– Az Úr hangja hosszú expozícióval indul: eltelik ötven perc, mire elkezd történetet mesélni. Ez azért nem mindennapos.
– Valóban, négy-öt különböző pontból indítjuk el újból és újból a történetet különböző stílusokban, mire eljutunk ahhoz a cselekményszálhoz, amelyhez jól lehet érzelmileg kötődni. De olyan sok film készül világszerte, amely lineárisan mesél el egy történetet! Én még mindig hiszek abban, hogy nem csak és kizárólag melodrámán keresztül lehet megszólítani a nézőket, de a látvány, a gondolat, a filozófia is tud hatást generálni. Ez egyébként nagyon hasonló ahhoz, ahogy Lem mesél, bár Az Úr hangja történetének esetében jócskán eltávolodtunk az irodalmi alapanyagtól: mondhatni, készítettünk egy folytatást Stanislaw Lem regényéhez, úgy, hogy azért annak tartalma is kiderül a filmből. A mű alapgondolatát tartottuk fontosnak: mit tudnánk kezdeni azzal, ha egyszer csak nem lenne többé néma az űr, megjelenne egy idegen civilizáció? Természetesen nem úgy, mint A világok harcában. Lem játszott a műfajokkal: ez a szerkesztési módszer is fontos volt a film dramaturgiája szempontjából. Itt sem egy hagyományos érzelmi töltetű, klasszikusan elmesélt drámai cselekmény bontakozik ki: míg az apa az űrrel foglalatoskodik, a fiának pont ő az az univerzum, amely kétéves korában megszűnt, amikor kilépett a család életéből. Az anya még a fényképekről is kivágta az alakját – számos ilyen családi album van szerte a világon.
– Mindenki más és mást gondol a sci-fi műfajáról: Az Úr hangja esetében mennyire állja meg a helyét a műfaji meghatározás?
– Amennyiben ezen a „tudományos-fantasztikus” meghatározást értjük, akkor teljességgel illik a filmre. Ha csak a stílusra gondolunk, akkor a sci-fi inkább csak hívószó. Hasonló esetben több műfajt szoktunk megjelölni, ahogy a szerzői filmeknél általában. Illik rá a sci-fin kívül a road-movie, a krimi, a kísérleti és a dráma is. A műfaji határokat szétfeszíteni a legizgalmasabb. Úgy, hogy a néző is lássa, szándékosan mozgatom ki abból a struktúrából, amelyet a hagyományos játékfilmek esetében megszokhatott.
– Nem gondolja, hogy túlságosan sokat vár el a nézőktől?
– Szerintem a néző okos. Olyan műveket célom készíteni, amelyeket magam is szívesen megnéznék a moziban, és hiányoznak a vászonról. Nézői csoportokra kell pozicionálni egy-egy készülő filmeket, de valójában senki nem lát be mások fejébe. Én is csak hinni tudok abban: ami nekem jó, az másnak is az lehet. Tisztában vagyok azzal, Az Úr hangja csak bizonyos rétegeket fog érdekelni. Azokat, akik szeretik Stanislaw Lemet és a lételméleti filozófiát, azokat, akik a tökéletesre csiszolt hollywoodi stílus mellett hajlandók elfogadni mást is. Na, ezekkel a feltételekkel kapásból elvesztettük a moziba járók nyolcvan százalékát!
– Optimista becslésnek tűnik.
– Nem hinném. Az Úr hangja nem annyira húzós, mint mondjuk a Final Cut, amely sokkal kísérletibb produkció volt, a nézőnek ott nagyon sok különböző film részletéből kellett összetennie magában a cselekményt. Az Úr hangja filmnyelvi szempontból sokkal óvatosabb kísérlet, viszont itt a történetmesélésbe nyúltunk bele, és ez jóval komplikáltabbá teszi a befogadást, mint amikor a történet lineáris, de a főszereplő arca változik másodpercenként. Ezt a filmet nem a nyitó hétvége nézőszáma alapján kell majd megítélni, hanem a fesztiválszereplések, a kritikák, illetve annak alapján, hogy évek múlva is beszélnek-e róla.
– Bár a Filmalap visszavonta a támogatását, nem mondott le arról, hogy filmre viszi a Toldit. Ha a jövőben erre mégis kapna milliárdokat, mennyire engedné meg magának a kísérletezést?
– A legjobb példa talán Guy Ritchie Sherlock Holmes-a. Én is megtartanám a klasszikus struktúrát és a közönségfilmes szabályokat, de nem mondanék le a játékosságról. A Toldi esetében nem tehetném meg, hogy kizárom a közönség nagy részét. Ott mindig is az volt a cél, hogy lehetőleg mindenkit megszólítsunk. Ez legalább akkora kihívás, mint szétzilálni a struktúrát. Ugyanakkor egy közönségfilmnél is a személyességet keresem. Egy kommersz film is akkor jó, ha abba a rendező bele tudja tenni a saját ízlését, gondolkodását, személyes vonzódását a mozi iránt. Tökéletes példa erre a Thor: Ragnarök, amelyben a rendező, Taika Waititi személyes ízlése dominált, így kiemelkedhetett a tucatfilmek közül. A Toldi is ilyen lesz, ha elkészül: egy progresszív alkotás, a saját stílus- és ritmusérzékemmel, amely tiszteli az irodalmi alapanyagot és a néző kedvében akar járni. Abban én nem hiszek, ha egy mély hangú színész felolvassa Arany János költeményét, amit a filmrendező szolgai módon „csak” illusztrál.
– Azt nyilatkozta a HVG-nek, a Toldi-filmtervét beadja a most alakuló Filmkollégiumhoz, ami történelmi tárgyú tévés produkciókra jön létre. Tévéfilmnek vagy sorozatnak alakítja át a filmtervet?
