Büszkeség és Gasztroangyal

Publikálás dátuma
2018.12.16 11:11

Fotó: BORBÁS MARCSI KÖZSZEREPLO FACEBOOK-OLDALA
A Gasztroangyal a mennybe ment. Ami egy angyalnál természetes, még akkor is, ha megszemélyesítője nagyon is földön járó ember. De az biztos, hogy Borbás Mária elsősorban a Gasztroangyal című műsoráért kapott a múlt héten díjat. Nem is akármilyen társaságban. Vele együtt tüntették ki a Magyar Katolikus Rádiót. Ezt persze magától értetődőnek tekinthetjük, hiszen a díj névadójának „életcélja egy jobb, élhetőbb, a valós keresztény értékekre figyelő Magyarország megteremtése volt, amiért mindvégig önfeláldozóan küzdött”. Legalábbis ezt emelte ki az elismerést odaítélő kuratórium elnöke. Meg azt, hogy az alapítvány és a díj célja „a társadalmon belüli megértés erősítése”.
Ezt talán mégsem kellett volna. Egy ilyen mondat ugyanis könnyen leleplezi az egész díjazás hamisságát. Nem is lenne semmi probléma, ha nem úgy próbálnák az egészet beállítani, mintha nem a brancson belül ünnepelnék magukat és a saját képükre formált médiát. Külön hangsúlyozzák, a kormánynak semmi köze az egészhez, egy alapítvány osztja az elismerést.
Valóban? A kuratórium elnökét Varga Mihálynak hívják. Mellékesen pénzügyminiszter. A díjátadón sosem egyedül szégyenkezik – jaj, mit nem mondok: örül – a kormány képviseletében. Általában ott van az emberi erőforrások minisztere is, az idén Kásler Miklós, korábban elődje, Balog Zoltán. Meg kell adni a módját az emlékezésnek, hiszen a díj névadója Szalai Annamária (nevét újabban y-nal írják). Ha esetleg valaki nem emlékezne rá, ő volt a Fidesz vezető médiapolitikusa. Képviselte pártját az egykori Országos Rádió és Televízió Testületben, majd a második Orbán-kormány által létrehozott Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke lett. Megbízatása kilenc évre szólt, de ezt a mandátumát nem tudta kitölteni. Mindössze 51 évesen, 2013-ban fel kellett adnia a rákkal folytatott egyenlőtlen küzdelmét. Halálának évében létrehozták a róla elnevezett díjat, amelyet így az idén ötödször adtak át.
És hogy, hogy nem, mindig olyanok kapják, akik közel állnak a vezető párthoz és kormányhoz, hogy azt ne mondjuk, hűen szolgálják. Tavaly például a Vasárnapi Újság főszerkesztője volt az egyik díjazott. Vagyis Nagy Katalin, aki minden második – vagy harmadik – pénteken reggel mikrofonállványként szerepel, midőn hazánk miniszterelnöke szózatot intéz az ő nemzetéhez. És véletlenül szinte mindig alákérdez, netán csak segít a nemes férfiúnak, hogy minél jobban megvilágíthassa politikáját (és küzdelmét rengeteg ellenségével). Megkapta már a Szalai Annamária díjat a Vasárnapi Újság egyik előző főszerkesztője, Perjés Klára is, aki sokszor bebizonyította, hogy nemzetben és keresztény értékekben gondolkodik. Ugyancsak a kitüntetettek között volt Csúri Ákos, aki egészen ifjan a Pálfy G. István vezette Híradónál próbálgatta oroszlánkörmeit, napjainkban pedig az Átlagpolgár című blogjával igyekszik híveket toborozni a hatalomnak, amely méltán hálás fáradozásáért.
Ilyen elődök után meglepő is lehetne Borbás Mária – az újabb keresztségben Marcsi – elismerése. Ő ugyanis nincs olyan közvetlen kapcsolatban a napi politikával, mint az említettek. Egyszerű tévébemondóként kezdett, amikor még csak a Magyar Televízió létezett és e szakmának megannyi jeles képviselője volt. Tőlük tanult, s már fiatalon szórakoztató műsorok vezetését bízták rá. Részese volt a Főtér országjáró magazinnak, amely jelenlegi műsora egyik előfutárának is tekinthető. 2002-ben átigazolt a Hír Tv-hez, amelyet akkortájt nem a szoclib kormány támogatói között tartottak számon. Bár nyilván nem volt ellenére az irányvonal, leginkább akkor is a főzéssel foglalkozott. 2011-ben tért vissza az anyaintézményhez és azóta a Gasztroangyallal hasít. Járja az országot, embereket és recepteket mutat be, mégpedig nézhetően és sikeresen. Felmérések szerint a Kék fény mellett az ő programja vonzza a legtöbb nézőt a Duna TV-re.
Már ebben a sorozatban is foglalkoztunk azzal a némiképp megmagyarázhatatlan jelenséggel, hogy a főzőműsoroknak mekkora közönségsikerük van. Ám amit Borbás Marcsi – és stábja – csinál, az ebben a műfajban is kuriózum. Itt nincs vetélkedő, s általában nincsenek celebek. Tájak vannak, érdekes emberek, akiket a műsorvezető-riporter igyekszik közel hozni a nézőkhöz. Közben pedig megismertet a helyi szokásokkal, ételekkel és az utóbbiak készítésével. Nagyon is nézhető formában.
Jó, tudjuk, ez sem mentes az etetéstől (főzőcskéznek), csak itt másfajta etetésről van szó. A program a magyarság hagyományait, a nép múltban gyökerező, ugyanakkor a modern korban is tovább élő elhivatottságát kívánja hangsúlyozni. Illusztráció ahhoz, amit Orbán Viktor egyetlen beszéde végén sem hagy ki: „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok”. Amiről Varga Mihály a díjátadón beszélt: legyünk büszkék értékeinkre, hagyományainkra, mert ez az egészséges nemzeti önismeret és öntudat alapja.
Szalai Annamária büszke lenne azokra, akik megkapták a róla elnevezett díjat. Borbás Marcsi is büszke lehet újabb elismerésre. A hatalom is elégedett lehet. És végül is egyelőre nem kötelező a kormánynak kedves programokat nézni.
Még lehet választani.
Frissítve: 2018.12.16 11:11

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20