Ausztria;tüntetés;Sebastian Kurz;

2018-12-16 15:19:50

Több tízezren tiltakoztak Kurz kabinetje ellen

Sok ezren tüntettek Ausztriában szombat este az egy éve megalakult néppárti-szabadságpárti kormány ellen. A résztvevők számáról különböző becslések láttak napvilágot. Míg a szervezők 50 ezer tüntetőről tettek említést, a rendőrség 17 ezresre becsülte a tömeget.

A megmozdulásra baloldali, érdekvédelmi, nőjogi, valamint antirasszista szervezetek hívtak fel. A tüntetés a „Jobboldali előretörés, rasszizmus, a szociális háló leépítése” mottót viselte. A végig békés megmozdulás biztonságos lebonyolítását 520 rendőr biztosította – közölte az osztrák közszolgálati adó, az ORF. A rendőrség összesen három feljelentést tett a közrend megsértése miatt.

Az egyik felszólaló, Käthe Lichtner, az Offenzíva a Jobboldal ellen nevű szervezet munkatársa arra mutatott rá, hogy Sebastian Kurz kormánya jelentősen csökkentette az egészségügyi, illetve a szociális kiadásokat. Ehelyett – tette hozzá – adókönnyítésekkel segíti a konszerneket és a társadalom leggazdagabbjait. Mint mondta, a kormány megalakulása eltelt évben „az egyik kormánypárt” hetente tesz szélsőjobboldali kirohanásokat, s agitál a menekültek ellen.

A Vida nevű szakszervezet vezetője, Roman Hebenstreit kiemelte, „minden fekete-kék kormány (így nevezik Ausztriában az Osztrák Néppártot, illetve az Osztrák Szabadságpártot) milliárdos hazugsággal kezdi kormányzását”. Wolfgang Schüssel kabinetje esetében ez az Eurofighter gépekkel kapcsolatos botrány volt, most pedig a szociális biztosítás úgynevezett reformja. „Becsaptak minket akkor és ugyanezt teszik most is” – emelte ki.

A tüntetés a Mariahilfer Strassén, a Westbahnhoftól indult. Itt gyülekeztek a tüntetők, akik kormányellenes transzparenseket emeltek a magasba. „Anti-Basti, Anti-Strache, Anti Kickl”- szerepelt az egyiken, Sebastian Kurz kancellárra, Heinz-Christian Strachére, a koalíciós partner FPÖ elnökére és Herbert Kickl, szintén FPÖ-s belügyminiszterre utalt. Különösen nagy feltűnést keltett egy „Nagyik a jobboldal ellen” nevű – amint a neve is elárulja – idős hölgyekből álló csoport. A tömegben néhány sárga mellényes személy is felbukkant, így másolva a franciaországi mozgalmat.

A felvonulás miatt egy időre felfüggesztették a környéken a busz-, illetve a villamosközlekedést. A tüntetésnek nem örültek túlságosan a helyi kereskedők, mert úgy vélték, karácsony közeledtével fontos bevételtől esnek el. Az FPÖ főtitkára, Harald Vilimsky a szabadságpárttól megszokott „korrektséggel” kommentálta a megmozdulást. Szerinte felbérelt tüntetők vettek részt rajta.