A kapitalizmus „újratervezése” avagy a „hosszú” XXI. század

Publikálás dátuma
2018.12.16 10:33
A VANDÁLOK KIFOSZTJÁK RÓMÁT 455-BEN - Az addigi ciklikus európai mintát új fejlődési pálya követte
2016-ban jelent meg az a kapitalizmus jövőjét elemző könyv - Rethinking capitalism: Economics and Policy for Sustainable and Inclusive Growth (szerkesztők: Jacobs, M. és Mazzucato, M.) -, melynek magyar kiadása néhány napja, „A kapitalizmus újratervezése” (Kossuth Kiadó. 2018, Felcsuti Péter fordítása) címmel került az olvasók elé. A mű alapvető újdonsága, hogy nem részterületek lehatárolt perspektíváit elemzi. Tucatnál több világhírű tudós, a különböző tudományterületek eredményeit egymáshoz illesztve fogalmazta meg a kapitalizmus jövőjével kapcsolatos gondolatait. A címekben szereplő "rethinking" illetve "újratervezés" kifejezések a kikerülhetetlen adaptációs kényszerekre utalnak. A szervezetek életgörbéjük új szakaszához érkezve eredeti küldetésük és működésmódjuk alapvető újragondolására kényszerülnek. A kulcskérdés azonban: helyesen azonosították-e pozíciójukat az életpályáját felrajzoló logisztikus görbén?

Az életpályagörbe

Az elnyújtott S betű alakú logisztikus görbe a társadalomtudományban Malthus demográfiai elmélete nyomán bukkant fel. Malthus 1789-ben - korszakalkotó újításként – matematikai modellel, az exponenciális növekedés görbéjével írta le a népesség változását. Az ellenállhatatlan ösztönökből a népesség egyre gyorsuló növekedésére következett, felismerte viszont, hogy a növekvő népesség eltartásához szükséges termőföld – és így az élelem is - szükségképpen korlátos. Amikor pedig – vonta le a következtetést - az áthághatatlan korlátba beleütközik a társadalom, az éhség, a háborúk, a járványok megtizedelik a népességet, és így „helyreáll” az eltartható népességszám. 1838-ban azonban egy belga matematikus - Pierre Verhulst - a malthusi modellt módosította: a növekvő népességszám és a környezet eltartó képessége fokozatosan illeszkedik egymáshoz. Emiatt az exponenciális görbe felső része lebillen, és a populációk növekedését a - dőlt S betűre emlékeztető - logisztikus görbe írja le. A logisztikus görbét azóta sokféle szervezet – vállalatok és iparágak – életpályájának leírására használják. Szemléletes modellt kínál, és előre jelezhetővé teszi a fejlődés során szükségszerűen kialakuló újabb, eltérő feltételeket teremtő szakaszokat. Ez szinte felkínálja, hogy a modellt – indokolt óvatossággal - az emberi társadalomra is alkalmazzuk.
Az emberiség fejlődésének - sok tízezer évig eltartó - induló szakaszát a népesség lassú növekedése, a kultúra és a fogyasztás - történelmi távlatokban - szinte észrevétlen gyarapodása jellemezte. A történelmi emlékezet a logisztikus görbe induló, lassan növekvő szakaszán az egyes társadalmak sorsának – nekilendülésekkel, megtorpanásokkal, és hanyatlásokkal tarkított – ciklikus mintáját őrizte meg. Ilyen birodalmi ciklus-modellbe illeszkedett bele sokáig az európai történelem is. A görög civilizáció, majd a Római Birodalom fellendülések, bukások, majd újraépülések váltakozásával jellemezhető életpályáját futottak be.
A Római Birodalom bukását lezáró válságkorszak után azonban kontinensünk fokozatosan új fejlődési pályára állt. A logisztikus görbe nekilendülő szakaszát jellemző pályaív azonban hosszú évszázadokig nem volt szembetűnő. Inkább tűnt úgy, hogy a lassú növekedés trendjére a malthusi mechanizmus „rajzolt” hullámokat. Így 1000-1300 között Európa népessége tartósan növekedett, bővült a gazdaság, szélesedett az együttműködés. 1300-at követően azonban az éghajlat hűvösre fordulása megtörte ezt a dinamikát. Válságok, háborúk robbantak ki, járványok következtek, és a népesség látványosan visszaesett. Másfél évszázad múlva azonban nemcsak újraindult a növekedés, hanem több évszázadon keresztül, gyorsulva folytatódott. Ez pedig már egyértelműen kirajzolta a logisztikus görbe gyorsuló szakaszát. A változásoknak ez a mintája a kronológiai szabályosság helyett inkább egy folyó - hol visszahúzódó, hol kiáradó - sodrására emlékeztet.

