Betesz a rabszolgatörvény a családoknak

A kormány sok milliárd forintot költ arra, hogy a „Családok Évében” intenzív kampánnyal és a szokásos irányított kérdésekkel operáló nemzeti konzultációval hozza meg a fiatalok kedvét a gyerekvállaláshoz. Eközben az ellenzéki pártok, a szakszervezetek és a munkavállalók nagy részének ellenkezése dacára elfogadta a túlóratörvényt, aminek beláthatatlan következményei lesznek.

A Munka törvénykönyvének legújabb módosítása Tóth Olga szociológus, az MTA TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa szerint tragikus hatással lesz a családok életére, gyakorlatilag felülír minden pozitívnak tekinthető családpolitikai intézkedést. „Ha csak az apák lesznek azok, akik jelentős mennyiségű túlmunkát kénytelenek vállalni, annak is komoly következményei lennének: sokkal kevesebbet lesznek a gyerekeikkel, kevesebb időt töltenek otthon, ami még nagyobb terhet ró a nőkre. Márpedig, ahol nem egyenlő a munkamegosztás, a nők nem vállalnak több gyereket” – mondja a szociológus, aki azt is hozzáteszi: a magyar családok jelentős részében a nők is dolgoznak, és ha nekik is túlórázniuk kell, gyakorlatilag nem marad idejük a gyerekekre. A Publicus Intézettel közösen készített felmérésünk is azt mutatja, hogy az emberek többsége már így is úgy érzi, többet dolgozik, mint amennyit elbír.

Nagyon valószínű, hogy az államfő által csütörtökön aláírt „rabszolgatörvénnyel” a gyerekvállalási kedv még inkább visszaesik az országban annak ellenére, hogy a kormány kommunikációja szerint ennek éppen az ellenkezője lenne a cél. Feloldhatatlan ellentmondás, hogy a vasárnapi boltzár bevezetését annak idején éppen a családok védelmével indokolták, most viszont szó sem esik róluk – mondja a szociológus. Márpedig Tóth Olga szerint a törvény hatásai az eddig privilegizált felső középosztályt is érintik majd. „A túlmunka bomlasztja, szétveri a családi életet, rengeteg feszültséget, frusztrációt okoz. Nem véletlen, Nyugat-Európában mindenhol arra törekszenek, hogy a szülők minél több időt tölthessenek a gyerekeikkel. A mostani intézkedés homlokegyenest szembemegy a kormány eddig kommunikált céljaival.”

Pedig a Publicus Intézet Népszava számára készült friss kutatásából kiderül, az emberek 45 százaléka most is úgy érzi, a munka túlságosan nagy szerepet tölt be az életében, és már a magánélete rovására megy. Csupán 2 százalék gondolja, hogy több munka is beleférne a mindennapjaiba, 27 százalék pedig már így is rendszeresen túlórázik. A törvény várhatóan nem azonos mértékben érinti majd a munkavállalók különböző csoportjait, bár összességében a Publicus által megkérdezettek 38 százaléka számít arra, hogy a törvény hatására többet kell majd dolgoznia, a legfeljebb 8 általános iskolát végzetteknek már 70 százaléka gondolja, hogy érintett lesz. Ez az érettségizettek esetében 32, a diplomások körében 23 százalék. Vagyis a túlóratörvény éppen azokat hozza majd még nehezebb helyzetbe, akiket a szociálpolitika egyébként sem kényeztet családtámogatásokkal.

Hagyományosan konzervatív

A Családok Évének leglátványosabb intézkedése az ország és a média telepakolása volt az idealizált magyar család képével: három gyerek, két fiatal mosolygós szülő, akik látható jómódban élnek (a hirdetésekben szereplő konyha legalábbis biztosan nem az átlagos magyar otthonra hajaz). Az üzenet pedig, amivel a kormány szeretné meghozni a fiatalok kedvét a gyerekvállaláshoz: „Szülőnek lenni életre szóló kaland”. Azt, hogy ez a szlogen mennyire felületes és álságos, sokan, sok helyen megírták, nem elhallgatva, hogy miféle „kalandokra” számíthat az ma Magyarországon, aki úgy dönt, megvalósítja az eszményi családmodellt.

Ugyanakkor bizonyos szinten szinte biztosan befolyásolja az embereket a kormányzati kommunikáció. A Pulzus közvélemény-kutató Visszhang számára készített kutatásából kiderül: a megkérdezettek csaknem fele szerint az ideális család négytagú, további 21,3 százalék szerint pedig ennél is több. „Ez az eredmény egybevág a korábbi hasonló kutatások eredményeivel. Magyarországon tradicionális kép él az emberek fejében arról, hogy mit tekintenek ideális családnak: házasságban élő apa, anya és két gyerek. Miközben a valóságban rengeteg ettől eltérő családforma létezik, és az emberek nem feltétlenül azt valósítják meg a saját életükben, amit kívánatosnak mondanak, ha megkérdezik őket. Egyébként is jellemző a magyar társadalomra, hogy a családdal, férfi, női szerepekkel kapcsolatos kérdésekben élesen elválnak a valós viselkedési minták attól, amit állítanak” – magyarázza a látszólag ellentmondásos eredményeket Tóth Olga.

