A magyar banán

Hollandiában karácsony előtt leszüretelték az első banántermést – olvasom a hírt az egyik helyi újságban. A wageningeni Unifarm kísérleti üvegházaiban, edényekben és táptalajon, azaz mesterséges közegben banánfákat neveltek. „A fenntartható banántermesztés felé haladunk. Az egészséges talajon, valamint felelősségteljes társadalmi légkörben termesztett holland banántörzsek a betegségekkel szemben is ellenállók” – nyilatkozta a minap a kutatást vezető professzor.
Innen nézve ez tényleg jó hír. Mi, magyarok persze kicsit szkeptikusok lehetünk az ilyen bejelentésekkel kapcsolatban, mert keserű tapasztalataink vannak a nem őshonos növények meghonosításával. Még valamikor az ötvenes években a hazai gyapottermesztéssel próbálkoztunk, édesapán annak idején hozott is nekem egy nálunk termett gyapotgubót, amit sokáig őrizgettem. Vázába tettem, locsolgattam, de nem lett belőle gyapotkert, ahogyan az országban sehol másutt sem. 
Aztán ki ne emlékezne a Tanú című film emlékezetes jelentére, amikor Bástya elvtárs jelenlétében betakarítják az első és egyetlen hazai termesztésű narancsot. Ám az erre az alkalomra szervezett ünnepség előtt Pelikán gyerekei megeszik a termést, így a gyomorbeteg Virág elvtárs a saját citromját veszi elő a zsebéből, és csúsztatja Pelikán kezébe, hogy azt szolgálják fel Bástya elvtársnak. „Mi ez?!” – kérdi a citromba harapó Bástya fancsali, dühös képpel. Pelikán, Virág elvtárs unszolására, megismétli: „Narancs! Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.” 
Ami azt illeti, banánnal hivatalosan már nem is próbálkoztunk. Talán a korábbi kísérletek kudarca miatt nem nagyon inspirálta a dolog a hazai „Micsurinokat”. Valószínűleg előre megsejtették, hogy a különösebb gazdasági haszonnal nem kecsegtető alapkutatásoknak nemigen lesz jövője mifelénk. Palkovics miniszter biztosan felesleges pénzkidobásnak tartana minden ilyen ötletet, és megelőzendő a gyapotos és narancsos blamát, nem támogatná a kutatásokat.
Persze más volna a helyzet, ha a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Agro Holding vezetői fantáziát látnának a hazai banántermesztésben, és arra kérnék a minisztert, hogy szánjon némi közpénzt a hazai banántermesztés kutatására. Mint hírlik, a holdingba klasszikus agrártermelő cégek kerülnek, a szántóföldi növénytermesztés mellett a szarvasmarha- és a sertéságazat, a tojástermelés, a borászat, a vadgazdálkodás, továbbá a malomipar. Hosszan lehetne még sorolni a gázszerelő mezőgazdasági sikerágazatait, de banánfarmról nem szólnak a hírek. Pedig ötéves távlatban, négy-öt üzletágban is jelentős feldolgozó kapacitással és növekvő piaci részesedéssel számol a 36 ezer holdas Mészáros holding. Meglehet, ezen a banánüzlet is sokat lendíthetne.
A holland kutatók kiemelték: a banántermesztéshez egészséges talaj és még valami, „felelősségteljes társadalmi légkör” kell. Az első még csak-csak megvolna, de az utóbbin még dolgozni kellene. Ha a siker ezen múlik, egyelőre tényleg nem érdemes kísérletezni sem a magyar banánnal.
Szerző
Somfai Péter
Frissítve: 2018.12.27. 10:03

