A vörös vonalnál

Az Orbán Viktor nevével fémjelzett rezsim agytrösztjének két következtetést kellene sürgősen levonnia a rabszolgatörvény, illetve a felállítandó közigazgatási bíróságok elleni tiltakozások váratlan eldurvulásából. 
Az első: hiba volt a kormányzat részéről a választási rendszer oly mértékben történt eltorzítása, hogy egy kisebbség de jure alkotmányozó többséget birtokol a törvényhozásban, de facto mégsem ura sem az országnak, sem a mostanra kialakult helyzetnek. Mindenekelőtt az Orbán-kabinetnek ez a legitimációs deficitje vált nyilvánvalóvá, amint az ellenzék egésze pártérdekeket félretéve stratégiát váltott, s a parlamenti ülések obstruálásától kezdve az utcai demonstrációkig a protestálás minden lehetséges módját igénybe vette, a sebtében létrejövő kormányellenes koalíció részévé téve többek közt a lázongó diákokat és a szakszervezeteket is. 
A második: még nagyobb baklövést követett el hazánk végrehajtó hatalma, amikor gyakorlatilag elzárta a társadalom elől a tiltakozás úgyszólván minden békés és jogszerű módját az elmúlt nyolc évben. Egyrészt minden grémiumot a saját embereivel töltött fel az Alkotmánybíróságtól kezdve a Nemzeti Választási Bizottságon keresztül a Médiatanácsig, aminek következtében az állampolgárok rendszerint hiábavalóan folyamodtak jogorvoslatért eme testületekhez a rezsim törvénysértései miatt. 
Másrészt csaknem az összes hazai médiumot megszerezte, esetenként csalárd eszközökkel; e „nemzetstratégiai jelentőségű” konglomerátum éppen most kapott egységes irányítást. A teljes hazai médiapiac kormány általi lenyúlása pedig azt vonta maga után, hogy a kisajátított sajtótermékek többé nem funkcionálhattak a társadalom felhalmozódott frusztrációjának „szelepeként”. Maradt tehát egyetlen lehetőségként az elégedetlenek radikalizálódása, a polgári engedetlenség eszköze.
Sokan megkérdezték már magukban vagy éppen fennhangon, legutóbb a Momentum tudakolta nyilvánosan, vajon hol húzódik az a Manfred Weber által említett „vörös vonal”, ameddig a magyar kormánypárt az Európai Néppárt tagjaként még elmehet. Úgy gondolom, a rabszolgatörvény benyújtásával és kétes jogszerűségű elfogadtatásával a Fidesz odaért a Rubiconhoz. 
A társadalom hirtelen kirobbanó ellenállása két opciót hagy Orbán Viktor számára. Fogcsikorgatva visszaléphet néhány ügyben, s akkor tovább folytathatja demokratikus díszletek között zajló színjátékát az európai közönség előtt. Vagy megmakacsolja magát, s a nyílt diktatúra útjára lép; ebben az esetben az általa vezetett politikai formáció minimum az EPP-ből kitaszíttatik. Érdekes módon a nagytőke az autoriter megoldásban érdekelt. Emmanuel Macron szerencsétlensége, hogy meggyőződéses demokrataként folytatna neoliberális gazdaságpolitikát; kénytelen is volt engedni az egyenlőségpárti jelszavakkal felvonuló „sárga mellényeseknek”. 
Orbán Viktornak nincsenek ilyen skrupulusai. Ha a magyar miniszterelnök a nagytőke kiszolgálójaként letöri a társadalmi ellenállást, az a kapitalizmus és a demokrácia érdekházasságának végét jelentené hazánkban.
Szerző
Beck Tamás publicista
Frissítve: 2018.12.28. 09:12

