztja, hogy a későbbi címervita komoly „érzelmi-tudatalatti” hatással bírt.
A dolgok mélyén az van – fokozta a pesszimista hangulatot Gyurgyák János –, hogy a magyar népesség rendkívül megosztott, és nem csak címerügyben. Legnagyobb félelme az, hogy ugyanez a megosztottság nyilvánul meg az európai föderáció hívei és ellenzői között is. A kettő között nincs kompromisszum, ebből az ellentétből nem lesz demokrácia. A politikusok jobban tennék – indítványozta Gyurgyák –, ha történelmi események évfordulóin inkább nem mondanának beszédeket. Ilyen alkalmakkor ugyanis kizárólag csak politikai üzeneteket lehet hallani, amelyeknek vajmi kevés közük van a valósághoz és a történelemhez.
Üzenet és valóság között az ötvenes évek óta nem volt ekkora különbség – vélekedett Csunderlik Péter is. Felhozta a saját esetét. Igyekezett árnyalt képet festeni Szamuely Tiborról, erre a jobboldali sajtóban azzal a felkiáltással indult kampány ellene, hogy védelmébe veszi a Tanácsköztársaság egyik véreskezű vezetőjét és a „vörösterrort”. A fiatal történész arra a sajnálatos következtetésre jutott, hogy „már nem csúsztatnak, hanem nyíltan hazudnak”. Sebaj. Csunderlik Péter jó kis terepgyakorlatként tekint a sajtóhadjáratra. Így legalább testközelből tanulmányozhatja, milyenek lehettek az írók elleni támadások a két világháború között.

A kormány hagyja abba

Visszajöttek a régi reflexek. Ismét rejtegetni kell a mondanivalót, mert bármikor följelenthetik az embert – toldotta meg Csepeli György.
Senki ne higgye, hogy a szociálpszichológus üldözési mániában szenved. Azok számára, akik a bőséges hírfolyamban nem vették volna észre: a kormánypárti 888.hu arra buzdította az egyetemi hallgatókat, hogy jelentsék, ha valamelyik tanáruk „balliberális politizálásba” kezd az órán. A Klubrádió számolt be arról, hogy a felhívás megjelenése után több tucat bejelentés érkezett.
Máskülönben Csepeli György szerint tudomásul kell venni, hogy emlékezetpolitikai harc folyik. Ha van kormányzati narratíva, akkor kell lennie ellen-narratívának is. Márpedig egészen biztos, hogy a kormány nem hagyja abba. Ha a másik fél nem száll be a küzdelembe, akkor veszíteni fog. A némaság ebben az esetben egyenlő a vereséggel.
A fórum során Gyurgyák János név szerint is megemlítette Hiller Istvánt, akinek minisztersége idején – állította – a szocialisták megszüntettek egy jól prosperáló egyetemi könyvkiadói programot. A személyes megtámadtatás címén hozzászóló Hiller pont fordítva gondolta: a kérdéses programot más formában kibővítették. Felajánlotta, hogy egy korsó sör mellett szívesen megvitatja a részleteket. Gyurgyák jelezte, hogy kész eleget tenni a meghívásnak.
Hiller, ha már nála volt a szó, kifejtette, hogy a baloldalnak igenis szüksége van emlékezetpolitikára. Hiszen a „szemünk előtt lopják el a történelmet”. Az emlékezetpolitika – hangsúlyozta – nem pusztán a tények szikár rögzítését jelenti, ehhez a fogalomhoz érzelmi, emocionális tartalom is társul.
Magyarországon a feudalizmus tudatos újjáélesztése zajlik – állapította meg az MSZP-s politikus. Rémületes látni a „feudalizmus reneszánszát”. Hiller István mostanában sok középkori oklevelet olvasgat. Ha a nyelvezetüket kicsit modernizálnák, szerinte senki sem jönne rá, hogy nem napjainkban, hanem több száz évvel ezelőtt íródtak.

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20