Czeglédy Csaba: nyolc hónapig voltam magánzárkán, lett volna módom a lelkem eladni

Publikálás dátuma
2018.12.15. 16:08
Czeglédy Csabát különösen nagy összegű költségvetési csalással gyanúsítják, a Fidesz a bíróságot megelőzve ítéletet mondott fel
A börtönből kiengedett politikus majd pár nap múlva nyugszik csak meg, amikor biztos lesz benne, hogy nem viszik vissza - a házi őrizetben napi két órára hagyhatja el otthonát.
Mit gondol, miért engedték másfél év után szabadon? A Szegedi Törvényszék döntött úgy, hogy megváltoztatta a bíróság korábbi elsőfokú végzését, kimondva: már lezárult a nyomozás az ügyemben. Úgy tudni, hogy az már egy fél éve befejeződött. Igen, már augusztusban lezárták a nyomozást. Az eltelt nyolc hónapot magánzárkán töltöttem, szeptember eleje óta ott volt velem az ötvenötezer oldalnyi nyomozati irat. Szóval, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna senkit sem befolyásolni az ügyben. A bíróság azt is figyelembe vette, hogy másfél éve vagyok (2017 júliusában tartóztatták le a politikust - a szerk.) a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt. és kifejezetten rendezettek a család és életkörülmények. Az ügyészség nem akarta ismét meghosszabbítani a letartóztatását? De, a múlt héten az ügyészség képviselője még azzal érvelt, hogy nyomozati cselekmények vannak folyamatban az ügyemben. A Törvényszék viszont kimondta: vége a nyomozásnak. Mikor lehet vádemelés az ügyében? Még tegnap is kaptam egy több száz oldal nyomozati anyagot, ezért január 15 előtt nem tudnak vádat emelni. (A büntetőeljárási szabályok szerint a terheltnek harminc nappal előbb meg kell kapnia minden nyomozati iratot -a szerk.) A vádiratról mit lehet tudni? A legutóbbi ügyészi iratban már felbujtóként szerepeltem. Ez mit jelenthet? Szerintem azt, hogy az én tettesi felelősségemet végképpen nem tudják bizonyítani - nem mintha a felbujtóit lehetne, mivel az sem voltam. Igazándiból engem most azzal gyanúsítanak, hogy másokat rábírtam: kövessenek el költségvetési csalást. Ez végképpen érthetetlen számomra, ahogy a korábbi vádak is azok voltak. Elfoglaltságom döntő részét az ügyvédi munkám tette ki, nem is lett volna módom érdemben belefolyni a cégeim munkájába. Márciusi letartóztatása óta kapott jelzést, hogy hamarabb is kiszabadulhat? Fogalmazzunk úgy, lett volna lehetőségem a lelkemet eladni. De szeretnék életem végéig tükörbe nézni. Miért dönthetett úgy a bíróság, hogy végül mégis szabadlábra helyezi? Az ügyészség folyamatosan a letartóztatása meghosszabbítását kérte, a kormánypárt pedig parlamenti határozatban minősítette önt bűnösnek. A hatalom mindenképpen rács mögött akarta látni. Változott valami? Szerintem ebben az ügyben eleve senkit sem lehetett volna letartóztatni. Csak összehasonlításképpen: akad olyan uniós költségvetési csalás, ahol harminc gyanúsított van, ám mind szabadlábon maradt. Ebben az ügyben pedig huszonvalahány embert, köztük büntetlen előéletű családanyákat tartóztattak le. Azt gondolom, hogy elmentek a falig, a bíróság pedig most úgy látta, hogy eddig és ne tovább. Visszatér a politikai életbe? Most a családra koncentrálok, szeretném velük tölteni a karácsonyt. Majd januárban feltűröm az ingujjam. Csak a büntetőügyébe áll bele vagy a politikába is visszatérne? Még nem tudom, hogy az emberek és a párttársaim hogyan viszonyulnak hozzám. Ha már párttárs: ki hívta fel önt elsőként? Nem titok: Gyurcsány Ferenc. Mit mondott? Azt, hogy szívből örül.   Tavasszal néhány órát tudott csak szabadon lenni, utána az adóhatóság egy másik ügyre hivatkozva visszavitette a börtönbe. Most számít meglepetésre? Azt mondtam a többieknek is , hogy akkor fogok megnyugodni, ha eltelik pár nap. A börtönőreimnek pedig azt mondtam félig viccese: azért a zárkámat tartsák szabadon. 
Frissítve: 2018.12.15. 20:37

Mennyire hatékony a rabszolgatörvény elleni küzdelemben az ellenzék (szavazás)

Publikálás dátuma
2018.12.15. 15:56
Képviselői kártyájukat magasba tartva tiltakoztak az ellenzékiek a Fidesz eljárása miatt szerdán
Fotó: Soós Lajos / MTI
Amihez sok év nem volt elegendő, azt egyetlen embertelen törvény elérte: együtt mozog az ellenzék. Most elmondhatja, Ön szerint mi a jó irány.
Szerző

Megszűnik a havazás, kisüt a nap - ilyen lesz a vasárnapi időjárás

Publikálás dátuma
2018.12.15. 15:53

Fotó: Shutterstock
Vasárnap a keleti országrészben folytatódik a hóesés, de aztán egyre több helyen bukkan elő a nap. Napközben fagypont körüli hőmérséklettel számolhatunk.
Az előrejelzés szerint éjszaka nyugat felől felszakadozik a felhőzet, de a Dunától keletre borult marad az ég, egyre inkább keleten valószínű további havazás. Vasárnap a Dunántúlon változóan felhős idő lesz, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, a Dunától keletre fokozatosan szakadozik a felhőzet, de a Tiszántúlon estig sok lesz a felhő. A Dunától keletre kezdetben több helyen, majd inkább csak a Tiszántúlon lehet havazás, északkeleten, keleten átmenetileg havas eső is lehet. Az északi, északkeleti szél megélénkül, főként az Alpokalján és az Észak-Alföldön meg is erősödik, az ott kialakuló hóréteget hordhatja a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon -3, -10 fok között, keleten -1 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 0 fok körül valószínű.
Témák
időjárás
Frissítve: 2018.12.15. 15:57