Az emberi élettel játszanak

Az idei karácsonyon egy tökéletesen bedőlt sürgősségi rendszert találtak az ápolók a fa alatt. Tökéletes a káosz és a zavar az egészségügyi tevékenységek feletti ellenőrzésben, nincs egyértelmű szabályozás, miben illetékes az orvos, és miben az ápoló. Jól látszik ez a triázsoló ápolókról szóló vitában is.
A sürgősségi ellátásban - kiemelten a betegfelvételnél és az intenzív osztályokon a betegek ellátásánál - különös jelentősége van a triázsolásnak nevezett osztályozási rendszernek, annak érdekében, hogy a személyzet meg tudjon birkózni a túlzsúfoltsággal. Erre valók a helyzetre kialakított algoritmusok, amelyeket a megbízott személynek, azaz az orvosnak vagy magasan képzett szakápolónak (triázs-szakápoló) alkalmaznia kell. Meghatározott ellátási kritériumokat, egy adott kezelés elsőbbségét előíró protokollt, osztályozási rendet kell ilyenkor követni.
De erről nem sokat tanítanak az ápolók képzésében, a triázsoló ápoló döntési tevékenységének leírását nem is találjuk a tananyagban. Ezekre az ápolókra akarja mégis a kormány rálőcsölni a felelősséget a sürgősségi osztályokon. Persze valóban létezik ilyen magas szintű kompetencia számos országban, de csak ott, ahol a döntési kompetencia fogalmát ismerik. Magyarországon viszont nem így van. Az Ápolásetika tantárgy egykori oktatójaként azt kérdezem: hova jutottunk?
Magyarországon az ápolók illetékességi köre szakmai szempontból még csak-csak leírható, de etikai és jogi szempontból nem szabályozott. Hírből sem ismerik az egészségügy irányítói a döntési kompetencia fogalmát az egészségügyi ellátást vivő munkakörökben, főleg az orvosi, ápolói birodalom határán zajló tevékenységekben. Mint ahova a triázs ápoló tevékenysége tartozik.
Persze belátom, nem könnyű megfelelni az etikának, ha a szakmai, jogi felhatalmazás kidolgozásra sem került. Ha úgy végeznek a kiterjesztett hatáskörű ápolók, hogy az oktatási időszak alatt, épp a kidolgozatlanság miatt, nem esik szó minderről. A lelkiismeretlen és gyakran változó jogszabályok között képtelenség eligazodni.
A kormány most e képzetlen, törvényi felhatalmazással nem rendelkező szakdolgozókat nyomná rá a rendszerre. Akiknek fogalmuk sincs arról, mit tehetnek, és mit nem tehetnek meg. Képzeljünk el két felkészületlen szakdolgozót, ahogy kioktatják egymást. Arról már nem is beszélek, hogy a boldogabb országokban az ilyen osztályok dolgozóit legalább negyedévenként nagy tapasztalatú szakemberek szupervíziójának vetik alá, és etikai tréningen vesznek részt, ahol ezek a "frontvonalon dolgozók" esetmegoldásokkal gyakorolják a minél gyorsabb döntési mechanizmust. Természetesen szakértői segítséggel.
A szakápolók mindig orvosi kontroll alatt dolgoztak, az új pozíció viszont egy nagyon kényes és érzékeny, mediáló és döntő, ugyanakkor utasító funkcióval jár együtt. Aminek kidolgozásához hozzá sem fogott a szakma. Csak két kérdés. Ha kétségei vannak, a csapatban ki segíti az ápolót? Az orvos követi majd a besorolt beteggel kapcsolatban hozott döntéseket? 
Jelenleg a triázsoláshoz, a besorolási tevékenységhez nem kell főiskolai végzettség. De az ápoló nem is küldhet el beteget, nem utasíthatja tovább más kórházba. Az csak a műszakvezető szakorvos jogköre. Mi lesz, ha ő épp nincs jelen, mert éppen újraéleszt, vagy mással foglakozik? A 5/2006 NM mentésről szóló rendeletben és annak módosításában, a 37/2011 számú rendeletben eleddig semmit sem változtattak meg.
Az már csak hab a tortán, hogy a média jelen állapotában nem képes valós kontrollt gyakorolni a miniszter és az államtitkárság által tervezett intézkedés fölött. A nép meg azt hiszi, minden a legjobb úton halad, pedig szabályozatlan az egész rendszer. És újra és újra bedől az ellátás. A szervezetelmélet szabályai szerint ilyenkor minden esetben a vezetők alkalmasságát kell vizsgálni. 
Szerző
Rozsos Erzsébet ápolásetikus
Frissítve: 2018.12.27. 10:04

