Előfizetés

Kétes alku: meglehet a böjtje a szíriai távozásnak

Kárpáti János
Publikálás dátuma
2018.12.21. 09:00
A csapatok már útra keltek – a kérdés, komolyan mennek-e
Fotó: DELIL SOULEIMAN / AFP
Törökországnak is szerepe lehet abban, hogy az amerikai elnök ki akarja vonni csapatait Szíriából. Donald Trump tervét hazájában is sokan ellenzik.
Amerikai szenátorok kérlelik az elnököt, vonja vissza a szíriai csapatkivonásról meglepetésszerűen hozott döntését. Donald Trump ugyanis – sajtóértesülések szerint dacolva a saját kormányzatának tagjai részéről is elhangzott aggályokkal – bejelentette, hogy Szíriában legyőzték az Iszlám Állam (ISIS) elnevezésű terrorszervezetet, ezért nincs tovább szükség a mintegy kétezer amerikai katona jelenlétére az országban. Nem sokkal ezután a Pentagon közölte, hogy már meg is kezdték a kivonást. Két vezető republikánus szenátor, Lindsey Graham és Marco Rubio is aláírta azt a levelet, amely szerint túl korai az amerikai erők kivonása a polgárháború sújtotta Szíriából, ráadásul olyan hiba, amiért magas árat kell majd fizetni. „Ha Ön úgy határoz, hogy kitart a Szíriából történő csapatok kivonásáról szóló döntésének a végrehajtása mellett, akkor az ISIS szíriai maradványai teljes bizonyossággal meg fognak újulni, és fokozni fogják erőfeszítéseiket a térségben” - áll a levélben, amelyet a két kiemelkedő súlyú republikánus szenátor mellett olyan törvényhozók is aláírtak, mint a demokrata párti Jeanne Shaheen, a független Angus King, valamint a republikánus Tom Cotton és Joni Ernst. A kivonás felbátorítaná Bassár el-Aszad brutális diktatúráját – utaltak a levélírók a szíriai polgárháborúban orosz és iráni támogatással felülkerekedett szíriai elnökre, és hozzátették: a lépéssel óhatatlanul Moszkva és Teherán – az Egyesült Államok ellenfelei – malmára hajtanák a vizet. Felszólították Trumpot, ne ismételje meg korábbi kormányzatok azon hibáját, hogy engedményt tesz a rossz szándékkal fellépő tényezőknek.  Trump most azt állítja, hogy az Iszlám Államot sikerült „nagyon megverni”, és itt az ideje az amerikai katonák hazatérésének. Ehhez képest Brett McGurk, az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció összekovácsolásával megbízott amerikai kormányzati illetékes a múlt héten még azt mondta: az amerikai katonák „a kalifátus fizikai leküzdéséig” ott fognak maradni, hogy biztosítsák a győzelem tartósságát. Szerinte a győzelem már „szemmel látható közelségbe került”, de a teendők még hosszú távra fennmaradnak. Két héttel ezelőtt Joe Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke úgy fogalmazott, hogy bár haladás mutatkozik, az amerikai erőket „egyhamar nem fogják kivonni” Szíriából.    Washingtonban egyes szakmai körökben már szélesebb értelemben vett kételyeket is megfogalmaznak Trump várható lépéseit illetően. Az Institute for the Study of War (ISW) elnevezésű védelempolitikai műhely egyik vezetője, Jennifer Cafarella úgy vélekedett sajtónyilatkozatában, hogy „ha az elnök most képes kivonulni Szíriából, akkor lehet amiatt aggódni, vajon megteszi-e ezt Afganisztán vonatkozásában is.”   

A török kapcsolat

Egyes hírek szerint a csapatkivonás elrendelését előmozdította, hogy Törökország ezt kérte. A török elnök ugyanis hadműveleteket tervez Észak-Szíriában az ott lévő kurd milicisták ellen. Recep Tayyip Erdogan ugyanis terroristának tartja őket, s eddig az Egyesült Államok jelentette számukra a védőernyőt a törökökkel szemben. Erdogan szerint Ankara szándékára Trump nemrég "pozitív válaszokat" adott.  

Megszavazta a francia parlament a sárgamellényesek béremelési követeléseit

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.12.21. 08:22

Fotó: SYLVAIN THOMAS / AFP
A francia parlament alsóháza nagy többséggel megszavazta péntekre virradóra azt a törvényjavaslatot, amely tartalmazza Emmanuel Macron francia államfő december 10-i, a sárga mellényes tüntetőkhöz intézett beszédében bejelentett javaslatait a franciaországi válság rendezésére.
A törvénytervezetet 153 támogató szavazattal fogadták el, 9 ellenében, 58 tartózkodás mellett.  A szenátus pénteken tárgyal a javaslatról - írja az Euronews az MTI nyomán. Emmanuel Macron december 10-én, a sárga mellényes tüntetők követeléseinek engedve jelentette be, hogy a minimálbér január 1-jétől 100 euróval emelkedik, ami az infláción felül mintegy 10 százalékos emelés. A kétezer eurónál alacsonyabb összegű nyugdíjak után ezentúl nem kell járulékokat fizetni (eddig csak az 1200 eurónál alacsonyabb nyugdíjak mentesültek a járulékfizetések alól), a túlórapénzek pedig adó- és járulékmentesek lesznek a jövő évtől. Ez utóbbi, a Nicolas Sarkozy korábbi államfő által bevezetett intézkedést az előző elnök, a szocialista Francois Hollande törölte el. A sárga mellényesek többsége a vidéki alsó középosztály bérből és fizetésből élő rétegéhez tartozik, és igazságtalannak tartja a kormány szociális és adópolitikáját, amely ellen november 17-én kezdődtek országszerte tüntetések a közutakon épített úttorlaszokkal. A francia kormány - eleget téve a sárga mellényes mozgalom legfőbb követelésének - már korábban bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését és életszínvonal-megőrző intézkedéseket vezet be, de a tüntetők ezt már kevésnek tartották, és egyre több szociális jellegű követelést támasztottak, követelve Emmanuel Macron távozását. A tüntetések időközben Emmanuel Macron francia elnök politikája elleni általános elégedetlenségbe csaptak át.  

Újra fogad és indít járatokat London Gatwick repülőtere

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2018.12.21. 08:16
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock
Újraindult a forgalom péntek reggel a londoni Gatwick repülőtéren, amelyet előzőleg 33 órán át zárva kellett tartani drónok észlelése miatt.
A második legnagyobb forgalmú londoni légikikötő igazgatósága közölte ugyanakkor, hogy pénteken is csak "korlátozott számban" érkezhetnek és indulhatnak járatok, mivel a drónokat és működtetőiket egyelőre nem sikerült megtalálni. A zárlat utáni első járat Sanghajból érkezett, és nem sokkal később felszállt egy gép Alicante felé. Előző nap viszont 760 járatot kellett törölni, és ez 110 ezer utast érintett. A repülőtér által péntek reggel közzétett tájékoztatás szerint a légikikötő egyetlen pályája immár működik, de az előző csaknem másfél nap felfordulása után továbbra is késésekre és járattörlésekre kell számítani. A pénteki menetrend alapján Gatwick és Budapest között a EasyJet brit légitársaság két járatpárt közlekedtet, egyet délelőtt, egyet délután. A repülőtér járatinformációja péntek reggel mindkettőt indulásra jelölte.