– Még nem ismerem a feltételeket. De ha Westworld vagy a Kártyavár tévés kategória, akkor a Toldi is be fog férni a televíziós keretek közé. Ha a minőségi tévésorozatokról és filmekről beszélünk, ma már szinte nincs is különbség a kettő között. A Toldi jelen pillanatban nagyjátékfilm forgatókönyv formájában létezik, de viszonylag gyorsan át lehet írni sorozatnak, mert egy epikusabb sorozatstruktúrának is megfeleltethető. Ráadásul sokkal több érzelmi csúcspontja is van egy sorozatnak – a Toldi erre tökéletes alapanyag.
– A jobboldalon lassan minden magyar filmbe belekötnek így vagy úgy. Mit gondol, a Toldi-filmterv kompatibilis a nemzeti kulturkampffal?
– Fogalmam sincs, mert nem tudom pontosan, hogy mit jelent ez a kulturkampf. Ezt az egészet én azért nem tudom értelmezni, mert ahhoz tudnunk kéne arra a kérdésre a választ: mi a magyar? Vagy ezt onnan kell nézni, hogy ne kapjon olyan ember pénzt és lehetőséget, aki mást gondol, mint amit ők? De mi az, amit gondolni kell? Ha egyszer sikerülne meghatározni, mi a magyar, akkor tudnám magam viszonyítani a kulturkampf kérdéseihez. Ha például visszanyúlok egy korábbi időszak kulturkampfjához, akkor azt kell kérdeznem: azok a nyugatosok, akik akkoriban nem voltak eléggé magyarok, azok most eléggé magyarok? Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz?
– Egy másik fogalom, amit definiálni kéne: mi a történelmi alkotás?
– A mozgókép esetében ez a kosztümös film, amelyben megidéznek egy történelmi kort. De számos olyan film van, amely például akció- vagy horrorfilmes köntösben mutat meg komoly történelmi konfliktusokat. A történelmi film, mint fogalom csupán egy külsőséget takar, mert egy film története mindig a jelen nézője számára kell, hogy aktuális legyen. A történelem amúgyis a legnagyobb fikció.
– Állítják, az 1968-as Egri csillagok óta nem készült történelmi film Magyarországon.
– De hát készült. És állítom, hogy nem több bennük a fikció, mint az Egri csillagokban. Jumurdzsák létezett? Nem. Kis Vicáról és Gergőről van történelmi feljegyzés? Nincs. Szulejmánról és Dobó Istvánról vannak feljegyzések. Mit csinálnak az Egri csillagokban? Mellékszereplők. Dobó mond egy szép beszédet, de nem róla szól a történet. Az Egri csillagok egy kosztümös kalandfilm – történelmi háttérrel. Az ilyen művek többségére jellemző, hogy fikciós karaktereket mutatnak be, mert őket konfliktusba lehet keverni. Teszem hozzá: a Toldi is egy óriási fikció. Arany Jánosé. Ha elkészül a film, akkor az egy kosztümös magyar kalandfilm lesz.
– Árulja el, hogyan csinálja: sem Andy Vajna, sem a Filmalap vezetője, Havas Ágnes sem szeret túl sok interjút adni, de ha ön elmondja egy újság hasábjain, hogy nem támogatták eléggé, a Facebookon érkezik a személyre szabott válasz.
– Egy olyan országban szeretnék élni, ahol mindenki elmondhatná, mit gondol, hogy érzi magát, és nem ettől függne, hogy dolgozhat-e vagy sem. Most elkészült Az Úr hangja, ezért nagyon hálás is vagyok a Filmalapnak. De az elmúlt hét évben egynél lényegesen több filmet el tudtam volna készíteni.
– Pedig Enyedi Ildikó esetéből is kiderült: aki pénzt kap, attól elvárják, hogy ne legyen rendszerkritikus.
– Azért, mert kaptam támogatást, fogjam be a szám? De miért? Rosszabb rendező leszek attól, hogy néha más a véleményem? Párbeszédre törekszem. Szakmai kérdéseim vannak, amikre eddig mindig sértődés és hiúság volt a válasz a sajtón vagy a közösségi médián keresztül. Jó lenne egy fórum, ahol meg lehetne beszélni a valódi kérdéseket. Mert igenis fontosnak tartom, hogy a Filmalapnál ne nagyjából ugyanaz az öt ember döntsön a pályázatokról. Miért nem képviseltetheti magát az a szakma a döntőbizottságban, akikről a döntéseket hozzák? Pedig a rendszernek vannak nagy eredményei: például a hatoslottó által biztosított anyagi háttér. Ezt soha senki nem tudta megadni a filmszakmának. Kár, hogy mindez a szakma teljes polarizálásával és kiskorúvá tételével járt. Vajna egy amerikai stúdiórendszert valósított meg, csak éppenséggel pont ennek a feltételei nem léteznek Magyarországon: azaz nincs másik stúdió, nincs konkurencia, nincs valódi verseny.
– Nem tartja abszurdnak, hogy Tarr Béla évekig harcolt eredménytelenül a filmgyártás kétablakos finanszírozási rendszeréért, erre most Rogán Antal ezt egy törvénymódosítással megoldotta?
– Azért azt tudjuk jól, hogy a Filmkollégium nem az a második ablak lesz, amiért Tarr Béla harcolt és amit a filmszakma szeretne! Valószínűleg ez sem a valódi versenyt fogja erősíteni. Ez is politikai erővel jött létre, egy fideszes belharc eredményeképp. Andy Vajna és a Filmalap döntéseit nem a politika határozza meg. Egyéni utat jár, senki sem tudja ráerőltetni az akaratát. Ez nyilván nem tetszik mindenkinek.