Sürgősen, de nem úgy

Az Orbán kormány – az államosítást és a pénzkivonást nem számolva - lassan tíz éve nem tesz semmi mást az egészségügyben, mint időnként hangzatos lózung-léggömböket ereget. Nem szabadna szóra méltatni ezeket, azonban olyan butuska és ügyetlen álpróbálkozásokról van szó, hogy nem lehet nem leütni a magas labdát. 
Most éppen a háziorvosi hálózat „megerősítése” van napirenden. Természetesen nem tudható, mi is az a „megerősítés”. Azt, hogy több pénzt fordítanak az alapellátásra, biztosan nem, mert egyidejűleg a háziorvosi praxisok visszaállamosításáról is harangoznak. Szakmai megerősítésben sem érdemes reménykedni, hiszen a háziorvosi státuszok fele nincs betöltve, és az aktív állomány kétharmada több mint hatvan éves. Orvos-migránsoknak pedig az illatát sem bírja a mi derék felcsúti illetőségű vezérünk. 
Alighanem arról van szó, hogy újabb elláthatatlan feladatot címeznének rájuk, és hogy ne lógjon ki a lóláb, bemutatnak nekik és nekünk egy mázos madzagot, merthogy mézesre sem futja már. Alighanem a befagyott sürgősségi ellátás működésképtelen gépezetébe akarnak új lelket pumpálni, de szokásuk szerint a tehén „szarva közt keresik a tőgyét”. 
Hogy mekkora ostobaság ez a megerősítés, csak akkor érthető, ha megmondjuk, mit kellene tenni a háziorvosi rendszerrel: nos, meg kellene szüntetni! Egyetlen kivétellel minden eddig rájuk mért feladat ellátására alkalmatlan a hálózat, később elmondom miért. Amire alkalmas, az a krónikus betegek gondozása, illetve – ha egyszer majd megvalósul - a prevenciót szolgáló szűrővizsgálatok megszervezése. Az is igaz viszont, hogy ezek nem szorosan vett gyógyító tevékenységek, ezért sokkal jobban (és olcsóbban) látná el ezeket a tennivalókat egy ilyesmire kiképzett (diplomás) nővér. 
A sürgősségi ellátás sürgős kiépítése nagy, országosan megoldandó feladat, amelyben a jelenleg még többé-kevésbé létező háziorvosi hálózatra nem szabad számítani. Elsősorban azért, mert a megfelelő diagnosztikus készség így nem alakítható ki. Természetesen az sem várható el a háziorvosi hálózattól, hogy folyamatosan, ugyanazon a helyen, 0-24-ig rendelkezésre álljon, holott ez a sürgősségi ellátás elengedhetetlen feltétele.  
Felelnem kell arra a kérdésre, hogy miért van szükség a bonyolult műszerezettségre, és milyen időtávon belül kell biztos diagnózishoz jutni. A sürgősségi ügyelethez fordulók túlnyomó többsége nem életveszélyes állapot miatt jelentkezik. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy ne lássuk el őket, és azt sem, hogy tolerálható várakozási időn belül ne kerüljenek sorra. Akik életveszély miatt szorulnak sürgősségi ellátásra, azoknak várakozási idő nélkül kell orvosi vizsgálatra kerülniük. 
Két olyan kórforma van, amelynek késedelmes ellátása maradandó fogyatékossághoz, sőt halálhoz vezethet. Egyik a szívizom, a másik az agy vérellátási zavara. Vagyis a szívinfarktus és a sztrók. A szívizom maximum két órás keringési zavart visel el lényeges károsodás nélkül. Az agy ennél is sokkal kevesebbet. Ennyi idő áll rendelkezésre a beteg-szállításhoz, a diagnosztikához és a szükséges terápiás beavatkozásra együttvéve. Ezek az ismérvek határozzák meg a sürgős betegellátást végző egységek helyigényét, személyi állományának összetételét és létszámát. 
Például Budapest vonatkozásában ez azt jelenti, hogy 50-100 ezres lakosságszámra, vagyis kerületenként kell létesíteni egy komplett diagnosztikával felszerelt sürgősségi részleget. Praktikus és szakmai szempontok miatt célszerű ezt a meglévő rendelő-intézetekbe, illetve intézetekhez telepíteni. Vagyis a jelenlegi elképzelés, a szuperkórházi sürgősségi osztályok kialakítása mellett, azok előszűrő egységeként decentralizálni kell a sürgősségi ellátást, és természetesen a mentést, illetve a betegszállítást is.
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2018.12.27. 10:03