Ellenzékiek lassították a forgalmat Kazincbarcikán (videó)

Publikálás dátuma
2018.12.22. 14:05

Fotó: Facebook/Komjáthi Imre
A tiltakozó akcióról Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke számolt be a helyszínről.
Az MSZP a DK, az LMP, és a Momentum aktivistáival együtt forgalomlassítással tiltakoznak a rabszolgatörvény és Orbán Viktor "népnyúzó, melósnyúzó" politikája ellen. Komjáthi Imre elmondta: több mint húsz autóval, harmincan demonstrálnak Kazincbarcikán.
Január 5-én országos tüntetésre, sztrájk-sorozatra készülünk a szakszervezetekkel közösen - mondta az MSZP alelnöke. Ennek a rendszernek meg kell dőlnie, meg kell szűnnie, mert ez nem a magyar emberekről szól. Ez Orbán Viktor családjának és a haverjaink a gazdagodásáról szól - tette hozzá. 
"Üzenjük Orbán Viktornak és oligarcháinak - ahogy Kövér László fogalmazta - olyan büntetés kell végrehajtani, hogy az fájjon. Fájni fog nektek!"

- hangsúlyozta Komjáthi.

A szocialista politikus elmondta: egészen addig folytatni fogják a forgalomlassító akciókat, a tüntetéseket, amíg "el nem takarodik ez a rendszer". 
Szerző
Frissítve: 2018.12.22. 14:08

Mészáros Lőrinc felesége abból szeretne visszaadni, amit a Jóisten segítségével kapott

Publikálás dátuma
2018.12.22. 13:03
Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
– Teljesen természetes volt számunkra, hogy valamilyen formában támogassuk a Vál-völgyi gyerekeket, fiatalokat, a hiányt szenvedőket, és visszaadjunk valamit mindabból, amit a Jóisten segítségével kaptunk – fogalmazott a Magyar Időknek adott interjúban Mészárosné Kelemen Beatrix.
– Hiszem és vallom, hogy az embernek soha nem szabad elfelejtenie, honnan jött. Ez iránytű és zsinórmérték is egyben - mondta a kormánylapnak a nemzet vállalkozójának felesége, a beszélgetésben kerülve minden politikai témát.  
"– Teljesen természetes volt számunkra, hogy valamilyen formában támogassuk a Vál-völgyi gyerekeket, fiatalokat, a hiányt szenvedőket, és visszaadjunk valamit mindabból, amit a Jóisten segítségével kaptunk"

- mondta Mészárosné.

Ugyanakkor megjegyezte: igyekszik nagyon óvatosan fogalmazni, meggondolni minden egyes szót, mert tisztában van vele, hogy egyes sajtótermékek belekötnek majd és kiforgatják a szavait, bármit is mond. 
Az interjúból természetesen kiderül az is, hogy az alapítványi támogatásokon kívül mennyi mindent tesz a család a térségért: hiszen nem mindegy mi marad az unokákra. 
"Mi egy fejlődő, épülő, ugyanakkor a hagyományait, örökségét méltón őrző és megtartó világban hiszünk"

– zárta a beszélgetést Mészárosné Kelemen Beatrix.

Szerző

Sebes Györgyé a Fejtő Ferenc-díj

Publikálás dátuma
2018.12.22. 12:02

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Fejtő Ferenc-díjat kapott csaknem két évtizedes szerkesztői munkásságáért a Népszava kollektívájától Sebes György.
A lap számos kulcsposztján megforduló, egyebek mellett főszerkesztő-helyettesként is dolgozó korábbi rádiós és tévés külpolitikai újságíró jelenleg – már nyugdíjasként – is a napilap szerkesztői csapatát erősíti. A Népszava örökös tiszteletbeli főszerkesztőjéről elnevezett Fejtő Ferenc-díjat annak a szerkesztőségi munkatársnak vagy a lapban rendszeresen publikáló szerzőnek ítélik oda minden évben, aki a díj névadójának szellemiségéhez méltó munkát végzett. Az első díjazott a 2015 januárjában elhunyt Andrassew Iván volt.
Szerző
Frissítve: 2018.12.22. 13:04