Európai Parlament;Ujhelyi István;

2018-12-20 12:53:40

Ujhelyi: A Fidesz képviselői támogatták a Soros-tervet Strasbourgban

Kérdés, mekkora büntetést kapnak Orbántól, amiért kiestek a szerepükből – írta az MSZP EP-képviselője.

Súlyos büntetésre számíthatnak a Fidesz európai parlamenti képviselői, ugyanis az EP legutóbbi plenáris ülésén olyan jelentés elfogadását támogatták, amelynek egyes megállapításai megfelelnek az általuk „Soros-tervnek” tartott állítólagos összeesküvés állítólagos céljaival – közölte Ujhelyi István a Facebook-oldalán.

Az MSZP EP-képviselője szerint a Fidesz képviselői

Ujhelyi felidézte, hogy az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésének egyik napirendi pontja az úgynevezett Grammatikakis-jelentés volt az új kulturális menetrenddel kapcsolatban. A végszavazásnál a Fidesz jelenlévő képviselői is mind támogatták a dokumentum elfogadását, pedig „a jelentésben csupa olyan tétel szerepel, amellyel kapcsolatban a fideszesek rendre tiltakozni, sőt obstruálni szoktak az Európai Parlamentben”.

Mint írta, a dokumentum kimondja például, hogy

Ujhelyi a bejegyzésben azt írta, a Fidesz képviselői helyesen cselekedtek, amikor a kultúra ügyét és az azzal kapcsolatos irányokat rögzítő jelentést – benne a menekültekkel kapcsolatos tételeket – támogatták a plenáris ülésen.