Népszava Anno;forradalom;diktatúra;

2018-12-23 12:00:00

Összeomlott a román diktatúra

A fegyveres erők sikertelen kísérletet tettek arra, hogy a főváros központjában, az Egyetem téren tüntetőket könnygázgránátokkal oszlassa szét

Pénteken hajnalban Bukarestben folytatódtak a tüntetők és a karhatalom összecsapásai. Kolozsvárott, ahol hajnalban ugyancsak több mint ötvenezer ember tüntetett Ceausescu lemondását követelve, a kivezényelt erők tüzet nyitottak a tömegre. A sortűznek szemtanúk szerint halálos áldozatai is voltak. Bukaresti japán diplomaták arról számoltak be, hogy a főváros központjában öt harckocsi a szemük láttára halálra tiport mintegy húsz embert. Egyes hírügynökségek legalább ötvenre, mások százra teszik az elmúlt 24 óra romániai összecsapásaiban elesett tüntetők számát.

A TASZSZ bukaresti tudósítói szerint pénteken a fegyveres erők sikertelen kísérletet tettek arra, hogy a főváros központjában, az Egyetem téren tüntetőket könnygázgránátokkal oszlassa szét. A sűrű, fojtogató füst eloszlása után a tömeg újból ellepte a teret, s kórusban azt kiáltozta:

"Maradunk! Mi vagyunk a nép. Ti is a nép kenyerét eszitek!"

Egy órakor a rendőri és katonai erők megkezdték Bukarest központi terének és a környező utcáknak a tüntetőktől való megtisztítását. Az Egyetemi teret körülvevő biztonsági erők láncolatán át látni lehetett, hogy a tér közepén egy harckocsi vagy páncélos jármű lángolt, belsejéből robbanások hallatszottak.

Szemtanúk a TASZSZ tudósítóinak elmondták, hogy a karhatalmi erők több tüntetőt megöltek vagy megsebesítettek. Egy fiatalember zokogva mondta el, hogy barátját mellette lőtték agyon a tudósítóknak felmutatta megölt barátjának véráztatta igazolványát.

A teret és környékét a hajnali órákban sűrű, fojtogató füst fedte, időről időre gépfegyversorozatok hallatszottak. A tér irányába mentőautók és rendőrségi furgonok száguldottak. Mások arról számoltak be, hogy a térről élettelen tetemeket szállítottak el. A viszonylagos reggeli nyugalom után a kora délelőtti órákban újabb fejlemény következett.

A gyárakból, üzemekből dolgozók szervezett csoportjai indultak a főváros belseje felé. A rendfenntartó alakulatok egyelőre nem avatkoztak be, de a helikopterekből sorozatokat adtak le, a lövéseket egész Bukarestben lehetett hallani.

Bukarestben helyi idő szerint 10 órára a felvonuló tömeg egy része elérte a belváros központját, azon az útvonalon gyülekeznek a csoportok, amelyen csütörtökön tüntettek. A központba vezető főbb útvonalakon üzemek dolgozóinak tömegei tartottak a gyülekezés színhelye felé. A tömeg Ceausescu leváltását követelte.

A tüntetők két nagy csoportja a belvárosban levő Sahia útra kanyarodott és rövid időre megállt a bukaresti magyar nagykövetség épülete előtt. A fiatalokból és munkásokból álló csoportok „Szabadság", „A hadsereg velünk van”, „Nem félünk és nem hátrálunk” jelszavakat skandálta. Arra kérték a nagykövetség diplomatáit, hogy fényképezzék le őket, mert nem félnek: emberibb életet akarnak. Taps hangzott fel a nagykövetség elé vonult tömegből, a házak ablakaiból pedig az integetők rokonszenv megnyilvánulásait lehetett látni.

A bukaresti fejlemények kapcsán az MTI tudósítója jelentette, hogy a magyar kolónia tagjai valamennyien sértetlenek, jól vannak.

A déli órákban a felkelők csoportjai elfoglalták a rádiót és a televíziót. Az utcán a tömeg bejárta a várost, teherautókon román zászlók lengtek. Küldöttek érkeztek más városokból, így többek között Craiováról is, akik a bukarestiekkel együtt vívták győzelmes harcukat.

Népszava 1989. december 23.