Bonyolult helyzetek

A valóságban ma Magyarországon rengeteg különböző együttélési forma létezik, és egyre többen térnek el a hagyományos mintától. A szakemberek körében is vita van arról, hogy ennek ellenére miért eszményítik az emberek a hagyományos modellt. Vajon valóban ezt szeretnék megvalósítani a saját életükben, csak végül a körülmények miatt nem sikerül, vagy azért ezt nevezik meg ideálisként, mert azt gondolják, hogy ez az elvárás velük szemben? „Én ez utóbbira hajlok. Egyre több ember dönt úgy, hogy nem házasodik, élettársi kapcsolatban vállal gyereket, mert neki így jó. A házasságok csaknem fele válással végződik, sokan új kapcsolatokba kezdenek, és más együttélési formákat választanak” – mondja Tóth Olga. Viszont még mindig nagyon keveset tudunk arról, hogy Magyarországon valójában milyenek a családok – mennyi ember egyedülálló, neveli egyedül a gyerekét, él nem hivatalos élettársi kapcsolatban vagy éppen mozaikcsaládban, mert ezekre a kutatásokra még a „Családok Évében” sem jutott forrás. A kutatók jobb híján a KSH adataira támaszkodnak, amelyek nagyon „lecsupaszítottak”, a valós élethelyzetek sokkal bonyolultabbak, mint amit a hivatalos statisztikák mérnek.

Például tudjuk, hogy a gyerekek 48 százaléka házasságon kívül születik ma Magyarországon, de ez az esetek túlnyomó többségében valószínűleg nem azt jelenti, hogy egyedülálló az anya, hanem azt, hogy élettársi kapcsolatban él. Ezeket a „finomságokat” viszont nem mutatják meg a statisztikák. „A család dinamikusan változó dolog, semmi garancia nincs arra, hogy egy házasság nem bomlik fel, ahogy az sem biztos, hogy egy élettársi kapcsolat nem marad tartós” – mondja Tóth Olga, aki a közelmúltban azt adta feladatként a tanítványainak, hogy interjúzzanak a környezetükben nem „hagyományos modell” szerint élő családokkal. Huszonnégy különböző család történetét ismerték meg, és nem volt közöttük kettő, amelyik hasonló lett volna egymáshoz – volt köztük elvált anya, aki a gyerekeivel visszaköltözött a szüleihez, külföldön dolgozó anya, akinek a gyerekei itthon maradtak, megromlott kapcsolatban élő pár, akik mégis egy fedél alatt maradtak, és így tovább. „Én a magam részéről azt mondom, hogy ez mind család. Az egyedülálló szülők éppúgy, mint a tartósan együtt élő egynemű párok vagy a mozaikcsaládok” – mondja a szociológus, hangsúlyozva, hogy a magyar családok nagyon sokfélék, a szociálpolitika mégis leginkább csak egyféle modellt ismer el, és támogat tudatosan.

Fele-fele

A kormánynak határozott elképzelése van arról, hogy milyen az ideális család, nem véletlen, hogy az alaptörvénybe is belefoglalta: a család alapja a férfi és nő közötti házasság, és nehezen veszik tudomásul, hogy a valóság ennél sokkal bonyolultabb. A magyar társadalom maga is hasonlóan megosztott ezekben a kérdésekben, annak ellenére, hogy jó eséllyel nincs olyan ember, akinek a környezetében nem él „szokatlan” család. A Pulzus által megkérdezetteknek csupán a fele gondolja, hogy családnak tekinthető két, egymással tartósan együtt élő, egymást partnernek elfogadó ember, akik nem akarnak összeházasodni. Vagyis 50 százalék szerint házasság nélkül család sincs. A gyerek nélküli párok még kevésbé „ütik meg a mércét”: 54 százalék nem jelölte meg őket családként.Az egyedülálló szülőknek sem sokkal jobb a megítélése – csupán 48 százalék szerint számítanak családnak.

Emlékezetes Novák Katalin, a kormány család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának novemberi kijelentése, amikor egy tévéinterjúban azt találta mondani: a gyerek jogai sérülnek, ha valaki egyedülállóként, pár nélkül válik szülővé. Ezzel a magnyilvánulásával a megkérdezetteknek 78 százaléka inkább vagy egyáltalán nem ért egyet, vagyis ez már azért az embereknek is sok.