Élni

Dicséretes, ha egy ország kormányfőjének horizontja 2030-ig terjed – mint Orbán Viktor karácsonyi interjújában (Magyar Idők) ismételten kifejtette. Még dicséretesebb volna, ha időnként a horizontról a lába elé pislogna, és felismerné: ha Magyarország „a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni”, akkor neki magának is meg kellene látnia azt a szakadékot, amely a Blaha Lujza téri ingyen ebédre várók kígyósora és a Karmelita kolostorra erőltetett erkély között húzódik, s amely lassan elnyeli a XXI. századot.
Nekünk egyszerű hazugságnak látszik a politikai helyzet bipoláris lefestése, amely szerint ma a kormány képviseli a munkát, az otthont, a családot, a biztonságot, s ezzel szemben áll az ellenzék, amely egyszer már tönkretette az országot. Az egyik oldalon a nyugodt erő, a másikon pedig az agresszió, az erőszak, a bevándorlás támogatása és az adóemelések (a neobolsevik csőcselék - ahogy Kövér László mondta) állnak.
A kormányfő csodálkozik, hogy a parlamentből az utcára szorított társadalmi és politikai ellenzék kormányt akar buktatni. Mit akarhatna mást? Azt teszi, ami a dolga, ha meg akarja találni a hatalom támadásának és elkergetésének konkrét (ha már ott ragadtak) parlamenti és utcai módszereit. A 2006-os őszi puccskísérlet mögött állóktól tragikomikus azt hallani, hogy „kormánybuktatásról kizárólag a választópolgárok dönthetnek, ennek pedig legközelebb 2022-ben jön el az ideje”. Parlamentáris szabályokra hivatkozik az, aki még saját törvényeit is megszegi?
A kormány nyolc és fél éve csak egy szűk kör és nem a közjó érdekeit szolgálva kormányoz. Az ellenzék nem tehet mást: ha életben akar maradni, januárban folytatnia kell a tiltakozást, és meg kell fogalmaznia saját 2030-as horizontját. 
Addig marad a Karmelita kolostor erkélye, ahonnan nem látni el a Blaha Lujza térig, ahová nem hallatszik fel a szegénység és a kilátástalanság nyöszörgése, ahonnan csak üres szóvirágok hullanak a szürke, téli városra, amely nem feltétlenül győzni, de élni akar.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2018.12.27. 10:02

Elszámolás

Nyughatatlan és hálátlan emberek ezek a nyugdíjasok. Most éppen azért elégedetlenkednek, mert januártól csak 2,7 százalékkal emelkedik az ellátásuk. Nem azt nézik, hogy ez mennyivel több a nullánál, hanem azt, hogy elmarad a pénzromlás mértékétől. Azt is hiányolják, hogy karácsonyra ezúttal nem kaptak Erzsébet-utalványt, holott egy éve igen, sőt még húsvétra is. Mintha nem tudnák, hogy akkor választás előtt állt az ország, azóta pedig meglett az újabb kétharmad, most éppen nincs szükség az öregek voksaira. Ráadásul szemére vetik a drága jó kormánynak, hogy a pénzük vásárlóértéke jócskán alatta marad annak, amit a bérből élők a fizetések növelésével elérhetnek. 
Lássuk be, mindez színtiszta demagógia. Ami viszont felerősödik, midőn minden magyar ember kedvenc olvasmányát, a Magyar Közlönyt böngészik. Az növeli érthetetlen rosszkedvüket, hogy miközben sok nyugdíjasnak állandó megélhetési gondjai vannak, a kormány több mint 70 milliárd forintnyi támogatást szórt ki különböző intézményeknek. Holott örülniük kellene, mert – áttételesen – nekik is juthat ezekből az összegekből. Ha például versenyszerűen korcsolyáznak, természetjárnak vagy testedzenek, akkor őket is érintheti a segítség. Ha meg nem, akkor magukra vessenek, miért nem élnek egészségesen. Ugyancsak éljenezhetnének, hiszen egyházi célokra is megítéltek több mint 20 milliárdot. Amiből a nyugdíjasok megtanulhatják, mennyire fontos napjainkban a hit - különösen, hogy pártunkban és kormányunkban higgyenek. Azt meg ne is említsék, hogy a határon túli szervezetek és alapítványok nem érdemlik meg azt a rongyos 32 milliárdot, hiszen az elszakított magyarok így is eleget szenvedtek már eddig, tehát több is járna nekik. De az önzésnek nincs határa. A pénzéhes nyugdíjasok csak hajtogatják a magukét. Tiszta szerencse, hogy senki sem figyel rájuk.
Frissítve: 2018.12.27. 10:02