tüntetés;Sándor-palota;

2018-12-23 16:31:48

Bűnügyi felügyelet alá került a Sándor-palotát megdobó férfi

Füstgyertyát dobott az elnöki hivatal épületére, most felügyelet alá helyezték a garázdának tartott tüntetőt.

A bíróság nem jogerősen elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a férfinak, aki füstgyertyát dobott a Sándor-palotára - tudatta a Fővárosi Főügyészség vasárnap az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: a megalapozott gyanú szerint a 28 éves férfi pénteken az éjszakai órákban, az I. kerületi Szent György téren tartott demonstráció után egy füstgyertyát dobott  az államfői hivatalnak helyt adó épület, a Sándor-palota falára, ami ettől megrongálódott, a füstgyertya égésnyomokat és piros festéknyomokat hagyott rajta.

A férfit a rendőrség elfogta, őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatására.A gyanúsított ellen másik büntetőeljárás is folyik, mert már egy korábbi demonstráción is garázda magatartást tanúsított. Emiatt a vádhatóság szerint reális a veszélye, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követ el. Ezért a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított nyomkövető eszközzel biztosított bűnügyi felügyeletének elrendelésére.

Az ügyészi indítvány alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét négy hónapra azzal, hogy a gyanúsított nyilvános - köztük politikai jellegű - rendezvényen, felvonuláson, tüntetésen nem vehet részt. A bírói döntés nem jogerős, az ügyészség fellebbezett.