Szerencsi fel!

A gombfoci nagy családi szenvedély volt, élet-halál kérdése. Apámmal játszottam hat éves korom óta, és én már harminc, ő pedig hatvanegy, amikor még mindig játszottunk. Ez nem csupán unaloműzés, fantázia és képzeleterő is kell ám hozzá. A teljes magyar bajnokságot lejátszottuk, hét végén voltak a fordulók, és hétköznaponként is beiktattunk egy-egy mérkőzést. Apám jobban játszott, én edzésekkel tartottam formában magam, gyakoroltam a szabadrúgást és a tizenegyeseket. 
A játékidő kétszer tíz perc volt, amit a falon függő stopperórával mértünk. Az eredményeket és a táblázat állását én vezettem, apa minden héten átnézte. Az előszobaasztalra felrajzoltuk a vonalakat, és egy Thököly úti trafikban vettünk méretre tökéletes, hálós kapukat. Az asztal peremére kartonpapírból reklámfeliratokat helyeztünk, a kornak megfelelő termékek nevével. Coca-Cola, Camel, Marlboro, ilyesmik. Felvetettem, hogy fessük be az asztalt fűzöldre, de anya erre azt mondta, hogy nem vagyunk normálisak, ami sok, az sok. A játékosok a csapatok színeit viselték, mindegyiknek nevet adtunk. Játékvezető nem volt, vitás esetekben mi magunk döntöttünk. 
Voltak szabályok. A kapura lövést be kellett jelenteni, és lehetőséget kellett adni az ellenfélnek, hogy a kapusát pozícióba helyezze. A gombokat csak meghatározott esetekben helyezhettük át. A játékosok összeütközése szabálytalanságnak minősült, ha a meglökött játékos nem a labdát érintette először. Két szabálytalanság után kétperces kiállítás járt. 
Az utánpótlást nagymama és Tilda néni kabátjai biztosították, de jelentős forrás volt a Peterdy utcai rövidáru-kereskedő, Feri bácsi, az igazi éljátékosokat tőle vásároltuk. Sokszor órákat töltöttünk alagsori, dohos boltjában: lelkes gombfocis volt ő is, nem kellett sokat magyarázni, mit is kérünk. 
- Őt ajánlom – adott egyszer egy nagy, zöld példányt. – Szerencsi Kettő. A bátyja is játszik, őt Gárdosnak adtam el. Egy kis reszelés javítana a stílusán, de tehetséges. Tíz forintot megér – mondta, mint egy hivatásos játékosügynök. 
Amikor apám kórházba került, mi már tudtuk, hogy vége. Az orvosok sem nagyon biztattak. Már nem nagyon érdekelte a világ, de egyszer arra kért, vigyem be neki a táblázatot, meg a következő forduló mérkőzéseit. Felült az ágyban, feltette a szemüvegét, alaposan tanulmányozta, mi a helyzet.
- Az MTK-nak vennie kellene egy csatárt, különben kiesnek - mondta komolyan. -Beszélj Feri bácsival, valami nagy testű, jól fejelő csatárra gondoltam. 
- Jó ötlet – feleltem. Nem tettem hozzá, hogy előző nap az összes csapatot kidobtam. - Mi van Szerencsivel ? - Még csiszolni kellene rajta. - Lehet, hogy rosszul reszelted – mondta apa. Már nemigen volt ereje, halkan beszélt, inkább csak suttogott. Alig volt benne élet, de akkor elmosolyodott, mint aki tudja a nagy titkokat. – Hozd azért be egyik nap, megnézem.
Megmaradt az ebédlőasztal, így, bevonalazva, a reklámtáblákkal. Terítő került rá és váza. Aztán nemsokára Feri bácsi üzlete is bezárt.
Szerző
Odze György

