Büszkeség és Gasztroangyal

A Gasztroangyal a mennybe ment. Ami egy angyalnál természetes, még akkor is, ha megszemélyesítője nagyon is földön járó ember. De az biztos, hogy Borbás Mária elsősorban a Gasztroangyal című műsoráért kapott a múlt héten díjat. Nem is akármilyen társaságban. Vele együtt tüntették ki a Magyar Katolikus Rádiót.

Ezt persze magától értetődőnek tekinthetjük, hiszen a díj névadójának „életcélja egy jobb, élhetőbb, a valós keresztény értékekre figyelő Magyarország megteremtése volt, amiért mindvégig önfeláldozóan küzdött”. Legalábbis ezt emelte ki az elismerést odaítélő kuratórium elnöke. Meg azt, hogy az alapítvány és a díj célja „a társadalmon belüli megértés erősítése”.

Ezt talán mégsem kellett volna. Egy ilyen mondat ugyanis könnyen leleplezi az egész díjazás hamisságát. Nem is lenne semmi probléma, ha nem úgy próbálnák az egészet beállítani, mintha nem a brancson belül ünnepelnék magukat és a saját képükre formált médiát. Külön hangsúlyozzák, a kormánynak semmi köze az egészhez, egy alapítvány osztja az elismerést.

Valóban? A kuratórium elnökét Varga Mihálynak hívják. Mellékesen pénzügyminiszter. A díjátadón sosem egyedül szégyenkezik – jaj, mit nem mondok: örül – a kormány képviseletében. Általában ott van az emberi erőforrások minisztere is, az idén Kásler Miklós, korábban elődje, Balog Zoltán. Meg kell adni a módját az emlékezésnek, hiszen a díj névadója Szalai Annamária (nevét újabban y-nal írják). Ha esetleg valaki nem emlékezne rá, ő volt a Fidesz vezető médiapolitikusa. Képviselte pártját az egykori Országos Rádió és Televízió Testületben, majd a második Orbán-kormány által létrehozott Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke lett. Megbízatása kilenc évre szólt, de ezt a mandátumát nem tudta kitölteni. Mindössze 51 évesen, 2013-ban fel kellett adnia a rákkal folytatott egyenlőtlen küzdelmét. Halálának évében létrehozták a róla elnevezett díjat, amelyet így az idén ötödször adtak át.

És hogy, hogy nem, mindig olyanok kapják, akik közel állnak a vezető párthoz és kormányhoz, hogy azt ne mondjuk, hűen szolgálják. Tavaly például a Vasárnapi Újság főszerkesztője volt az egyik díjazott. Vagyis Nagy Katalin, aki minden második – vagy harmadik – pénteken reggel mikrofonállványként szerepel, midőn hazánk miniszterelnöke szózatot intéz az ő nemzetéhez. És véletlenül szinte mindig alákérdez, netán csak segít a nemes férfiúnak, hogy minél jobban megvilágíthassa politikáját (és küzdelmét rengeteg ellenségével). Megkapta már a Szalai Annamária díjat a Vasárnapi Újság egyik előző főszerkesztője, Perjés Klára is, aki sokszor bebizonyította, hogy nemzetben és keresztény értékekben gondolkodik. Ugyancsak a kitüntetettek között volt Csúri Ákos, aki egészen ifjan a Pálfy G. István vezette Híradónál próbálgatta oroszlánkörmeit, napjainkban pedig az Átlagpolgár című blogjával igyekszik híveket toborozni a hatalomnak, amely méltán hálás fáradozásáért.

Ilyen elődök után meglepő is lehetne Borbás Mária – az újabb keresztségben Marcsi – elismerése. Ő ugyanis nincs olyan közvetlen kapcsolatban a napi politikával, mint az említettek. Egyszerű tévébemondóként kezdett, amikor még csak a Magyar Televízió létezett és e szakmának megannyi jeles képviselője volt. Tőlük tanult, s már fiatalon szórakoztató műsorok vezetését bízták rá. Részese volt a Főtér országjáró magazinnak, amely jelenlegi műsora egyik előfutárának is tekinthető. 2002-ben átigazolt a Hír Tv-hez, amelyet akkortájt nem a szoclib kormány támogatói között tartottak számon. Bár nyilván nem volt ellenére az irányvonal, leginkább akkor is a főzéssel foglalkozott. 2011-ben tért vissza az anyaintézményhez és azóta a Gasztroangyallal hasít. Járja az országot, embereket és recepteket mutat be, mégpedig nézhetően és sikeresen. Felmérések szerint a Kék fény mellett az ő programja vonzza a legtöbb nézőt a Duna TV-re.

Már ebben a sorozatban is foglalkoztunk azzal a némiképp megmagyarázhatatlan jelenséggel, hogy a főzőműsoroknak mekkora közönségsikerük van. Ám amit Borbás Marcsi – és stábja – csinál, az ebben a műfajban is kuriózum. Itt nincs vetélkedő, s általában nincsenek celebek. Tájak vannak, érdekes emberek, akiket a műsorvezető-riporter igyekszik közel hozni a nézőkhöz. Közben pedig megismertet a helyi szokásokkal, ételekkel és az utóbbiak készítésével. Nagyon is nézhető formában.

Jó, tudjuk, ez sem mentes az etetéstől (főzőcskéznek), csak itt másfajta etetésről van szó. A program a magyarság hagyományait, a nép múltban gyökerező, ugyanakkor a modern korban is tovább élő elhivatottságát kívánja hangsúlyozni. Illusztráció ahhoz, amit Orbán Viktor egyetlen beszéde végén sem hagy ki: „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok”. Amiről Varga Mihály a díjátadón beszélt: legyünk büszkék értékeinkre, hagyományainkra, mert ez az egészséges nemzeti önismeret és öntudat alapja.

Szalai Annamária büszke lenne azokra, akik megkapták a róla elnevezett díjat. Borbás Marcsi is büszke lehet újabb elismerésre. A hatalom is elégedett lehet. És végül is egyelőre nem kötelező a kormánynak kedves programokat nézni.

Még lehet választani.