ÁSZ-elnök: idehaza nincs rendszerszintű korrupció

Publikálás dátuma
2018.12.21. 09:36
Domokos László , az Állami Számvevőszék elnöke
Fotó: Vajda József
Domokos László ezt a következtetést arról vonja le, hogy szárnyal a gazdaság. Az Állami Számvevőszék vezetője a kórházak ősbűnéről is beszélt.
Magam is találkoztam olyan okfejtésekkel, amelyek szerint a korrupció miatt veszélybe kerülhet a hazai gazdaság növekedése. De, ha követem ezt a logikát, arra a következtetésre juthatok, hogy idehaza nincs rendszerszintű korrupció – mondta Domokos László a kormánypárti Magyar Időknek adott pénteki interjúban. Ugyanis – fejtegette az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke – a tömeges visszaélés, vesztegetés elszívja a pénzt a gazdaságból, megfojtja a vállalkozókedvet, kiöli a kezdeményezőkészséget, így pedig szükségképpen munkanélküliséghez, eladósodáshoz és elszegényedéshez vezet. Ehhez képest a magyar hazai gazdaság jelenleg szárnyal, a legfrissebb negyedéves adat öt százalék feletti növekedésről tanúskodik – Domokos szerint ilyen eredményt egyszerűen nem érhet el egy olyan ország, amelyben óriási méreteket ölt a korrupció. 
Miközben Domokos szavait ízlelgetjük, jusson eszünkbe:
  • Az ország egyik legsikeresebb, állami megrendeléseken is kaszáló nagyvállalkozója, Garancsi István magánrepülőjén repteti focimeccsre a miniszterelnököt. Más esetben pedig Orbán Viktor a honvédség számára vásárolt, „nemkormánygéppel" ugrik ki Milánóba, hogy megnézzen egy Kurtág-darabot a Scalában
  • Orbán Viktor felcsúti gázszerelő barátja, a saját vagyonának nagyságát sem ismerő Mészáros Lőrinc pár év alatt lett több százmilliárdos értékű cégháló tulajdonosa – médiacégeiről pedig ingyen és bérmentve mondott le pillanatok alatt
  • Az Orbán-vejet érintő Elios-botrány miatt az EU 13 milliárd forintnyi pénzügyi visszahívást fontolgat
Persze, minden minden érthetővé, és egyszerűbbé válik, ha a fenti ügyeket Lánczi Tamás Fidesz-közeli politológus szemszögéből nézzük: „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.”
Ott pedig nyilván nincs rendszerszintű korrupció, ahol a korrupció maga a rendszer.

Az ÁSZ sem tudja, hol folyik el a kórházak pénze

Domokos László a kórházak ősbűnéről is beszélt: szerinte az alapvető probléma az, hogy a kórházak egy része többet költ, mint amennyi pénz kifizetésére jogosult lenne. „Egyes intézményekben ­egyszerűen törvénytelenül könyvelnek, mégpedig notórius módon” - jegyezte meg az ÁSZ vezetője, aki szerint nagyjából negyven kórház lépi túl rendszeresen az anyagi lehetőségeit, de a könyvelési és gazdálkodási szabálytalanságok miatt a számvevőszék sem tudja megmondani, hogy pontosan mi is húzódik meg a háttérben.  „Egyébként két fő ok jöhet szóba: vagy az, hogy az ellátandó feladatokhoz képest kevés a pénz, vagy az, hogy a kórház vezetői rosszul gazdálkodnak” állapította Domokos, bár ennek felismeréséhez tényleg nem kell az ÁSZ elnökének lenni. 
Szerző

Ügyeleti rendben működnek a gyógyszertárak karácsonykor

Publikálás dátuma
2018.12.21. 09:23
Shutterstock illusztráció
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) teljes készenlétben áll az ünnepek alatt, a patikák ügyeleti rend szerint lesznek nyitva.
Az OMSZ tájékoztatása szerint a mentők karácsonykor is teljes készenlétben lesznek, Magyarország 254 mentőállomásán egyszerre csaknem ezerötszázan - mentőápolók, mentőgépkocsi-vezetők, mentőtisztek, mentőorvosok, mentésirányítók - teljesítenek szolgálatot, közölte a távirati iroda. Karácsonykor a mentőegységek a fővárosban rendszerint napi hétszázszor, míg országszerte több mint kétezer-ötszáz esetben nyújtanak életmentő segítséget. Kiemelték, különleges, megerősített szolgálattal készülnek a szilveszter éjszakára, mivel ilyenkor a segélyhívások, a mentési feladatok száma - különösen a fővárosban és a nagyvárosokban - jelentősen megnő. A karácsonyi ünnepek alatt a gyógyszertárak ügyeleti rend szerint működnek. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet tájékoztatása szerint december 24-én, ami pihenőnap, a szombaton is nyitva tartó gyógyszertárakat a szokásos szombati munkarendjük, vagy rövidített nyitva tartás szerint lesznek elérhetők. December 25-én, kedden és 26-án, szerdán kizárólag az ügyeletes gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást. A december 31-ei pihenőnapon a szombaton is nyitva tartó gyógyszertárak a szokásos szombati munkarendjük, vagy rövidített nyitva tartás szerint lesznek elérhetők, míg január 1-jén kizárólag az ügyeletes gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást.

Ingyenesen parkolhatunk a fővárosban az ünnepek alatt

Publikálás dátuma
2018.12.21. 08:12
MTI Fotó: Máthé
Szombattól január 2-áig nem kell fizetni, de Budán és a Margitszigeten ekkor is lesznek fizetős helyek.
A Fővárosi Közgyűlés rendelete értelmében minden év december 24-én üzemkezdettől az utána következő év január 1. üzemzárásig a fővárosban, néhány kivétellel, ingyenes a parkolás. Ez idén a hétvégék miatt, azt jelenti, hogy december 21-én üzemzárástól január 2-án üzemkezdésig nem kell fizetni a parkolásért - írta az ittlakunk.hu.
Az alábbi várakozási övezetekben nem érvényes a szabályozás, vagyis az alábbi helyeken az ünnepek alatt is fizetni kell a parkolásért: 
  • az I. kerületben, a Dísz tér, a Hunyadi János úton (Szabó Ilonka utca és Dísz tér közötti szakasza), a Palota út (Dísz tér és Lovas utca közötti szakasza), a Szent György utca és a Színház utca;
  • az I. kerületben a Szirtes út 32. és 34. szám alatti terület;
  • a Margitsziget északi fizető parkolója és a szállodák várakozóhelyei;
  • a II. kerületben a Szilágyi Erzsébet fasor (Pázsit utca és Házmán utca közötti szakasza);
  • a III. kerületben a Flórián tér 18075/13 helyrajzi számú területe.
Szerző