Az elnök sietett

Most már sosem tudhatjuk meg, hogy mekkora tömeg verődött volna össze péntek estére a „Ne írd alá, János" címmel meghirdetett tüntetésre, ha Áder csütörtökön rohamtempóban nem helyezi el a szignóját a jogszabályon. A köztársasági elnök persze másként is kicselezhette volna a demonstrálókat, mégpedig azzal, hogy pénteken elküldi az Alkotmánybíróságnak a „rabszolgatörvényt”, jelezve ezzel, hogy meghallotta a nép hangját. A jósok kristálygömbje – 2012-es modell – azonban kezdettől azt mutatta, hogy ő sokkal inkább hallja Orbán Viktor hangját, ezért senkit sem lepett meg igazán, hogy aláírta a törvényt.

Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy köztársasági elnökként – köztársaság nélkül – pont olyan, mint elődje, Schmitt Pál volt. Nem, ő sokkal kiszámíthatatlanabb: sosem akart motor lenni, bár nem is kívánt a törvényalkotás gátjaként feltűnni. Mindazonáltal nem vágyott az „emberek embere” szerepre sem. Rossz poénnal azt is mondanám: ő a halak embere akart lenni.

Azon is kár lenne ironizálni, hogy Áder az első számú környezetvédő szerepét öltötte magára; elvégre nem áll rosszul rajta ez a gúnya. De jól sem. Azért nem, mert az immár hat esztendeje „uralkodó” elnök csak annyiban különbözik elődjétől, hogy kevésbé nevetséges – talán mert többet hallgat -; kevéssé valószínű, hogy plagizálta a diplomamunkáját, és előfordul, hogy egy-két törvényt átmenetileg megakaszt. Ennél többet azonban nem lehet róla elmondani.

Pedig jó lenne. Jó lenne, ha lenne önálló karaktere – az örökké fájdalmat tükröző arcán kívül - , amivel nem azt mondjuk, hogy Orbán bősz ellenfelévé kellene válnia. De beosztottjává sem. Most mintha élvezné az abból fakadó előnyöket, hogy kollégista társak voltak hajdanán, és neki kellett mindig cipelnie Orbán táskáját. Igaz, mélyen megsértette a 2002-ben megbukott Orbánt, szervezkedett a háta mögött, amiért meg is kapta a büntetését: száműzve lett - nyelvtudás nélkül – Brüsszelbe. Jó, jó, tudjuk, hogy Brüsszel még nem a Gulag, az Európai Unió nem egy szibériai kiküldetés, de amíg harag van Orbán szívében, addig még a belga fővárosban sem jó időzni.

Hogy az elnöki kinevezés - bocsánat: megválasztás - egyfajta megbocsátást jelent-e, nem tudhatjuk, azt azonban érzékeljük, hogy Áderből kihunyt minden forradalmi láng, eszébe sem jut szembeszállni Orbánnal. Azok a törvények, amelyeket ezen hat év során nem írt alá, nem olyan fontosak, hogy ne férjenek bele az önálló arcél felmutatásába. De azért mindannyian tudjuk, hogy egyszerű színjátékról van szó.

Nem mondom, hogy Áder még nem volt ilyen helyzetben, mint most, hiszen aláírt már egy-két olyan jogszabályt, amelyet jóérzésű elnök elutasított volna, és amelyek szembementek a társadalom többségének akaratával, de ilyen ellenállás, illetve annak fenyegetése még nem mutatkozott működése hat éve során. Ennyiben tehát több fejtörést jelenthetett a rabszolgatörvény – de a közigazgatási bíróság felállítása is -, igaz, a fejtörést alighanem csak az okozta, hogy mikor írja alá. Az utolsó pillanatban, vagy még előtte.

Az elnök a jelek szerint nem szereti a fölösleges feszültséget. Habozás nélkül, gyorsan lépett.