rabszolgatörvény;Judith Sargentini;

2018-12-17 15:41:00

A rabszolgatörvény csupán a jéghegy csúcsa – Sargentini mielőbb napirendre venné a hetes cikk szerinti eljárást

„Orbán Viktornak és a haverjainak mára majdnem teljes az ellenőrzése a média és a bíróságok felett” – hangsúlyozta a zöldpárti képviselő.

A legutóbbi fejlemények tükrében mielőbb napirendre kell venni az alapszerződés hetes cikke szerinti, Magyarországgal szemben megindított eljárást az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsban – közölte hétfőn Judith Sargentini európai parlamenti képviselő.

Az MTI összefoglalója szerint a zöldpárti képviselő közleményében azt írta: 

Judith Sargentini hozzátette, hogy

Sargentini emellett a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppártot, illetve annak vezetőit ostorozta, akik

A hetes cikk szerinti jogállamisági eljárást az Európai Parlament kezdeményezte szeptember 12-én a Sargentini-jelentés elfogadásával. Az ügy innen a tagállamok kormányait tömörítő testülethez, az Európai Unió Tanácsához került, hivatalos meghallgatás még nem volt. A miniszterek tanácsa négyötödös többséggel dönthet majd arról, hogy szerintük valóban fennáll-e a veszélye a közös uniós értékek sérülésének Magyarországon.

Mint megírtuk, múlt szerdán simán megszavazta az Országgyűlés a közigazgatási bíróságok felállítását és – bár az ellenzék minden eszközzel megpróbálta megakadályozni – a parlament kormánypárti többsége elfogadta a rabszolgatörvényt is. Ezt követően tiltakozás robbant ki: vasárnap este, a tüntetéssorozat negyedik napján ismét ezrek tiltakoztak a kormányzati döntések – elsősorban a túlórák önkényes emelése és a különbíróságok elfogadása – miatt.