Gyorsulási szakasz

Ez késztette Ferdinand Braudel – neves francia – történészt, hogy a történelmi idő múlásában a víz áradására emlékeztető „hosszú hullámokat” fedezzen fel. Ennek alapján az európai történelem alapvető fordulataként az 1450-1650 közötti éveket - mint a hosszú XVI. századot - jelölte meg. Mások kissé rövidebbnek - Amerika felfedezésétől (1492), a vesztfáliai békéig (1648) – látják a történelmi hosszú hullámot. A hosszú XVI. század során formálódtak ki a tőkés társadalom fejlődését meghatározó intézmények, jöttek létre a működésüket megalapozó kulturális feltételek, majd mindezek fokozatosan kifinomult rendszerré álltak össze. A gazdaság, a politika és az ideológia szabályozása – a vállalkozástól a bankrendszerig, a törvények hatalmától a felelős kormányzásig, a vallástól a vélemények szabadságáig – racionális politikai alku tárgyává vált. A kialakuló polgári társadalom működőképes keretét az 1648-as vesztfáliai béke által létrehozott szuverén állam biztosította. Mindez együtt megteremtette a történelmi „nekilendülés” feltételeit. A következő évszázadokban - a logisztikus görbe nekilendülő szakaszán – Európa egyre gyorsulva, elhúzott civilizációs „versenytársaitól”.
A folyamatos gazdasági, társadalmi és technológiai innovációk mind kedvezőbbé tették a növekedés feltételeit. A dinamizmus korábban létező társadalmi „fékjei” – a szabadság-hiányok - fokozatosan kiiktatódtak. A sokáig egymást korlátozó gazdasági, társadalmi, politikai és demográfiai folyamatok egymást erősítő visszacsatolási rendszerré kapcsolódtak össze. Ennek hatására a XX. században robbanásszerű lett a fejlődés. Ennek sokáig döntően a pozitív oldalát érzékeltük: a gazdaság, a fogyasztás, a képzettség és a társadalmi mobilitás dinamikusan növekedett. Ám a gyors változás alapvetően felkavarta az élet szinte minden szféráját, az egyén életétől egészen a globális rendszer kormányzásáig. A XX. század utolsó harmadában a folyamatok fokozatosan kicsúsztak az ellenőrzés alól: a változások ütemét a szabályozás egyre nehezebben tudta követni.
A Föld az elmúlt évtizedekben a környezeti, a gazdasági, a technológiai, és a politikai szférák egymástól elválaszthatatlan rendszerévé vált. Az ilyen rendszerek lehetséges „életútját” a logisztikus görbe rajzolja fel. A görbe felső szakaszához közelítve azonban többféle kimenet bukkan fel: bekövetkezhet - miként a nyugdíjassá váláskor - összeomlás, visszatérő krízisek vagy egy stabil és magas életminőségű állapot. Hogy e lehetséges végkifejletek közül glóbuszunkon melyik jön létre, a politikai és gazdasági aktorok - az országok, a vállalatok - viselkedése dönti el. A helyzetet az teszi veszélyessé, hogy nem szükséges rosszindulat és gonoszság a tragédiához. A komplex rendszer működésmódjának figyelmen kívül hagyása is előidézheti az összeomlást. Sőt, már az is krízishez vezethet, ha a világ vezetői ragaszkodnak egy újabb – a XX. századhoz mérhető - növekedési korszak eljövetelének illúziójához.
A XX. századdal ugyanis lezárult a gyors, és korlátokat nem ismerő növekedés korszaka. Ez az oka, hogy az elmúlt évtizedben kudarcot vallott a fejlett társadalmak minden igyekezete, visszahozni a korábbi évtizedek magas növekedési ütemét (lásd: idézett mű, 10. oldal). Az egyre több területen tetten érhető lassulás azt jelzi: az emberiség elérkezett a logisztikus görbe a dőlt S betűjének felső szárához. Erre utalnak a növekedés láthatóvá vált „korlátai”, a világgazdaság állapotát leíró menopause economy jelző, az új, antropocén földtörténeti kor beköszönte, és a globális vállalatok működési feltételeinek üzleti „ökoszisztémaként” való leírása. Mindebből az következik: elkerülhetetlen, sőt, halaszthatatlan egy új, mennyiségileg nem növekvő, mégis magas életminőséget biztosító, de fenntartható állapotra való áttérés. Napjaink egymásra rakódó válságai erre az új történelmi „korszakváltásra” figyelmeztetnek.