Modern falvak

A falusiak mentálisan és morálisan is nagyon rossz állapotban vannak, érzik a kilátástalanságot és a kiszolgáltatottságot. Ebből kitörni nem lehet - így panaszkodott egy falucska polgármestere, amikor tudomására jutott, hogy a közeli városban üveghíd megépítéséről  álmodoznak, míg számukra a bölcsőde fenntartása is álomnak bizonyult. 
Különösen felbosszantotta a kistelepülés első emberét a miniszterelnök polgármesterek számára írott levele: a kormánynak - a Modern Falvak Program révén - kiemelten fontosak a kistelepülések. A különböző hívószavakkal az Orbán-kormányok által már harmadszor felmelegített "adománycsomagok" közös jellegzetessége, hogy ezúttal sem osztogatnak, sokkal inkább fosztogatnak. A program szemfényvesztésének - a szó szoros értelmében - iskolapéldája, hogy a tanévkezdés előtt aprófalvak bölcsődéit záratták be arra a törvénymódosításra hivatkozva, hogy nem működhetnek egy épületben az óvodával, az iskolával és a közművelődési intézménnyel.
A falvak életminőségének esztelen rombolása tovább folytatódik. Felgyorsult a kistelepülések takarékszövetkezeti fiókjainak összevonása, ami egyértelműen bezárást jelent. A Takarék Csoport alapos munkát végez. Gondoskodnak arról, hogy a még mindig a helyiek részleges tulajdonában lévő pénzintézetek egykori működésére semmi se emlékeztessen. Az ATM automatákat is leszerelik. Így valósítják meg Orbán Viktor miniszterelnök régóta dédelgetett fixa ideáját, hogy az OTP mellé egy másik, hozzá közelebb álló tulajdonosi kör (végső formájában  Mészáros Lőrinc, a bankszakmában is érdekelt kebelbarát) által irányított lakossági óriásbankot hozzanak létre. A takarékszövetkezetek eddigi 1100 fiókját, kirendeltségét integráció címén 400-500-ra redukálják. 
A falusi takarékfiókok fenntartása gyakran gazdaságtalan, de a helyi lakosság számára nélkülözhetetlen, pótolhatatlan. Nehéz belenyugodni abba, hogy útba esik jövet, menet a takarékszövetkezet - de csak a hetedhéthatáron túl. A Modern Falvak Program nagy, nagy dicsőségére.
Szerző
Bonta Miklós

Egyrészt, másrészt

Te aztán optimista vagy! - mondta meghökkent arccal a rendszergazda, amikor épp egy esztendővel ezelőtt bediktáltam neki az új jelszavamat: 18Eljenazujev! Pozitív gondolkodás, feleltem intőn, hidd el barátom, fejben dől el minden. 
Mondjuk április 8-án este valamelyest lehervadt az arcomról a mosoly. Az újabb kétharmadot tényleg a fene se gondolta volna nyolc ilyen év után, de ha az ember már régebb óta fiatal, egyvalamit megtanul: mindenben meg kell találni a jót. Milyen nagyokat röhögtünk a Kétfarkúak kampányán, nem igaz?
Aztán mikor a Magyar Nemzetnek vége lett, mégis görcsbe állt a gyomrom. Végülis majdnem harminc évvel ezelőtt ott tanultam újságot írni, ha behunyom a szememet, ma is látom a New York-palota lelakott szerkesztőségi szobáit, érzem a mindent átitató cigarettafüstöt, és még hallom is, ahogy odaát, az Athenaeumban beindulnak a nyomdagépek. De hát, lássuk be, engem a Népszabadság két évvel ezelőtti bezárása után aligha lehet igazán meglepni bármivel. Szóval dolgozni kell, amíg még lehet, és ez a lap még megvan, ezt még nem vették el. 
Aztán jött az a rész, hogy a testvérem teljes családja összepakolt, és elköltözött egy másik országba. Nem mondom, hogy meglepett, elvégre láttam már ilyet, a legjobb barátommal vagy öt éve emailben tartom a kapcsolatot, és szerencsére azóta igazán sokat fejlődött a technika. A testvéreméket már láthatom is a videotelefonnak köszönhetően, ráadásul pálmafák bólogatnak a hátuk mögött, és hullámok futnak ki a tengerpartra. Na, ezt próbálták volna meg a Külső-Terézvárosban. 
És most, karácsonykor még együtt is leszünk, úgy, mint sok évtizeden át, ott, ahol mindig is, a szüleinkkel. Amíg önök ezt a szöveget olvassák, remélhetőleg én már a karácsonyi kalácsot sütöm. Egyszóval pozitívan kell gondolkodni. Elvégre lesz év jövőre is. 19Eljenazujev!
Szerző
N. Kósa Judit