Elnök, nyilatkozat, valóság

A Munka Törvénykönyve módosításának jóváhagyását követően, december 20-án ezt írta népének a köztársasági elnök: „Elsőként megállapítottam, hogy a módosítás nem ütközik az Alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható.”

Hatályos Alaptörvényünk szerint minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez. Ugyanígy joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz. Munkaidőkeret alkalmazásával a heti 60-70 órát is meghaladó teljesítések után vajon miként teljesül ez az alkotmányos követelmény? Az is gyanús, hogy az elnök saját felelősségét egy közleménnyel akarja leplezni. Vagy 2019. január 1. napjától minden egyes elfogadott törvényhez tartozik majd egy originális Áder-komment? No, akkor a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársai orrba-szájba túlórázhatnak, akár évi 500 órát is!

„A választópolgárok véleményének kikérése nem valamiféle tehertétel, hanem a megoldás maga. Az emberek véleménynyilvánítása elől egyetlen felelős, demokratikus erő sem menekülhet: a Fidesz büszkén vallja, hogy 1988 óta mindig, minden körülmények között a demokrácia oldalán állt, és elkötelezettsége mellett következetesen kitartott. Az emberek bizalmának visszaszerzéséhez az első lépést úgy tehetjük meg, hogy lehetőséget adunk nekik a közügyeinkbe való beleszólásba.” Bölcs beszéd. De ez nem a köztársasági elnök szövege, hanem a miniszterelnök által jegyzett (és 2010. májusában a Parlamentben elfogadott) Nemzeti Együttműködés Programjának egyik sarkalatos pontja. Ehhez képest idén a munkavállalók tömegeit érintő törvények módosítása során az ellenzéki képviselőknek és a munkavállalók érdekképviselőinek nem „osztottak lapot”, gyakorlatilag semmibe vették véleményüket. A vállalkozói szövetségek sem rúghattak labdába. Ez sem zavarta/zavarja elnök urat. Egyébként a jogalkotásról szóló törvény érdemi egyeztetésre és előzetes hatásvizsgálatra kötelez. Ez tényleg maradéktalanul teljesült?

„Másodszor összevetettem az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval. Megállapítottam, hogy számos országban (például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország) a túlóra mértéke a magyarországival megegyező, vagy azt meghaladó mértékű.” (Áder János)

Ravasz megközelítés, csak nem szakszerű! Azt ugyanis bölcsen megkerüli a nemzet első embere, hogy Európa boldogabb felében a heti törvényes munkaidő nem 40 óra, mint nálunk, hanem jóval alacsonyabb, pl. Franciaországban 35 óra. (Dániában 37 óra, Belgiumban 38 óra.) Nem mindegy, hogy mekkora heti/éves alapidő-teljesítésre rakódik az a fránya túlóra, rögzítsük tehát a kiindulási pontot. Egy kis „francia” számtan: 48 hét x 40 óra = 1920 óra/év (Magyarország), 48 hét x 35 óra = 1680 óra/év (Franciaország). A differencia: 240 óra, kereken 30 magyar munkanap, no nem az itthon dolgozók javára (a munka és a túlmunka díjazásáról most nem beszélek). Tudjuk, hogy Áder úr nem „matek szakos”, viszont igazi elnök. Tudja, mit miért hallgat el.

Az ország legfőbb közjogi méltósága közleményében azt is kiemelte, hogy a munkavállalók jogai nem csorbultak (valóban: joguk van a jelenleginél akár 100-150 órával többet robotolni évente), a munkaadó pedig nem büntetheti a túlmunkára vonatkozó igény visszautasítását. A munkáltató nem büntet, csak egy esetleges gazdasági megtorpanás (dekonjunktúra) bekövetkeztével lista alapján fogja azokat elbocsátani, akik nem vállaltak saját akaratból többletmunkát. Egy jövőbeni bérfejlesztésből is könnyen ki lehet hagyni azokat a renitens dolgozókat, akik nem rokonszenveznek a megemelt többlet-munkaidőkerettel.

Az elnök szerint nem szűkült a szakszervezetek jogosítványi köre sem. Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy a kollektív szerződés (és a szakszervezet) megkerülésével akár 400 óra túlóra is elrendelhető, egyéni (munkavállalói) megállapodással. Persze tudjuk, hogy az önkéntesség elvének szigorú betartásával. Jó hely lehet a Sándor- palota, onnan bizonyára én sem kirándulgatnék vegyi üzemekbe, élelmiszer-feldolgozó gyáregységekbe, nagykereskedelmi raktárakba. Ha „tévedésből” mégis előfordult volna Áder János igazi termelő/kereskedelmi/szolgáltató munkahelyeken, akkor tudná, hogy a túlmunka elrendelése vezényszóra történik, és az esetek többségében csak egy lehetőség van: hang nélkül teljesíteni az utasítást. A munkaviszony ugyanis egy alá-fölérendeltségi jogviszony, tehát a felek nem egyenrangúak, ezért a hozzájárulás fogalmilag nem lehet önkéntes. Kár, hogy erről minden magyarok jogvégzett vezetője még csak nem is hallott.

„A Munka Törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen” – így szólt hozzánk az elnök a Szent György térről. Vettük az adást, Áder úr. És Ön?