A milliárdokból lefolytatott „családvédelmi” nemzeti konzultáció irányított kérdéseiből is kiderül, hogy a kormány nem támogatja a melegek családalapítását, gyerekvállalását. A Pulzus kérdésére válaszul a megkérdezetteknek csupán kicsit több mint fele jelölte meg családként a két egymással tartósan együtt élő, egymást partnernek elfogadó ember közösségét, tekintet nélkül a nemükre. Ebből is látszik, hogy a társadalom jelentős része ma még képtelen elfogadni a melegeket családként, ugyanakkor a válaszolók összesen több mint 68 százaléka biztosan vagy valószínűleg elfogadná, ha a gyereke azonos nemű párt választana magának, de viszonylag magas azoknak az aránya is, akik erre nem tudnak válaszolni. Ugyanakkor ebből az látszik, hogy némileg elfogadóbbak lennének az emberek a homoszexuális kapcsolatokkal, ha a saját gyerekük lenne meleg.

Ki hullik, ki nem

A fentiekből jól látható, hogy a magyar családok jelentős része egyszerűen nem illik a kormány koncepciójába, és ez a különböző juttatások rendszerén is világosan megmutatkozik. Nagy egyetértés van a megkérdezettek körében abban, hogy a kormány nem támogatja kellőképpen a családokat – 78 százalék gondolja így. „Egy kormánynak joga van eldönteni, hogy mit preferál, ők értékalapon a hagyományos családmodell mellett tették le a garast, és a felső-középosztálybelieket támogatják. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy ennek a két halmaznak nem elég nagy a metszete – az emberek nagy része valamelyik oldalon kihullik ebből a keretből. Vagy nem felel meg az ideális családról kialakított képnek, vagyis nincs legalább két-három gyereke, vagy nem képes felkapaszkodni a középosztályba, ezért nem élvezheti azokat a kétségtelenül nagy és komoly anyagi juttatásokat, amelyeket a jobb helyzetben lévő családoknak nyújt a kormány” – mondja Tóth Olga, aki szerint az emberek jelentős része egyszerűen nem keres annyit, hogy igazi nyertese lehessen a családi adókedvezménynek, a csok pedig azoknak jelent támogatást, akiknek egyébként is lehetőségük van belevágni ingatlanvásárlásba, ezért a nagyvonalú támogatások valójában kevesek számára elérhetőek.

Nagy kérdés ugyanakkor, valójában mi kell ahhoz, hogy több gyerek szülessen egy országban, és egy ilyen életre szóló döntésben kit befolyásol egy intenzív kampány és néhány legkevésbé sem ötletes tévéreklám. „Nem gondolom, hogy plakátkampányokkal tömegesen lehetne változtatni a családalapítási hajlandóságon. Különösen azért, mert nem arról van szó, hogy a fiatalok kevésbé szeretnének gyerekeket, mint más országokban. Nagyon jellemző eset, hogy az első gyerek születése után a párok szeretnének még egyet, de egyszerűen képtelenek előteremteni ehhez a szükséges anyagiakat. Nem engedhetik meg maguknak, mert nem látják, hogy hosszú távon hogyan fognak boldogulni. Inkább megpróbálnak mindent megadni az egy, már megszületett gyereküknek, és nem szeretnék további anyagi bizonytalanságba keverni magukat. Sajnos minden kutatás azt bizonyítja, hogy a gyerekvállalás számottevően rontja a családok anyagi helyzetét. Nagyon jól kell keresni ahhoz, hogy ezt a támogatások ellensúlyozni legyenek képesek” – mondja Tóth Olga.

Szolidaritási deficit

A magyar társadalom valójában nem családbarát – a szociológus szerint ez nem csak a kormányzati intézkedésekben figyelhető meg, amelyek igazából diszkriminálják az alsóbb társadalmi rétegeket. Ha az állam ténylegesen minden gyerekre ugyanúgy figyelne, akkor a hátrányos helyzetű, szegény, roma gyerekek nevelését és életesélyeit is ugyanúgy támogatná, mint a felső-középosztálybelieket, és őket is értéknek tekintené. Jelenleg az oktatás és az egészségügy problémái őket érintik a leginkább, ezért a Magyarországon születő gyerekek egy jelentős része olyan helyzetbe születik, amelyből nincs kitörés.

„Nem látunk arra ma kormányzati törekvést, hogy ezekből a gyerekekből sikeres felnőttek legyenek. Nincs kitörés abból a kasztból, ahová az ember születik, és most tudatosan használom ezt a szót. Semmiképpen nem nevezném gyerekbarátnak azt a társadalmat, amely a születés pillanatában besorolja az embert valahová, ahonnan szinte lehetetlen feljebb jutni” – mondja Tóth Olga, aki szerint, ha a politikát félretesszük, akkor is hasonló következtetésekre jutunk. Elég csak arra gondolni, hogy milyen hátrányokat szenvednek a gyerekes anyák a munkahelyeken. De az is beszédes, hogy mi történik, amikor egy iskolai osztály felszáll egy járműre. Még a legkedvesebb arcú nagymamák is feszültek, idegesek lesznek attól, hogy a gyerekek úgy viselkednek, ahogy egyébként egy gyerekcsoportnak viselkednie kell – hangosak és elevenek. „Az emberek nagy része frusztrált és fáradt, nem tudja elviselni a gyerekeket a sajátján kívül” – teszi hozzá a szociológus.