Havazással és ónos esővel folytatódik a hét

Publikálás dátuma
2018.12.19 15:44

Fotó: Shutterstock/
Nyolc megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Akár -12 fokot is mérhetünk csütörtökön.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint csütörtökön többnyire borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható. Hajnaltól nyugat felől elszórtan alakul ki csapadék: északon, északkeleten hószállingózás, havazás, máshol ónos eső, fagyott eső, eső egyaránt lehet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Kisalföldön megélénkül a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -8 fok között alakul, de az eleinte derült, havas helyeken -12 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és -4 fok között várható. Az ónos eső veszélye miatt BaranyaBács-Kiskun, CsongrádGyőr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Pénteken is tartósan ködös időnk lesz, inkább csak a Dunántúlon kisebb körzetekben szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Szórványosan (nagyobb eséllyel északon) várható kisebb csapadék: ónos eső, fagyott eső, északkeleten hó, délnyugaton eső is lehet. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon délután többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -8 fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig -2 és +5 fok között várható. Északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton, nyugaton pedig a melegebb.
Szombaton szakadozott felhőzetre számíthatunk, de jellemzően erősen felhős lesz az ég. Több helyen valószínű eső, zápor. A délnyugati, nyugati szél megélénkül, többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb.
Vasárnap erősen vagy közepesen felhős idő várható. Helyenként eső, zápor valószínű, és a nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.
2018.12.19 15:44
Frissítve: 2018.12.19 17:06

Bevásárlóközpontban látták Nikola Gruevszkit (videó)

Publikálás dátuma
2019.01.21 08:55
Nikola Gruevszki
Fotó: AFP/
Egy budapesti üzletközpontban sétálgatott szombaton a korrupcióért elítélt volt macedón miniszterelnök, aki menekültként lehet Magyarországon.
Teljes nyugalommal sétálgatott egy budapesti bevásárlóközpontban szombat este a hazájában elítélt, bukott macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki - írja a 444.hu. Gruevszki tavaly ősszel érkezett titokzatos körülmények között az országba, miután egy korrupciós ügy miatt börtönbe kellett volbna vonulnia Macedóniában. A volt elnöknek - aki hatalma teljében Orbán Viktorral is összebarátkozott - végül a magyar kormány nyújtott segítséget, hogy elmenekülhessen az általa elkövetett törvénytelenségek számonkérése elől. Magyar diplomaták segítségével átjutott több határon is, majd bonyolult ügyéhez képest példátlan gyorsasággal megkapta a menekültstátuszt.
Gruevszkit legutóbb december közepén látták nyilvánosan megjelenni Budapesten, egy rózsadombi étteremben, ahol egy macedón vámhivatalnokkal ebédelt. Korábban az Erzsébet téri karácsonyi vásárban is többször feltűnt, luxusboltok környékén, majd az Anker közben is lefényképezték, ahol szórakozóhelyek sokasága van.
2019.01.21 08:55

Bayer bocsánatot kért Hadházytól, csendben és magában

Publikálás dátuma
2019.01.21 07:40

Fotó: Népszava/ Vajda József
Addig nem hajlandó nyilvánosságra hozni bocsánatkérő levelét, amíg nem kér elnézést Orbántól Hadházy az O1G miatt. Ám nagyon sokba kerülhet ez Bayernek.
Bayer Zsolt megírta azt a bocsánatkérést, amire a bíróság kötelezte azért, mert megsértette Hadházy Ákos emberi méltóságát. Ám a bocsánatkérést - továbbra sem teljesítve az ítéletet, mely szerint 30 napig Bayer blogján kell annak elérhetőnek lennie - a lovagkeresztes publicista közjegyzői letétbe helyezi. Mint a fideszes véleményvezér az Echo TV-nek elárulta, ezt ő polgári engedetlenségnek gondolja, mint hogy
addig nem hozza nyilvánosságra a bocsánatkérést, ameddig Hadházy nem kér bocsánatot Orbán Viktortól, és nem határolódik el az O1G logótól.
Azt is hozzátette, ameddig az ellenzék az O1G alatt "menetel", ő nem kér bocsánatot.
Hadházy Ákos korábban blogbejegyzései miatt perelte Bayer Zsoltot, aki ezek egyikében azt írta: ha Simicska így bedobta a gecizést, akkor „át lehet vonulni a városon egy transzparenssel, amire az van írva: Hadházy geci, Szél Detti nyeli". Az októberi poszttal kapcsolatban a bíróság megállapította, hogy Bayer megsértette Hadházy emberi méltóságát, a képviselőtársával való ilyen módon történő párhuzamba állítás pedig különösen lealázó kontextus.
A publicistának 300 ezer forintot kell fizetnie, és nyilvánosan bocsánatot kérnie. Bayer aki úgy kommentálta az ítéletet, hogy bocsánatot nem kér, a pénzt ötforintosokban gyűjti össze. Hadházy viszont végrehajtást indít ellene, ha így tesz:
előbb 50 ezer, majd 100 ezer, a későbbiekben pedig 3-4 havonta félmillió forintot kellhet fizetnie, amíg nem kér bocsánatot.
Az ötösöket sem fogja átvenni a képviselő, mivel a jogszabály szerint csak ötven darab pénzérmét köteles bárkitől elfogadni, ha pedig Bayer Zsolt ezt nem veszi figyelembe, külön végrehajtást indít ellene, hogy normálisan törlessze a bánatpénzt.
2019.01.21 07:40
Frissítve: 2019.01.21 07:42