Lassulás - eltérő kimenetekkel

Az előttünk álló változások az emberiség „nagy ugrásaival” - az eszköz-használat, a letelepedés, az államalkotás, és az ipari gazdaságon alapuló kapitalizmus kialakulásával - vethetők össze. Az adaptációs válságok megoldódása – mint mindig - a szabályozás új intézményeinek megalkotásától függött. Most ezeken túl nehéz feladatot jelent a társadalmi egyenlőtlenségek enyhítése és a fenntartható életmód kialakítása. Mindez érthető módon súlyos konfliktusokkal és éles érdek-összeütközésekkel jár. Ebből adódott a következtetés: a gyökeresen új feltételeket teremtő történelmi korszak kiformálódása - miként a nekilendülés is - egy évszázadnál hosszabb időt igényel. Ez indokolta, hogy a történelmi fejlődés új feltételeit megteremtő átalakulást - a hosszú XVI. század mintájára - a 2000-2150 közötti másfél évszázadot átfogó hosszú XXI. század fogalmával írjuk le.
A történelmi logisztikus görbe stabil szakaszára átvezető hosszú XXI. század során megy végbe a kapitalizmus újratervezése. 1992-ben jelent meg F. Fukuyama - A történelem vége - nagy sikerű könyve. A világhírűvé vált szerző későbbi műveiben - az események valóságos fordulatait tudomásul véve - némi önkritikát is gyakorolt, és megállapította: túl korán jelezte a történelem végét. A hosszú XXI. század sem a történelem lezárulását, inkább egy új történelem korszak - a megállapodás korának - beköszöntét ígéri. Némileg leegyszerűsítve: az átalakulás során – a rethinking és az újratervezés kifejezések is ezt sugallják - „kivezetődik” a kapitalizmus, ahogyan azt ma ismerjük. Fokozatosan a Föld valamennyi társadalma beléphet abba a korba, amelyben az egyének és a közösségek – minden korábbitól elütő – új és nehéz feladattal szembesülnek: miként lehet fenntartható, ugyanakkor magas életminőséget nyújtó, egyben értelmes életet kínáló társadalmat létrehozni, egy olyan világban, ahol megszűnik a létfenntartás kényszere.
A zavaroknak ellenálló (resilience) globális társadalom megszületése, azoknak a – ma még csak csírájukban levő – intézményeknek, szerveződési formáknak és vezérlő rendszereknek a függvénye, amelyek egyszerre biztosítják a fenntarthatóságot és a dinamizmust a Földön. Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni: a logisztikus görbe lelassuló szakasza többféle kimenetet rejt. A stabil és fenntartható állapotba való fokozatos belesimulás mellett előfordulhat, hogy a globális rendszer - a fenntarthatatlan növekedés következtében - „túllő”, majd összeomlik. Bekövetkezhet, hogy az emberiség ismétlődően végighalad a „fellendülés – túllövés – összeomlás – új fellendülés” egymást követő fázisain. Végül az is elképzelhető, hogy a társadalom rátalál egy olyan új fejlődési formára, amely a logisztikus görbe felső szakaszán a megújulás új perspektíváit kínálja.
A hosszú XXI. század tehát egyszerre vetít elénk fenyegető és lelkesítő jövőképet. Nehéz szabadulni a gondolattól: a hosszú XVI. századot - különösen annak lezáró évtizedeit, a 30 éves háborút – véres küzdelmek jellemezték, amelyek Európa nem egy térségében szinte kiirtották a lakosságot. Ebből a szemszögből aggodalmat keltőek napjainkban a nacionalizmus erősödése, a populizmus előretörése, az élesedő identitás-harc, és a gazdasági befelé fordulás tendenciái. Ezek a globális rendszer – kormányos nélküli hajóhoz hasonló – sodródását idézhetik elő. Ha nem is egy európai háborúnak, de Európa szétesésének fennáll a veszélye. Biztatást legfeljebb abból meríthetünk: sem az összeomlás, igaz az optimista kimenet sem szükségszerű. Az ilyen válságokkal teli idő tömegével szüli a prófétákat. Az idézett - a kapitalizmus újratervezését propagáló - könyv nem az ő útjukat követi. Inkább vitára, egyben továbbgondolásra késztet. Szerintem ez érdekesebb és egyben hasznosabb.

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20