Ragályos NER-kór

December 16-án Áder János levélben gratulált Márfi Gyula érseknek, azt hangsúlyozva, hogy december az az időszak, amikor számot vethetünk az esztendővel és hálát adhatunk. Kérdezem: vajon kinek?

December 17. (Deutsch Tamás): „Valaki szólhatna a hisztizős ellenzéki honanyáknak és honatyáknak, hogy a Való Világ9 powered by Big Brother nem a közmédián megy, hiába mentek oda, nem tudnak villalakók lenni.” Az idézet kiagyalója viszont csak erre alkalmas.

December 17. (Kövér László) „Magyarország reméli, hogy a 2010 után megkezdett keleti nyitás politikája a közeljövőben "termőre fordul", és egy exponenciális növekedést eredményez majd a magyar-török gazdasági kapcsolatokban. A két ország közötti parlamenti kapcsolatok intenzitása is azt mutatja, hogy a visegrádi négyeket és a szomszédos országokat nem számítva Magyarország szempontjából első számú partner Törökország.” Én eddig azt hittem, hogy az EU-hoz tartozunk, no persze kizárólag szigorú orosz felügyelet mellett.

A fenti hírcsokor remekül mutatja, hogy Magyarország vezető kormánypárti politikusai egyáltalán nem értik az elmúlt időszak történéseit. A köztársasági elnök, a házelnök és a néppárti hobó szerepében tündöklő EP-képviselő még mindig nem fogta fel, hogy a társadalom nem fogadta el a cafeteria-rendszer kivégzését, a Munka Törvénykönyvének a munkavállalókra nézve hátrányos módosítását, Lezsák basáskodását, Rogán vigyorgását, a miniszterelnök lekezelő szenvtelenségét. Türelmes fajta a magyar, de nem birka. Ez a nép sokáig szó nélkül vette tudomásul, hogy választott képviselői becsapják, kifosztják (nyugdíjpénztár, trafikpályázat, lakás-takarékpénztár stb.) és veszélyeztetik szabadságát. Ebből lett elég, ezt fejezi ki az ellenzéki pártok és a szakszervezetek erős tiltakozása.

Áder, Kövér, Deutsch (és elvbarátaik) nem érzékelik, hogy a magyarok megelégelték a megfelelő előkészítés és vita nélküli döntéseket. Nem látják, hogy „megtelt a hócipő”; a polgárok beleszólást követelnek az őket érintő ügyekbe. Nem bornírt nemzeti konzultációra vágynak, hanem érdemi dialógusra. A végrehajtó hatalom a társadalmi párbeszéd intézményeinek működését formálissá tette. A Bajkai-Kósa-Szatmáry trojka által jegyzett „rabszolgatörvény” sumákban készült. A magyar kormány nem is vette a nevére a törvényjavaslatot (nem terjesztette a T. Ház elé), előzetes konzultáció sem volt az érdekeltekkel. Kósa Lajos az egyéni indítvány benyújtása után – egyeztetést színlelve – többször igyekezett megtéveszteni a munkavállalók képviselőit. A közvéleményt sem sikerült meggyőzni, hiszen minden nap más variációval álltak elő. Egyik rosszabb volt, mint a másik: a kormánypártok által végül elfogadott változat lett a legsilányabb. Ma már persze sokkal többről van szó, mint a munka-törvénykönyv ostoba és indokolhatatlan korrekciójáról.

Izgalmas időszakot élünk. Normális esetben az ünnepekre kellene készülni, de Magyarország jelenlegi vezetői nem így akarják. Imádják a konfliktust, a harcot; ez a lételemük, ebben van az erejük. Nem engedik, hogy önfeledten pezsgőzzünk, de nem is tehetjük, mivel a jogállamiság került végveszélybe. Nincs nyugalom, és várhatóan a január sem lesz álmos, unalmas.

Februárban kezdődik a parlament rendes ülésszaka. Rendes lehet, békés nem, mivel Kövér és Lezsák urak visszakerülnek az emelvényre, de nem vitát vezetni, hanem fölényeskedni és uralkodni. Tőlük – és politikai közösségüktől - sok jóra nem számíthatunk.