A kéz Áderé…

Ismerjük Jákob és Ézsau bibliai történetét. Jákob, az atyai áldás és örökség reményében becsapta apját, az öregkorára megvakult Izsákot. Kezére állatbőrt húzott, hogy tapintásra olyan szőrös legyen, mint fivéréé. „A kéz Ézsaué, a hang Jákobé” – csodálkozott az öregember.

A kéz most Áderé. Ő írta alá a rabszolgatörvényt. De az ország nem lehet olyan vak, mint szegény Izsák volt. A hang és a terv Orbáné. A köztársasági elnöknek se elnöki hatalma, se köztársasága. Lehetett volna másképp is: Áder nem a szokásos, vezérét bálványozó, önálló gondolkodásra már képtelen fideszes. Világos fejű, képzett jogász. Szemben társaival, korrupciós gyanúba sem keveredett. Rebesgették: a miniszterelnök szándékosan buktatta fölfelé, ki a politika sűrűjéből . Akarta vagy nem akarta, ellenállt vagy sem, de Ádert is elnyelte a gépezet. Kár. Némelyik beszédében még elhangzik egy-egy figyelemre méltó mondat, amely mintha szándékosan eltérne Orbán hangvételétől. De a döntő pillanatokban neki sincs más szerepe: ő csak a kéz.

És még mi minden lehetett volna másképp! De nem lett, mindig a rosszabb irányba, az ütközés felé gurult a golyó. Mintha az egész ország egy nagy flipperjáték volna, ahol az irányító kart úgy rángatják, hogy a kapuk sorra záródjanak a rohanó vasgolyó előtt, tovább és tovább lökjék a nagy csattanás felé. Áder aláíró keze az egyik utolsó kaput csapta be, ahol még másfelé lehetett volna kanyarodni. De aki a flipperkart fogja, nem így akarta.

Most már kényszerpálya nekik is. Korábban ki lehetett volna térni. Ha Lezsák alelnök nem fojtja bele a végsőkig megalázott ellenzékbe a szót, mert a túlóratörvény vitájában sem hajlandó túlórázni. Ha Kövér nem elszabadult jutasi őrmesterként viselkedik, és legalább a választóikat tiszteli a képviselőkben. Ehelyett beszorították őket a sarokba. Már nem volt hová hátrálniuk.

Nem volt hová hátrálniuk a szakszervezeteknek sem. Még csak el sem bábozták a velük való tárgyalást. Arcuk mentésére sem adtak lehetőséget. Itt is bezárult egy kapu. Az MTVA-ban sem történt más. Nyilván megkapták a parancsot: csak keményen! Mi lett volna, ha öt percre úgy viselkednek, mint egy normális televízióban, és tájékoztatnak a tüntetők követeléseiről? Öt percet a nyolc évből – mondta Hadházy Ákos. De nem. Öt percet sem. Coki.

Persze a legfontosabb kapuszárnyak már az út kezdetén bezárultak. Rövid ideig ugyan kacérkodtak a nyugisabb játékstílussal: 2012-ben, az Alaptörvényük áterőltetése után, és 2015-ben, a második kétharmad nyomán lebegtették kicsit a konszolidáció, a békésebb kormányzás ígéretét. De „Flipper Öcsi” (nem az igazi, a szegény, tíz éve elhunyt énekes, hanem az országot saját játékterévé változtató miniszterelnök) nem bírta ki a flipperkarok rángatása nélkül. Pedig Lázár 2012-ben Berlinben még „kevesebb konfliktussal, több megértéssel” kecsegtetett. A kormányfő 2015-ben fejtette ki: „Nem lehet mindig az erő nyelvén beszélni. Nem lehet állandóan hadba hívni egy egész országot.” Hamar rájött, hogy de, lehet. Csak a megfelelő ellenséget kell kijelölni. Háborúban ugyebár hadigazdálkodás van, néha rekvirálás is, feltétlen engedelmeskedés és a hírek megszűrése.

Harc közben pedig lőni kell, nem lehet időigényes problémákban elmélyülni. Ezért nem a sokszázezer kivándorló – többnyire vállalkozó szellemű, minőségi munkaerő - visszacsábításával foglalkoztak, hiányuk pótlására inkább azokat akarják többet dolgoztatni, akik vesztükre ittmaradtak. Ezt persze bajos lett volna önként lenyeletni az érintettekkel. És ezzel már száguldott is a golyó, növekvő sebességgel az újabb csattanások felé.

Ezt már gyakran játszották velünk, de most a saját játékszabályaikat sem tartják be, csak rángatják a kart. A szabályzatot cafatokra tépték, és a képünkbe dobták. A rabszolgatörvénnyel együtt elfogadták azt is: ha az állammal van bajunk, a kormány által kinevezett és kézben tartott közigazgatási bírósághoz kell fordulnunk. Mintha Al Capone áldozatainak ügyében az Al Capone által összeállított bíróság ítélt volna.

Eddig „hibrid rendszerről” beszélhettünk, amely bizonyos formákat megőriz, persze demokratikus tartalmuktól kiüresítve és saját céljára használva. Ezért nem is volt szükségük erőszakra. Mivel legitimációjuk egy részét a 2006-os rendőri túlkapások elítéléséből eredeztették, vigyáztak arra, hogy a rendőrség demonstrációk idején kifogástalanul viselkedjék. Most ez változni látszik, legalábbis a Kunigunda utcai nyílt és törvénytelen erőszak, amelybe a rendőröket sem engedték beavatkozni, erre mutat. Úgy látszik, már nekik sincs hová hátrálniuk. Minden kiskapu becsapódott, ami a megegyezések, tárgyalások, engedmények felé nyitott volna utat.

Állunk egymással szemben. Mögöttünk a fal. De mögöttük is, az, amit maguknak építettek. Orbán már nem könnyed, milliók látták a mobiltelefonos parlamenti felvételen. Arcára fagyott a mosoly. Nemzetközi ambícióit is arra építette, hogy itthon rendet tart és népszerű. Nem adja fel könnyen. Keze a flipperkaron. Bármikor újra megránthatja, szereti a csattanást. Farkasszemet nézünk.

Kérdés, ki bírja tovább.